EzoTOP

Kedves Szandra!

Leszületésünk elõtt választott szüleink ebben e minõségükben egész életünkön át azok maradnak. Megbonthatatlan karmikus kötelék. Szüleink nem másak számunkra, mint kapuk ebbe a világba, hiszen rajtuk keresztül, az õ segítségünkkel születhettünk le ide.

Ezt egész életünkön át elfogadással kell kezelnünk, korábbi - magasabb rálátással hozott - döntésünket földi életünk során nem revideálhatjuk. Egyebek mellett azért választjuk szüleinket, mert tanítani jöttünk õket. Igen, nincs félreértés a gyermek tanítja szüleit, ha másképp nem, akkor éppen azáltal, hogy a legtöbb esetben nem hajlandó magát alávetni a szülõi akaratnak. A szülõk azért tanulnak nehezen, mert gyermekükben sokszor önmaguk megismétlõdését látják, s szeretnék, ha gyermekük elérné azokat a célkitûzéseket, melyeket nekik nem sikerült. Azaz, a szülõk egyszerre két "bakit" követnek el: egyfelõl nincsenek megelégedve a saját gyerekkorukkal (szüleikkel való viszonyukkal, sorsukkal), másfelõl rá akarnak kényszeríteni a gyermekükre egy olyat, amit õk gondolnak jónak. A gyermek ennek ellenáll, ez ily módon nem tud megvalósulni, tehát ugyanaz történik mint a szülõk esetében. Mi segíthet ilyen helyzetben? A szüleink elfogadása és gyermekünk tisztelete. Igen, ez sem félreértés, a szülõknek jó okuk van tisztelettel viszonyulniuk gyermekükhöz, hiszen az éppen õket tüntette ki választásával. És - amint errõl már szó volt - egy egész életen át tanítja õket...

Megtapasztalás és tanulás

Pedig ez egy érdekes gondolatkísérlet ám. Egy olyan létállapotról van szó, amely a megtapasztalás igen intenzív formáját teszi lehetõvé, illetve kényszeríti ki. Az ilyen ember ugyanis csakis saját megtapasztalásaira építhet, tehát elméje lényegében az ezen úton szerzett információból építi fel a világot. Ez a világkép számára a lehetõ legvalósabb, mivel gyakorlatilag nem tartalmaz más emberektõl származó ismereteket, illetve azoktól átvett - idegen - tapasztalatokat. (Bár elvileg - gesztikulációkkal - ezzel az emberrel is megvalósítható a direkt kommunikáció, ám ennek hatékonysága nagyon alacsony.) Ez az ember nem más emberektõl (nem könyvekbõl) tanul, hanem a maga által megélt világból. Nem ragozva tovább ezt a gondolatmenetet, teszünk egy gyors következtetést:

a kommunikáció (a nyelv) és az ennek segítségével történõ tanulás az egészséges ember esetében hátráltatja a világ megtapasztalását. A klasszikus tanulással tehát attól a lehetõségtõl fosztjuk meg nagy részben magunkat, hogy a világot saját megtapasztalásunk útján fedezzük fel. A tanulással tehát nemcsak nyerünk, hanem veszítünk is. Egy újabb gondolatugrással máris elgondolkodhatunk azon, hogy vajon miért válik valaki vakká vagy süketté élete során. Vajon csak veszít-e ezáltal, vajon nem inkább lehetõséget kap-e ezáltal?...

Nyilvánvalóvá válni

-------------------------

Rennie írta:

"Nyilván egyfajta elzárkózás a világtól... Az öregek is gondolom így készülnek elszakadni a földi élettõl, azért lesznek rosszul látók, nagyothallók."

Nem elzárkózásnak, hanem nyitásnak nevezném a világ felé; azon dolgok megtapasztalása felé, amelyeket korábban, például látás vagy hallás megléte esetén nem tapasztalhatott meg. Mellesleg a Bibliában van egy, fõleg a reinkarnáció igazolására gyakran felhozott

idézet, amely az én értelmezésemben másról is szól:

A Biblia (Ján 9, 1-3) írta:

És a mint eltávozék, láta egy embert, a ki születésétõl fogva vak vala. És kérdezék õt a tanítványai, mondván: Mester, ki

vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.

A vak emberben, akit aztán Jézus késõbb meggyógyított, Isten dolgai nyilvánvalóak voltak. Õ ezáltal tapasztalhatta meg a világ sokszor rejtve maradó részét. (Igaz, ezt a teológusok egészen másképpen értelmezik, sõt bizonyos fordítások már nem is úgy fogalmaznak, hogy „benne", hanem, hogy „rajta"...).

Rennie írta:

"Mintha álmunkban is gondolkodnánk... és mintha ott nem magyarul történne...."

Álmunkban nagyon érdekes és értékes gondolatok birtokába kerül(het)ünk. Ezek többnyire nyelv nélküli életszerû megtapasztalások (hogy másra ne utaljak mint az ún. rémálmokra), ám nem mentesek a nyelvi kommunikációtól sem. Az én esetemben elég gyakran elõfordul, hogy példul oroszul vagy angolul beszélgetek, elõadást tartok stb. Ráadásul többnyire úgy tûnik, hogy az idegen nyelv ilyenkor sokkal gördülékenyebben megy mint éber állapotban. Nem egyszer fordult elõ, hogy egy elõadásom elõtt álmomban tartottam a fõpróbát. Az álom azonban alapvetõen nem erre a kommunikációs eszközre épít, hanem a Mindenség egyetemes nyelvére, a szimbólumokra.

Az élet mint szimbólum

Rennie írta:

Sosem beszéltem világtalan emberrel, h mit él meg.... Jó lenne tõlük hallani ezekrõl.

Érdekes ez a magyar szó, hogy világtalan. Erõsen földi szemléletû, és azt sugallja, hogy a világ megismerése alapvetõen látással valósul meg. Tehát, aki nem lát, annak nincs világa. Pedig van, csak nem olyan, mintha látna. Más, bizonyos tekintetben sokkal gazdagabb.

Rennie írta:

"...akár a földi létünk is lehetne szimbólum..."

Az is. A Mindenség egységes rendezõelv szerint épül fel, amit Hermesz Triszmegisztosz úgy fogalmazott meg, hogy "ami fent van, a lentihez hasonló, s ami lent van, a fentihez". Ez az önhasonlóság elve, ami nem mást jelent, mint azt, hogy a Mindenség megnyilvánulásai végtelen hasonlatosságok tulajdonságát hordozzák. Nemcsak az életünk, hanem annak minden egyes mozzanata ebbe az elvbe illeszkedik be. A születésünk pillanatában, amikor elkülönült teremtményként megjelenünk e világban, a bennünket környezõ anyagi világ egyben az egyik nagyon erõs szimbóluma önmagunknak (jellemünknek, sorsunknak). Életünk során ez a szimbolikus hatás, ez az önhasonlóság van jelen mindvégig.

Rövid itt-tartózkodásom alatt hozzászólásaim jelentõs része a karmával volt kapcsolatos, aki olvasta ezeket, tudja nagyon jól. Néhányan értelmezték is, amit leírtam, mások többnyire érzelmi-indulati alapon reagáltak. Azt tapasztaltam, hogy ezen a fórumon a karmát egyfajta misztikus értelmezés övezi, valami rendkívüliséget, valami speciális prioritást adva ennek a fogalomnak, jelzõnek. Pedig a karma egy, a lélek fejlõdésére ható törvény, és ugyanolyan tisztán értelmezhetõ, mint a fizikai világban pl. a gravitáció.

Ugyanúgy hat, ha tudunk róla vagy sem, ha meg merjük nevezni vagy nem, ha valami különleges szereppel ruházzuk fel vagy egyszerûen természetesnek vesszük. Ezen túlmenõen sokan hajlamosak úgy értelmezni, hogy a karmikus következményekkel egy következõ életünkben kell számolni, holott karmánk 90%-át ezen életünkben szerezzük és egyben van lehetõségünk "ledolgozni" is. Most egy kicsit szüneteltetem a karmával kapcsolatos gondolatiam itteni közreadását, mivel azok nem nélkülözhetik a korábbiakra való utalásokat. A hivatkozott korábbi gondolatokat elõkeresni körülményes lehet, ismételni pedig nem szeretném magamat. A témakörbe vágó hozzászólásaim - nem teljes - kivonatát az alábbiakban olvashatja mindaz, akit érdekel.

Leszületése elõtt a lélek néhány nagyon fontos döntést hoz meg, melyek között az egyik éppen az, hogy férfiként avagy nõként kíván tapasztalatokat szerezni ebben az életében. Ez a döntés karmikus szintû, alóla kibújni nem lehet. Ez a döntés saját, mindenekfeletti és igazságos. A magzat megfogantatásának pillanában ez a döntés testi szinten is megpecsételõdik, visszavonni tehát már nem lehet. Az utólagos reklamáció teljesen értelmetlen. Amikor a gyermek megszületik, attól a pillanattól kezdve mûködésbe lép a szabad akarat mechanizmusa, azaz a tévedés lehetõsége. A külsõ környezet hatása alól azonban kibújni nem lehet, éppen ezért ennek igen jelentõs szerepe van a nemi identitás kialakulásában is. Ha a szülõk (fõként az apa) fiút várt(ak), akkor a lányból is óhatatlanul azt fog(nak) faragni, és ez valamilyen szinten meg is valósul. Mindezzel sikerült elérni azt, hogy a leánygyermek egyik legfontosabb karmikus funkcióját nem fogja ellátni, tehát a tapasztalatszerzésnek egy sokkal nehezebb útját kell majd bejárnia. A másik - megintcsak jellemzõ - eset, amikor a nõk úgymond önmegvalósítanak.

Hiszen miért ne lennének képesek ugyanarra, mint a férfiak? Hmmm... Persze a kardhüvely is képes karddá válni bizonyos szinten, csak éppen a fõ funkciójának nem fog megfelelni. És ráadásul kardnak pedig csapnivaló lesz. Pedig micsoda nagyszerû kardhüvely lehetne...

Gazdagnak lenni nem könnyû, sokkal nehezebb mint szegénynek. Gazdagként boldognak, szabadnak lenni szinte lehetetlen, míg a szegény ember a boldogsághoz vezetõ legrövidebb úton jár. A gazdag ember kötõdése az anyagi (földi) világhoz olyan erõs, hogy azon szinte lehetetlen felülemelkedni. A gazgagság karmikus értelemben valóban egy komoly áldozati állapot...

Minden út a fejlõdés felé vezet, csak az ezek az utak különbözõek. Senki sem mondhatja meg a másiknak, hogy mi a helyes és mi nem, hiszen nincs olyan, hogy helyes. Saját elhatározásból születünk a földre, meghatározott feladatokkal. Sorsunkat a szabad akarat alapján alakítjuk a karma törvényének alárendelve. (Ez alól persze vannak kivételek, mégpedig az áldozat törvénye szerinti leszületések esetében, de most nem errõl van szó.) A szabad akarat nem korlátlan lehetõség, hiszen egyfelõl a leszületésünk megválasztásával már eleve kezdeti feltételeket szabtunk meg, másfelõl a szabad akaratunk gyakorlásával visszaható következményeket váltunk ki. Egyszerûen fogalmazva, a szabad akaratunkkal nem élhetünk vissza, mert ezt éppen a karma törvénye "regulázza". Karmánkat sohasem tõlünk független erõk szabályozzák, hanem mi magunk. Vegyünk egy példát, ha nekem úgy tetszik ököllel beleüthetek a falba, szabad akaratból. Ha meg is teszem, méltán számolhatok a következményekkel, s ezért mást nem okolhatok. Még magát a falat sem. Ha a fallal kapcsolatba szeretnék kerülni, meg szeretném ismerni, akkor meg is simogathatom. Ugyanaz a fal egészen másképpen hat vissza rám. A szabad akarunk is így mûködik, sok mindent megtehetek, mindig más és más visszahatásokkal kell számolnom. A karma törvényét egyszerûen úgy kell felfognunk mint szabad akarat mûködési mechanizmusát. Minden megtapasztalás információval gazdagít bennünket, és amennyiben nem volt nekünk elég, ha egyszer a falba vertük az öklünket és még egyszer ezt tesszük, akkor talán harmadszor már ezt nem tesszük Bár a saját tapasztalatainkat megoszhtajuk másokkal, ám ahhoz semmi alapunk sincs, hogy azt ugyanolyan érvényûnek tekintsük mások esetében is. Nem tudhatjuk ugyanis, hogy kinek milyen megtapasztalásokra van szüksége az útján, a saját megtapasztalásokról senkit sem beszélhetünk le. Természetesen a földi életünk nem szóló produkció, más emberekkel állunk kapcsolatban és eközben különbözõ földi szabályok is hatnak ránk. Karmáink ezért egymással szoros összefüggésben van, és minden egyes emberi kapcsolat karmikus értelemmel is bír. Egy nagy karmikus gépezet mûködik, melynek egy-egy elemei vagyunk. Egy gépelem nagyon ritkán tud gépi szinten "gondolkodni", ezért sokszor

nem tudhatjuk mikor mi és fõként miért történik velünk. Ugyanakkor életünk, sorsunk alakításában és megértésében csak a karmikus megközelítés önmagában éppúgy nem elegendõ, mint csupán a különbözõ földi szabályokhoz való igazodás, legyenek ezek törvények, etikai normák, társadalmi elvárások, vallási elõírások stb. Ezeket együttesen, mint párhuzamosan ható körülményeket kell próbálnunk szemlélni.

Leszületése elõtt a lélek néhány nagyon fontos döntést hoz meg, melyek között az egyik éppen az, hogy férfiként avagy nõként kíván tapasztalatokat szerezni ebben az életében. Ez a döntés karmikus szintû, alóla kibújni nem lehet. Ez a döntés saját, mindenekfeletti és igazságos. A magzat megfogantatásának pillanában ez a döntés testi szinten is megpecsételõdik, visszavonni tehát már nem lehet. Az utólagos reklamáció teljesen értelmetlen. Amikor a gyermek megszületik, attól a pillanattól kezdve mûködésbe lép a szabad akarat mechanizmusa, azaz a tévedés lehetõsége. A külsõ környezet hatása alól azonban kibújni nem lehet, éppen ezért ennek igen jelentõs szerepe van a nemi identitás kialakulásában is. Ha a szülõk (fõként az apa) fiút várt(ak), akkor a lányból is óhatatlanul azt fog(nak) faragni, és ez valamilyen szinten meg is valósul. Mindezzel sikerült elérni azt, hogy a leánygyermek egyik legfontosabb karmikus funkcióját nem fogja ellátni, tehát a tapasztalatszerzésnek egy sokkal nehezebb útját kell majd bejárnia. A másik - megintcsak jellemzõ eset, amikor a nõk úgymond önmegvalósítanak. Hiszen miért ne lennének képesek ugyanarra, mint a férfiak? Hmmm... Persze a kardhüvely is képes karddá válni bizonyos szinten, csak éppen a fõ funkciójának nem fog megfelelni. És ráadásul kardnak pedig csapnivaló lesz. Pedig micsoda nagyszerû kardhüvely lehetne...

Fogalomtisztázás

Manapság gyakran használják a következõ elnevezéseket: alternatív gyógyászat, természetgyógyászat, kínai orvoslás, kiegészítõ (complementary) orvoslás, holisztikus orvoslás, hagyományos orvoslás. Az alternatív gyógyászat magában foglalhat mindent, ami nem sorolható be a hagyományos orvoslásba, de ezek nagyon különbözõ jelentésû és értékû tanítások lehetnek. A természetgyógyászat elnevezés nagyon félrevezetõ. Egyrészt azért, mert a természetesnek általános értéket tulajdonít, másrészt pedig egyes tanításai egyáltalán nem természetesek. A természetben rengeteg hasznos és káros anyaggal találkozunk. Mindegyik természetes anyag egyben kémiai anyag is. Sajnos a kémiai anyag megjelölés az utóbbi évtizedek során szinte szitokszóvá vált, akik így használják, azoknak fogalmuk sincs jelentésérõl. Kémiai anyagok nélkül nem létezhetnénk. A levegõ, a víz, a legtermészetesebb táplálékok mind kémiai anyagok. A természetben találhatók a legmérgezõbb vegyületek, elegendõ csak a légyölõ galóca gombára, vagy a vipera mérgére gondolnunk. A mezõgazdasági termelésben, a gyógyászatban világszerte eredményesen alkalmazott mesterséges kémiai anyagokat a természetben található anyagok célszerû módosításával állították elõ. A képtelen közhiedelemmel ellentétben nincs semmiféle különbség a természetes anyagokból kivonható és a mesterségesen elõállított vitaminok és hormonok között. Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a dózis fogalmával. A hatás nem egyedül az adott, akár természetes, akár mesterségesen elõállított anyag minõségének, hanem a mennyiségének is a függvénye. Annak a kijelentésnek, hogy bármilyen vegyület vagy ion, bármilyen folyadékban, például ivóvízben jelen van, semmi értelme sincs a mennyiségének a megadása nélkül. Az ivóvíz minden egyes literében legalább 1 0¹⁰ darab aranyatom van, ami azonban csak azt jelenti, hogy 10¹⁰ köbméter ivóvízben hozzávetõleg 1 gramm arany van.