2011. augusztus 15. hétfő, 07:02

Orrgyakorlat allergiára

Az orr a tüdő nyílása. Allergia, folyás vagy egyéb gyulladásos állapot a tüdő gyengeségét mutatja. A darugyakorlat erősíti a tüdőt, mert energiát irányít oda, amely helyreállítja a légzési rendszer állapotát. Az orr körül lévő pontok izgatásával sikerül a tüdőt és az orrüreget jó egészségben tartani. Ezek a pontok a meridiánokkal állnak kapcsolatban, melyek energiával látják el az orrot és annak környékét. Ezeket a pontokat megnyomva állandó energiaáramlást idézünk elő az orr és az arcüreg között.

orrgyakorlat
orrgyakorlat

Ezt a gyakorlatot annyiszor végezzük el, ahányszor szükségesnek látjuk a beteg hely gyógyítására. Ha kevés az idő, egyszeri ismétlés is elegendő.

  1. A mutatóujj hegyével mindkét oldalon nyomják az alábbiakban jelzett pontokat. 
  2. Kezdjék az orr tövében, és kb. tíz másodpercig gyakoroljanak nyomást. Majd masszírozzák kis ideig. 
  3. Nyomják a közbenső pontokat mindkét oldalon tíz másodpercig. Utána masszírozzák rövid ideig.
  4. Nyomják meg a szemöldökök közötti pontot (harmadik szem) mindkét kézzel. Ezt rövid masszírozás kövesse.
  5. Ismételjék meg a gyakorlatot háromszor, mindig ugyanabban a sorrendben, úgy, hogy a harmadik szemnél végezzék.
  6. Folyamatosan masszírozzák a pontokat sorban az alapnál kezdve egészen a homlok közepéig. Ismételjék meg háromszor.

További információk

  • További könyvek
  • További érdekes oldalak
Téma: Tao
2011. május 07. szombat, 16:37

8 iránygyakorlat

A taoisták kidolgozták azt a nyolc iránygyakorlatot, amellyel az emberi testet el lehet látni energiával. Ezeket a gyakorlatokat megfelelő mozgással, megfelelő irányban kell elvégezni, miután ezt a pa-kua nyolc trigrámjának mintájára alakították ki. A taoisták ezt a nyolc alap darabnak hívják. (Az „alap" szót azért használták, hogy a következő generációk megértsék, mennyire értékesek ezek a gyakorlatok). Ezt a gyakorlatsorozatot úgy is nevezzük, hogy ,,az energiát adó nyolc gyakorlat".
Mielőtt még a gyakorlatokra rátérnénk, vegyék elő az iránytűt és állapítsák meg a helyhez képest a mágneses északi sark helyét (ez az Önök iránytűjén északon van, és semmiképpen sem a föld északi sarkán). Tartsák ezt az irányt kiindulópontnak, amikor majd a gyakorlatokat végzik.
A gyakorlatok a következők:

ÉSZAK-NYUGAT

 

észanyugat



Az északnyugati irányban végzett gyakorlathoz álljanak szembe az északnyugati iránnyal. Terpesztett lábbal álljanak úgy, hogy lábaik vállukhoz képest merőlegesek  legyenek. A lábujjakat befelé irányítsák. Ezzel csökkentik a sarokidegekre nehezedő nyomást és elkerülik minden nyomás egyensúlyának csökkentését. Képzeljék azt, hogy felemelnek egy közepesen nehéz súlyzót (hogy nehogy túlságosan nagy legyen az erőfeszítés).  Tartsák egyenesen lábukat és mellette hajoljanak előre, mintha a képzeletbeli súlyzót emelnék fel. Emeljék a képzelt súlyt derékmagasságig, majd utána a fejük fölé. A gyakorlatot annyiszor ismételjék, ahányszor ezt fizika erejük megengedi. Ez a gyakorlat növeli fizikai erejüket és jót tesz a tüdőnek és a vastagbélnek.

 

ÉSZAK

ijgyak

Az északi gyakorlathoz, fordítsák törzsüket észak felé. Tegyék lábukat széles terpeszbe. Tegyenek úgy, mintha íjat feszítenének meg. Először jobbra majd balra célozzanak. Csak a fejet, a kart és a törzset mozgassák, a lábat ne. Képzeljék el, hogy megfeszítik az íj húrját és kilövik a nyilat. Annyiszor ismételjék a gyakorlatot, ahányszor kívánják. Jót tesz a tüdőnek, a vesének, a vastagbélnek, a hólyagnak, a csontoknak és a bőrnek.

 

ÉSZAKKELET

északkelet

Forduljanak északkelet felé, hajoljanak le és kezükkel érintsék lábujjukat. Miközben lábuk egyenes marad, minél jobban hajlítsák a törzsüket.
Képzeljék magukat hegynek. Addig maradhatnak így, amíg jólesik. Ez a gyakorlat jót tesz a hasnyálmirigynek és a lépnek, az izmoknak és az emésztésnek.

 

KELET

kelet

Reggel álljanak a napfényre, keleti irányban. Álljanak nagy terpeszbe, lábuk merőleges legyen vállukkal. A lábujjaikat befelé fordítsák és csukják be a szemüket. Karjukat tartsák a testük mellett, miközben törzsük felső részét fordítsák jobbra majd balra. Fejüket a törzzsel együtt fordítsák el, míg szemükkel kövessék a nap fényét.
Lábukat ne mozgassák. Gondolataikat mindig mozdulataikra összpontosítsák. Annyiszor ismételjék a gyakorlatot, ahányszor jólesik. Jót tesz az idegeknek, a májnak, a szemnek

 

DÉLKELET

delkelet

Álljanak fel, délkelet felé fordulva, terpeszben álló lábuk a vállal merőleges legyen. A lábujjak befelé hajoljanak. Álljanak lábujjhegyre, majd a sarkat tegyék le. Ezt a gyakorlatot hétszer ismételjék egymás után, majd tartsanak kis szünetet. Több ilyen sorozatot végezhetnek egymás után. Vigyázzanak arra, hogy gondolataik ne kalandozzanak el. A gyakorlat jó tesz a májnak, az idegeknek, az epehólyagnak és a szívnek.

 

DÉL

del

Forduljanak dél felé, forgassák csípőjüket úgy, mintha karika lenne körülötte. Változtassák meg a ,,karika" irányát. Figyelmük ne kalandozzék el. Addig folytassák a gyakorlatot, amíg jólesik. Ez a gyakorlat jót tesz a nemi szerveknek.

 

DÉL-NYUGAT

délnyugat

Arcukat délnyugati irányba fordítsák és álljanak támadó helyzetbe. Hajlítsák be kissé a térdüket, a karjukat, és szorítsák ökölbe a kezüket. Szemük a dühtől kitágul. Miután a szelleminek egyesülnie kell a testivel, teremtsék meg e kettő egységét. Addig maradjanak ebben a pózban amíg jólesik. Ez a gyakorlat jót tesz az emésztőrendszernek, a tüdőnek és az idegeknek.

 

NYUGAT

nyugat

Nyugat felé fordulva, terpeszállásban a lábuk legyen merőleges a vállukra. A lábujjakat enyhén fordítsák befelé. Emeljék fel egyik karjukat. Engedjék le, majd emeljék a másikat. Ne mozgassák az altestet. Szellemük kövesse a mozdulatokat. Addig csinálják a gyakorlatot amíg jólesik. Csökkenti a hát alsó része és a váll fájdalmát, a vese és a hátgerincbántalmakat. E gyakorlatok nem túl szigorúak és bárhol és bármikor végezhetők. Bárki, legyen háziasszony, katona vagy hivatalnok, két perc alatt feltöltheti velük testét energiával. És ha a test tele van energiával, sokkal ellenállóbb, és minden hirtelen egyszerűnek tűnik.

Téma: Tao
2011. május 07. szombat, 16:31

A majom gyakorlata

A majom a vízhez kapcsolódik, ezért a majomgyakorlat a vesét és a hólyagot stimulálja. Olyan embereknek ajánljuk, akik a szabadságuk korlátozása miatt bizonyos keretek között képesek csak mozogni. A taoisták számára a cselekvés szabadsága a vesében rejlik. Ezért ajánljuk a majomgyakorlatot a vese, hólyag vagy egyéb, a vizeletkiválasztási rendszerrel kapcsolatos nehézségekben szenvedőknek. A majom a mozgásszabadság megszemélyesítője, ezért egy, a szó legszélesebb értelmében szabad stílusú gyakorlatot ihletett. Jobb is ezt a gyakorlatot egyedül végezni, mert mások jelenléte esetleg a kifejezés szabadságát gátolhatja.
A gyakorlatot ülő vagy álló helyzetben is elkezdheti. Vegyen néhányszor mély lélegzetet és képzelje közben majomnak magát. Amikor már teljes az illúzió, vegye le a cipőt, ruhát és utána mozogjon akár egy kis majom. Üljön a földre, vagy kuporodjon egy karosszékbe, ugráljon, lógassa a fejét, vagyis minden olyan mozdulatot megtehet, amely nem fárasztó.

majomgyak

Ez a gyakorlat teljesen szabad stílusban zajlik: minden mozdulat legyen impulzív és a mozdulatok változatosságát saját képzelőerejük segítségével teremtsék meg. A majmok gyakran dörgölőznek és vakargatják magukat. Ne szégyel-jék, tegyék meg Önök is, de elsősorban a vese tájékán.

Téma: Tao
2011. május 07. szombat, 06:57

A sas gyakorlat

Ezzel a gyakorlattal felül lehet kerekedni a melankólián, a kétségbeesésen és a depresszión, amelynek eredete tüdőproblémákra vezethető vissza. Ezt a gyakorlatot tüdőtágulás az asztma és mindenféle bőrprobléma kezelésére ajánljuk. (A taoisták szerint a bőr a „harmadik tüdő").
A sas jellemzője a szétterpesztett szárny, ez tartja a levegőben. Ne feledjük, hogy repülés közben a sas szeme nyitva van és mindent lát.

sasgyak

Álljon egyenesen, mozdulatlanul. Vegyen néhány mély lélegzetet s képzelje sasnak magát. Amikor már valóban így érez, lassan induljon el karjait kicsit távol tartva testétől, vagy könnyedén összefogva a háta mögött. Járás közben továbbra is képzelje magát sasnak, amint siklórepülésben lebeg az égen, elérhetetlenül, istenien. A test legyen rendkívül laza, de a szellem és a szem teljesen éber, hogy mindent észrevegyen anélkül, hogy bármire is koncentrálna.
Folytassa a gyakorlatot, amíg nem fárad el a figyelme. Ha ez megtörténik, hagyja abba és kezdje újra. Bár a nap bármelyik időszakában lehetne ezt a gyakorlatot végezni, mégis azt ajánljuk válassza a vacsora utáni időt.

Téma: Tao
2011. május 07. szombat, 06:53

A medve gyakorlat

A medvegyakorlatot azoknak ajánljuk, akik serkenteni kívánják gondolataikat, találékonyságukat és döntési képességüket.
A medve a föld eleméhez kapcsolódik, ezért ez a gyakorlat az enzimek előállítására, a lépre és a hasnyálmirigyre, valamint a gyomorizom működésére hat. Alkalmas a rossz emésztés, az alacsony vércukorszint és a cukorbetegség megelőzésére.
Már amikor feláll és hátsó két lábán elindul, látni a medve erejét. Ebben a helyzetben fizikai lényege azonnal látható: ez pedig a gyomra, ami miatt nem is tud teljes egészében kiegyenesedni.

medvegyak

Álljon fel és maradjon mozdulatlan. Vegyen néhány mély lélegzetet és képzelje, hogy medve. Nyújtott lábbal nyomja előre hasát, karja a test előtt lazán lógjon és lassan induljon el. Érezni fogja a has mozgását és ugyanakkor a lép-hasnyálmirigy tájékának stimulálását. Járkáljon tovább -amíg a medve képe Ön előtt van. Majd annyiszor ismételje ezt a gyakorlatot, amíg ezt jónak látja.

 

Téma: Tao
2011. május 07. szombat, 06:38

A tigris gyakorlat

Ha a sárkány a császárt jelképezi, a tigris a tábornokot, vagyis egy minden ambícióval, ismerettel, hatalommal és hatékonysággal bíró katonai vezetőt. Feladata a trónus védelme és őrködni afölött, hogy a császár minden kívánságát tiszteletben tartsák.

Miután a tigris megfelel a fa elemének, a tigris gyakorlata a májra és az idegekre hat. A taoisták úgy hiszik, hogy az idegrendszer egy növényre hasonlít, amelyek gyökerei a májból erednek. A tigrisgyakorlat javítja a rossz szellemi állapotot, amelyet szorongás vagy ellenségeskedés, eredménytelenség vagy önbizalomhiány okozott. Úgy tartják, hogy kiválasztási zavarokból származik, amelynek eredete a máj. Tehát azoknak ajánlott, akik a májat kívánják gyógyítani, megszabadítani minden zavaró anyagtól. Ezzel megnyugtatják a túlfeszített idegeket, kiegyensúlyozzák az epehólyag működését, tisztítják az agyat és a szervezet sejtjeit.

A tigris hatalma abban nyilvánul meg, hogy képes áldozatára ráugorva megragadni azt. így a tigris pozíciója egyfajta ugrást utánoz, azt amit a tigris tesz, amikor elkapja áldozatát.

tigrisgyak


Kezdje úgy a gyakorlatot, hogy mozdulatlanul áll. Lélegezzen mélyeket és képzelje magát tigrisnek. Amikor ez megvan, hajlítsa be kissé a térdét, álljon lábujjhegyre és mindkét karját emelje fel, vízszintesen. Karma legyen visszahúzva a tenyerébe, mintha most készülne valamit megragadni. Maradjon így mindaddig míg még minden erőfeszítés nélkül tigrisnek tudja képzelni magát. Addig ismételje a gyakorlatot, amíg nem kényelmetlen.

Téma: Tao
2011. május 06. péntek, 15:05

A nyolc alapkő lényege

8

A nyolc alapkő a gondolat nyolc ágát fejezi ki, a taoizmus gyakorlatát pedig a ,,Pa-kua", vagyis a taoizmus szimbóluma nyolc trigrammája jelenti. A taoizmus nyolc pillére mindennapi életünk valamennyi jelenségét lefedi. Úgy alakították ezeket, hogy teljes mértékben kitöltsék alapvető fizikai szükségleteinket úgy, hogy mint emberi lények minden erőnkkel valóra váltsuk vágyainkat és feladatainkat és ezzel legyőzzük az idő erodáló szerepét, s így éljünk a tao-val, vagyis Istennel.


A filozófia tao-ja

1A filozófia tao-ja feltárja előttünk az élet folyamata mélyén lappangó logikát és a sors célját. Olyan irányvonalak sorozatát ábrázolja, amelyeket külön-külön vagy együttesen a siker megismerésében és szellemi felemelkedésünk során felhasználhatunk. A filozófia tao-ja, a rejtett, de állandóan megnyilvánuló és abszolút megbízható törvényszerűségek szellemi feltárásán alapul, részletes leírást ad azokról a módszerekről, amelyekkel irányítani és serkenteni lehet a társadalmi fejlődést általában, és egyéni jólétünket is.

Másrészt, ha csak gyenge tápértékű anyagot veszünk magunkhoz, sokkal fogékonyabbakká válunk a betegséggel szemben. Ha egy magnóliát és egy zellertövet összehasonlítunk, megállapíthatjuk, hogy a fa sokkal erősebb, mint a zeller. És ha tovább folytatjuk a vizsgálatot látni fogjuk, hogy ez a fa sokkal több gyógyító anyagot tartalmaz, mint a zeller. A magnólia rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy megerősíti a gyomorszövetet és a női nemi szerveket. A ginseng a másik kitűnő példa a hatékony élelmiszerekre. Hideg, száraz, hegyes vidékeken nő, de akár ezer évig is elél. Képzeljék el, hogy ez az életerő mit jelenthet szervezetünknek! (A ginseng fogyasztása azonban óvatosságot kíván. Igyekezni kell más növénnyel ellensúlyozni, mert bármennyire hasznos, határozott mellékhatásai is mutatkoznak.) Vele szemben a sárgarépa csak a mérsékelt éghajlatú területeken nő, élettartama körülbelül három hónap. Ha nem ássuk ki ebben a három hónapban, elrothad és végül eltűnik. A füvek állandó, míg a szokásos növények csak ideiglenes erőt biztosítanak.
Azok a táplálékok, melyeket rendszeresen fogyasztunk ízük és élvezeti értékük miatt, a bennünket elárasztó mikrobáknak is kedvencei. A mikrobák ezeket a (szerves vagy nem szerves) élelmiszereket használják fel életben maradásuk érdekében, éppen úgy, ahogy mi. A füvek ezzel szemben nem táplálják egyaránt a mikrobákat és az embereket. Nekünk, miután némi akaraterővel is rendelkezünk, módunkban áll olyan füveket is elfogyasztani, aminek nincs kellemes íze. De a mikrobák nem rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal, s ezeket egyszerűen visszautasítják. így ha vérünket az e füvekből eredő tápanyagokkal telítjük, a mikrobák a szó szoros értelmében éhenhalnak. Ez a módja, hogy szervezetünket természetes úton megtisztítsuk. Éppen e tisztító és purifikáló tulajdonságuknak köszönhetően ezek a füvek épen és frissen megőrizhetők éveken keresztül, s ez legnagyobb előnyük. Gondoljunk rá, hogy milyen hasznosak és igyekezzünk füvekben gazdag étrendet kialakítani.

Az éltetés tao-ja

6A belső taoista gyakorlatok természetesen gyógyító képességeinket a mirigyek és bizonyos, belső szervek irányába vezetik; ez serkenti a szervezetet, egyensúlyba hozza az energiaszintet és javítja a belső szervek működését. Mindezt annak érdekében teszi, hogy a betegségeket meggyógyítsa, de főként, hogy megelőzze. Röviden, a belső taoista gyakorlatok célja az élettartam meghosszabbítása.
A belső taoista gyakorlatok három fajtáját ismerjük.
A belső gyakorlatok első típusa tartalmazza azokat a gyakorlatokat, amelyekkel megtanuljuk, hogyan kell különböző testhelyzeteket elfoglalni, például leülni, lefeküdni, járni, dolgozni annak érdekében, hogy elősegítsük a gyógyulást. Ezeket a gyakorlatokat - melyekből öt van - az állatok ihlették, ezeket követik az irány gyakorlatok (nyolc), az állatöv tizenkét gyakorlata és az idegeket érintő, szintén tizenkét gyakorlat. Mindehhez járulnak még az alapgyakorlatok: a szarvas-, a daru- és a teknősbéka-gyakorlat.
A második kategóriába tartoznak a meridiánnal kapcsolatos meditációs gyakorlatok, és a taoista kontemplációs gyakorlatok. Csodálatos gyógyító művészettel állunk szemben: a meridián feletti meditáció célja a szervezet energia szintjének szabályozása, kiegyensúlyozása és szintjének emelése. A szervezetet átfogó energetikai csatornákon meditálva (ezeket hívják meridiánnak), követhetjük az ezeken áthaladó energia útját, és arányosan oszthatjuk el szervezetünkben. Az elme, a test és a szellem ekkor teljesen integrálódnak, úgy érezzük, felélénkültünk, visszatért minden erőnk.
Az akupunktúra és az akupresszúra módszerei szintén a meridiánt érintő meditációból származnak, de arra szolgálnak, hogy másokon segítsenek, míg maga a meridián feletti meditáció az öngyógyítás technikája.
A belső gyakorlatok harmadik kategóriájának alapjai a légzési technikák, amelyek telítik a szervezetet energiával. Ezek a technikák lehetővé teszik, hogy a szervezet az aku-punktúrás pontokon keresztül, melyek a testet behálózó meridiánokon találhatók, magába szívja az energiát. Az energiát adó lélegzés életfontosságú állomás az öngyógyítás útján, és az egész világmindenséget átitató energiával kialakuló láthatatlan kapcsolat megteremtésében.



A kiegyensúlyozott táplálkozás tao-ja

7Minden táplálkozási rendszerben rendkívül fontos az egyensúly a savasság és a lugosság között, mert azok az élemiszerek, amelyek kiegyensúlyozott pH-val rendelkeznek sokkal kevésbé romlanak, s így fogyasztójuk inkább fel tudja használni a benne rejlő tápanyagokat. Tehát, az általunk elfogyaszott élelem nem kiegyensúlyozott pH-ja azonnal megváltozik, amint eléri az emésztőszerveket. Ennek következtében nem tápanyagot, hanem mérget veszünk magunkhoz. (Csak meg kell nézni egy vendéglő szemétiádáját, mennyire romlik az oda kidobott élelmiszer. Mivel ez az élelem annak maradéka, amit nem olyan régen a vendégeknek felszolgáltak, a szemét és az élelem különbsége csak néhány óra. Ugye nem ennénk ebből az ételből, mert tudjuk, hogy mérgező és megbetegednénk tőle. Pedig bizony számtalanszor fogyasztunk ilyen ételt, amikor ennivalónk pH-jával nem törődünk. (A száj rossz szaga gyakran a gyomrunkban romló ételtől származik.)


Az elfelejtett táplálékok tao-ja

8Szeretjük élvezni az elfogyasztott ételeket; értékeljük a tálalást, az illatot, az ételek ízét mindennapi étkezéseink során is. Azonban rendszeresen fogyasztott ételeink nem nyújtanak elegendő tápanyagot ahhoz, hogy egészségesek maradjunk. Hozzájuk kell még olyanokat is tennünk, amelyek sokkal hatékonyabbak, mint például füveket, az étkezés másodlagos anyagait, s ez az elfelejtett táplálékok tao-ja.
A taoisták évszázadokon keresztül tanulmányozták a füvek gyógyhatását, s igen jártasak lettek a leghatékonyabb felhasználásukban. Például sikerült az orvosoknak akár hat órára is elaltatniuk minden mellékhatás nélkül betegeiket. (Abban az időben rendkívül népszerű volt a sebészet. Az orvosok a szervezetből kivettek egy-egy beteg szervet, egy főzetben megtisztították és visszahelyezték. Ez a gyakorlat azonban hamarosan megszűnt, mert rájöttek, hogy nem jelentette valóban a betegségek hatásos kezelését és jobb a megoldást a megelőzésben keresni. Idővel megállapították, hogy minden betegség eredete, a daganatoké is, az adott életmódban lelhető meg, s arra következtettek, hogy az ismételt sebészeti beavatkozás nem képes megállítani a daganatok újraképződését, míg az életmód megváltoztatása kitűnő eredményeket hozhat.) A füvek több olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyeket még ma sem tárt fel teljes egészében a modern tudomány. A Tudományos Akadémia szerint a világon legalább egy millió különböző növény létezik. És ennek csak egy elenyésző részét vizsgálták meg modern módszerekkel.
Az az élelem, amit a piacon vagy üzletekben vásárolunk valójában a lehető leggyengébbek közé tartozik. Ezeken a helyeken nincs igazán választék, ha figyelembe vesszük, hogy mi minden terem szerte a világon. Bár Isten azért teremtette a leveleket, ágakat, fatörzseket és gyökereket, hogy fogyasz-szuk, mi teljesen kizárjuk ezeket a táplálkozásunkból. A taois-ták a füveket „elfelejtett táplálék"-nak nevezik, mert bizonyos szelekciós folyamat következtében fokozatosan kikerültek elődeink étrendjéből. Az évszázadok során ezeket az anyagokat teljesen elhagytuk, mivel vagy a külsejük vagy az ízük, illatuk nem volt elég étvágygerjesztő. Amikor az ember megtanult saját szükségletére élelmiszert termelni, természetesen csak olyanokat választott, amelyek érzékeinek megfeleltek. De ahogy a mondás tartja: az vagyunk, amit megeszünk. Tehát, ha táplálóbb élelmet fogyasztunk, erősebbek leszünk. Másszóval: ha jobban eszünk, egészségi állapotunk is javul.



A gyógyítás művészetének tao-ja

2A gyógyítás művészetének tao-ja ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint az éltető tao:

  • szabályozza, 
  • kiegyensúlyozza, 
  • növeli az élet energiáját. 
Azonban az éltető tao-val ellentétben, mely az öngyógyítás módszere, a gyógyító tao mások gyógyítását szolgálja.

A gyógyítás művészetének tao-ját ,,tui-na''-nak is nevezik. Olyan masszírozási technikáról van szó, amelynek alkalmazása során követni tudjuk szervezetünkben a meridiánokat vagy az energia keringésének vonalait, s ezzel szabályozhatjuk a szervezet éltető funkcióit. Ha alkalmazzuk a tui-na tizenhat-féle masszírozási módszerét, bármilyen, esetleg elmozdult belső szervet helyére tehetünk. A testünk különböző pontjaira ható technikák kiegészítéseként segítségül hívhatunk más, erre alkalmas médiumokat, az öt alapelemet, melyek: a föld, a fém, a víz, a fa és a tűz. Az akupunktúrában használt tűk (a szervezet energiájának irányítására használják) és a moxa (bőrégető kúp) ma már nyugaton is ismert fém és tűz médiumok. Az akupunktúra és a moxibució a tui-na elveiből és gyakorlatából származik. 



A szexuális bölcsesség tao-ja

3

A taoizmus az első filozófia volt, amely teljes mértékben figyelembe vette a szexualitást és energiáját az egyén átalakítása érdekében felhasználta. A taoista szexológia arra tanítja híveit, hogyan élvezzék a szexuális aktusokat anélkül, hogy kimerülnének; elmagyarázza, hogyan erősítsék nemi szerveiket, hogy szexuális energiájukat bizonyos betegségek gyógyítására és szorosabb szerelmi kapcsolatok kialakítására használhassák fel. Végül pedig bemutatja azokat a poziturákat, amelyek révén a szexuális kapcsolatok gyógyító hatásait is élvezhetik. Természetes módszereket ajánl a születésszabályozásra, az eugenetikára, sőt azokról az eszközökről is szól, amelyekkel előre megválaszható a jövendő gyermek neme. Részletesebben minderről a The Tao of Sexology (A szexológia tao-ja) című könyvben olvashatnak.



A tökéletes önuralom tao-ja

4A tökéletes önuralom tao-ja olyan eszközöket kínál, amelyekre mind önmagunk mind mások jobb megismeréséhez szükségük van. Megtanít, hogyan alkalmazzuk a körülöttünk lévő energiát saját természetünk és szándékaink szerint.

A régi taoisták a stressz csökkentésére módszereket dolgoztak ki:

  1. Egy arc tanulmányozása feltárja az illető képességeit, magatartását, egyéni karakterét és egészségi állapotát. Például a jövő eseményeinek ösztönös előjeleit az arc 108 pontján lehet leolvasni, melyek könnyen felismerthető jelek rendszerét alkotják minden beavatott ember számára.
  2. Az ujjlenyomatok rendszere feltárja a személyiség örökölt vonásait, és néhány, az egészségi állapotát jellemző dolgot. Az ujjlenyomatok egyben a személyes és szakmai képességek természetes fejlődésének jeleit is tartalmazzák. Ezek révén az ember felismeri örökölt gyengeségéből következő, az egészségét fenyegető veszélyeket, s kellően le tudja küzdeni.
  3. A taoista numerológia tájékoztatja az egyént helyzetéről és az életét irányító szabályokról.
  4.  A sarkcsillag asztrológiai rendszere sokkal teljesebb és tudományosan megalapozottabb a nyugati asztrológiánál, lehetővé teszi, hogy az illető megismerje sorsát és pénzügyei jövőjét; elárulja továbbá élettársa és gyermekei testi, szellemi és lelki tulajdonságait és bemutatja az élet több más vetületét is.
  5. Az irányok rendszere a természet különböző fizikai törvényeinek a tanulmányozását jelenti, elsősorban az élektro-mágnesességét. Ezen erő alapos ismerete lehetővé teszi, hogy magunkat és javainkat olymódon irányítsuk, hogy ez összeegyeztethető legyen a világegyetem elektromágneses hatásaival. így teljesen harmóniában élhetünk a természettel és céljainkat könnyebben elérhetjük. Közösségi téren pedig ezt a rendszert arra használják, hogy enyhítse a konfliktusokat és teret engedjen a „kémiának" vagyis a dolgozók egymás közötti együttműködésének. Felhasználják például Japánban munkacsapatok összeállításakor vagy amikor koordinálják az egy vállalaton belüli munkákat. Erről nyugaton csak úgy beszélnek, mint munkahelyi „légkör"-ről vagy a dolgozók „morál "-járói.
  6. A szimbólumok tanulmányozása azokhoz a formákhoz és szimbólumokhoz kapcsolódik, melyek a természetes események hátterében rejlő törvényekkel állnak összefüggésben. Arra szolgál, hogy uralni tudjuk a meteorológiai változásokat, az üzleti trendeket, a romboló szokásokat stb.

 

A siker tao-ja

5

A siker tao-ja leleplezi az élet nagy eseményeit irányító nagyon precíz machanizmusokat és a minden eseményt alakító erőket. A régi taoisták elemző rendszereket dolgoztak ki, hogy tanulmányozzák ezeket, s olyan modellre tegyenek szert, amellyel felismerhetők a változások és rendszerbe foglalhatják a siker e modellekhez szorosan kapcsolódó stratégiáját. A siker tao-ja segít az embereknek, hogy mindennapi tevékenységüket az egyetemes törvények szerint szabályozzák, s így életük minden vonatkozásban kellemesebbé váljék.

A siker tao-ja, mely a taoista bölcsesség hatalmas erejét tükrözi, három részre oszlik:

  1. A világegyetemben zajló véget nem érő változások szimbólumainak és jeleinek tanulmányozása. Ezeket a jelenségeket, pontos, a fizika, a kémia, a biológia, a mértan, az algebra és más matematikai területek által meghatározott törvények irányítják.
  2. A változás tao-ja, vagyis a társadalom filozófiája és az egyeztetett pszichológia, ahogyan ez a hatvannégy hexa-gram jelképezi. Mindegyik hexagram hat vonalból áll, ezek mindegyike az egyéni vagy kollektív tevékenység egy-egy szakaszát képviseli. Ha felismeri azt a különleges szabályt, amely életében kirajzolódik, bárki képes pontos stratégiát kidolgozni, amelyben legyőzi a balsors okát. A változások tao-ja tehát felbecsülhetetlen eszköz mindenki számára, aki gazdagságra, hatalomra, harmonikus családi kapcsolatokra, irigylésreméltó társadalmi helyzetre és a jövő titkainak felfedezésére vágyik.
  3. Az események előrelátásának gyakorlata, amelyet a tér és idő gi-king rendszere néven ismerünk, a ciklus elvén alapul, vagyis abból indul ki, hogy ami megtörtént, újra meg fog történni, minden, ami megtörténik majd, egyszer már előfordult. Ahogy Albert Einstein, a régi taoisták is megértették, hogy az idő illuzórikus, mivel ők is a tér-idő rendszer jelenségeit tanulmányozták. Ez lehetővé tette, hogy kitaláljanak egy módszert, amellyel a mi elképzelésünk szerinti időhatárban történő eseményeket kommentálják. Megtalálták a jövőbelátás kulcsát: képesek a jövőt megjósolni.


Téma: Tao
2011. május 05. csütörtök, 19:06

Az energia

TaoMeditationAz energia dinamikus erő, amely megállíthatatlanul áramlik a szervezetben. Egyesek szerint az „élet" szó helyettesíthető lenne az „energiával", miután a két fogalom között elenyésző a különbség, és kizárólag a nyelvészeknek tűnhet fel. Ám elengedhetetlen a két fogalom értelmezése, csak így érthetjük meg pontosan a szervezetre vonatkozó energiaelméletet.

Gyakorlatilag maga az élet bizonyítja az energia jelenlétét a szervezetben. Energia nélkül minden olyan tevékenység, amelyet általában az élethez kapcsolnak: a beszéd, alvás, evés, gondolkodás, olvasás és hallás nem volna lehetséges. Azonkívül a szervezet mindegyik funkciójához - akár érzékelhetők akár nem - szükség van energiára. Például az egyes sejtekben zajló anyagcsere-folyamatok nem játszódhatnának le a szükséges energia nélkül. Az energia a test minden anyagi struktúrájának alapja. Mit jelent egy szilárd struktúra, például a csont, ha nem élő sejtek összességét? Az élet és az élethez kapcsolódó tevékenységek minden formája - legyen anatómiai vagy fiziológiai - egyszerre szív fel és bocsát ki energiát.
Bár a mozdulatlan anyag szilárdnak tűnik, maga az energia tartja össze a protonokat, elektronokat és neutronokat az atomon belül. Tehát az energia az abszolút alapja a világegyetemen belül az élet minden formájának.

A táplálék és a levegő fontos energiaforrásokká válnak, amellyel nemcsak pótoljuk mindazt, amit egy nap folyamán elhasználtunk, hanem életünk feltételei. Az energia nem egyszerűen a táplálék és a levegő molekuláris rendszerében rejlik, hanem abban amit „vibrációs" lényegének neveznek -vagyis az elektromágnesességben. Egy táplálékot elő lehet állítani laboratóriumi körülmények között, de ennek kizárólagos fogyasztása nem alkalmas arra, hogy hosszabb ideig biztosítsa az életet. Mindenféle vitamint, vegyi vagy ásványi anyagot elő lehet állítani, amit egy tojás tartalmaz. De mégsem hasonlítható a valódi tojáshoz. Egy élőlény nem képes sokáig élni laboratóriumban előállított oxigén segítségével, vagy klimatizált helyiségben. Valami hiányzik az életéhez és pedig ez a ,,dolog" nem más, mint az életerő a maga elektro-mágnesességével vagy azzal a láthatatlan energiával, amely életet lehel minden tárgyba. Az elektromágnesesség olyan erő, melyet kevesen ismerünk. A nyugati tudósok mutatták ki létezését, megkönnyítve számunkra, hogy logikai magyarázatát adhassuk a belső taoista gyakorlatok jótékony hatásának. Az elektromágnesesség igen intenzív erő, amely átjárja valamennyi tárgy atomjainak szerkezetét, az atmoszféráét, amelyben élünk. Miután természetes erőről van szó, szoros kapcsolatban áll a szervezetben keringő energiával. A belső taoista gyakorlatok olyan médiumokat képeznek, amelyek révén az atmoszféra energiája behatol a szervezetbe, hogy azt serkentse és segítsen pótolni az életben maradáshoz felhasznált energiát.

Az elektromos energiát csak közvetve lehet megismerni, mivel hiánya sokkal könnyebben megállapítható, mint jelenléte. Amint részleges energia hiány lép fel, a szervezet azonnal legyengül, teret ad a betegségnek. Ha teljesen megszűnik a vitális energia, a szervezet meghal. (A halál nem akkor áll be, amikor megáll a szívműködése, ahogyan ezt a jógik is bebizonyították, amikor szívverésüket leállították mégis életben maradtak, mert szervezetük megőrizte vitális energiáját.) A kimerültség a túl alacsony energiaszint tünete. A szellem vagy a test használata, működtetése elkerülhetetlenül energiaveszteséggel jár. Tudományos kutatásokkal bizonyították, hogy annak, aki egy teljes percen át mereven figyel egy pontra, húsz percnyi pihenésre van szüksége ahhoz, hogy az eközben elvesztett energiát pótolja. Haldokló emberek megfigyelése során kimutatták, hogy a halál pillanatában az ember súlyából akár 175 grammot is veszíthet; ez a súlyveszteség pedig a vitális energia konkrétan mérhető súlya.

Létezik egy módszer, amivel észlelhető a testből áradó és az egészségi állapotot jelző energia. Ezt az életerőt látjuk a minden embert övező aurában vagyis energia-mezőben. Az aura jelenségét már többezer éve ismerik, de csak a Kirlian-féle fotótechnika felfedezése után vált kimutathatóvá. Ezzel a technikával reprodukálni lehet az aurát, vagyis fényképeken láthatóvá válik a testünkből áramló energia kis színes lángok formájában. Az aura színéből állapítható meg egy személy egészségi állapota és energiaszintje. így a halvány és világos színek egészségét és magas szintű energiát, a sötét illetve átlátszatlan színek betegséget jeleznek. A fekete nem más mint a halál.
Óráról, órára, napról napra folytonosan bocsátunk ki energiát; akkor is felhasználjuk, ha valamilyen tárgyat vagy tevékenységet figyelünk, amikor testünkkel alig mozgunk vagy szellemi munkát végzünk. Idővel ez a folyamatos energia felhasználás annyira legyengíti szervezetünket, hogy képtelenné válik arra, hogy a behatoló mikrobák vagy más betegséghordozók ellen harcoljon. Maga a betegség pedig gyorsítja az energia fogyasztását. Elegendő energia hiányában a sejtek és szövetek képtelenek regenerálódni, elsorvadnak és lassan elhalnak. Ahogy csökken energiaszintünk, azonnal jelentkezik a betegség. Ezzel szemben, ha szervezetünk energiája nem csökken, nem tud sem enyhe, sem súlyos betegség kialakulni. Természetesen életenergiához a táplálékkal, a levegővel és a kozmikus sugárzásokkal is hozzájuthatunk. De ahogy öregszünk, általában sokkal több energiát veszítünk, mint amennyit befogadunk, s ezzel csökken energiatartalékunk. Teljes kimerülése okozza a halált.

Az energiaveszteségen kívül problémát jelent még az energia egyensúlyának hiánya, mely hasonló következményekkel járhat. A szervek energiájának kiegyensúlyozatlansága (olyan szerveké, amelyek funkciójukban függetlenek egymástól) gyakran idézik elő betegség kialakulását. Minden szerv energiaszintjét annak rendszeres mozgása határozza meg. A szív normális ritmusa percenként 72 és 78 szívverés között mozog. Láz vagy magasabb energiaszint esetében eléri vagy meghaladja a percenkénti 80 szívverést. A vese normális ritmusa 36 lüktetés percenként; mivel két vesénk van, ez 72-t jelent minden percben. A szív és a vesék tehát egymáshoz viszonyítva kiegyensúlyozottan működnek. Tehát, ha valaki vizelethajtót vesz be, meggyorsítja a vesék lüktetését, s ez egyensúlyzavart okoz a szív és a vese között. Mi történik ekkor a szívvel? Hogy újból megtalálja az egyensúlyi állapotot, a szívverés szaporodik, emelkedik az erekben a nyomás és több vér jut a vesébe. Mivel a vese a vérbe szűri a vizeletet, a nagyobb mennyiségű vér sokkal több munkára kényszeríti majd. így a vizelethajtó gyógyszert szedő személy a szív és a vese között ördögi kört alakít ki, holott addig e két szerv működése kiegyensúlyozott volt. Hogyan hat mindez a többi szervre? A szervezet működése hasonlít az óraműére: ha az egyik fogaskerék gyorsabban működik, a többi is kénytelen gyorsabban forogni, nehogy a rugó vagy más kerék megakadjon és ezzel a mozgás leálljon. Világos tehát, hogy ha szervezetünket egyensúlyából kizökkentjük, súlyos veszélyeknek tesszük ki.

Másrészt pedig, ha valaki soha nem beteg nem jelenti azt, hogy örökké fog élni, mert a halhatatlansághoz még több energiát kellene a szervezetbe juttatni, mely teljesen átalakítaná, és olyan szintre emelné, ami már tértől és időtől független. Hogyan tudjuk elkerülni az energia veszteséget vagy az egyensúly felborulását és ezek mellékhatásait, és mégis elérni testünk átalakulását?

Téma: Tao

alvas2Az első a jótékony alvás.

Normális körülmények között az emberi „akkumulátor" éjjel, alvás közben töltődik fel. Amikor egésznapos tevékenység, szellemi vagy fizikai munka közben elhasználtuk energiánk legnagyobb részét, fáradtnak érezzük magunkat. Azért alszunk, hogy szervezetünk a leadott energiát visszanyerje. Az alvás ellazítja a meridián pontokat, ahol az energia bejut és távozik, s így a világmindenség energiája behatolhat a test akupunktúrás pontjain, végigvonulhat a meridiánokon (erről majd később is írunk) és elérheti és újratöltheti testünk valamennyi sejtjét. Amikor másnap reggel felébredünk, szervezetünk újratöltődött, új ból tele vagyunk energiával. Éppen úgy mint egy autó akkumulátora, az emberi akkumulátor is automatikusan működik, ha minden rendben van. Ebben az esetben szervezetünk is tökéletesen megy anélkül, hogy beavatkozásra szükség volna. De ha rosszul alszunk, a folyamat nem úgy játszódik le, mint kellene.

Mit tehetünk?

Vizsgáljuk meg most az akupunktúrát. Miután az energia a szervezethez kapcsolódó minden életfunkció fenntartója, az akupunktúrával szabályozott energia képes arra, hogy az energia által támogatott funkciókat szabályozza. Az akupunktúra kiváló eredményeket ér el, mivel a vékony tűk, mint a kis antennák visszavezetik a szervezetbe az energiát. (Létezik az akupunktúra egy másik fajtája is, mely azonos eredménnyel jár: az akupresszúra, itt a tűt a kéz helyettesíti.) Ám az akupunktúrának vannak korlátai. Csak akkor hatékony, ha a probléma energiahiányból ered; de teljesen felesleges ha a panasz struktúrális vagy a szervezet folyadékháztartásával kapcsolatos.

Egyébként a hagyományos testmozgás nem képes az energiát pótolni. Ezek a gyakorlatok csak gyorsítják az öregedés folyamatát és az energia felhasználását, és egyáltalán nem pótolják az energiaveszteséget.
Csupán a belső taoista gyakorlatok hármas rendszere, amiről korábban írtunk, képes ellátni az energia megőrzésének és átalakításának kettős feladatát. A három belső taoista gyakorlat megszabadítja szervezetünket a betegségtől, újra egyensúlyba hozza energiánkat, így ha valami olyan rendellenesség lép fel, amelynek rejtett oka az energia kiegyensúlyozatlansága, a szóban forgó gyakorlatokat alkalmazó öngyógyítás mindig kitűnő eredménnyel jár. 

Téma: Tao
2011. május 03. kedd, 22:15

Az idegrendszer

agy-idegAz agy, a gerincagy és az idegek együttesen az idegrendszer főbb elemei. A taoista elmélet szerint nagyon sok ember idegrendszere gyenge, mivel környezetük és táplálékuk mérgeket tartalmaz. Ezek az anyagok a májban felhalmozódnak és idegrendszeri zavarokat, valamint egyéb mentális zavarokat, melankóliát vagy depressziót is okozhatnak. A taoisták nem alkalmaznak pszichiátriai vagy pszichológiai kezelést, mert az idegrendszeri kiegyensúlyozatlanságot az idegrendszeri gyengeségek, s az ezzel együtt járó fizikai-testi gyengeségnek tulajdonítják.

Hisznek abban, hogy ha az idegrendszert sikerült tizenkét, az idegekre ható gyakorlattal vagyis a daru, a szarvas és a teknősbéka-gyakorlatokkal és a májra ható gyakorlatokkal megerősíteni, a pszichológiai zavarok csökkennek, végül eltűnnek majd.

Téma: Tao

1. oldal / 2