EzoTOP

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt 
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess. 
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet,

Hogy lehess meleget adó forrás 
A szeretetedre szomjasoknak, 
És legyen áldott támasz karod 
A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad, 
Minden hozzád fordulónak 
Legyen áldást hozó kezed 
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged.

Őrizzen hát ez az áldás 
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.

A fekete magyarok megnevezést általában őseink egy meghatározott csoportjára vonatkoztatták. Ez azt is feltételezi tehát, hogy nemcsak fekete, hanem fehér magyarok is léteztek. A források közül három szövegemlék beszél a fekete, kettő pedig a fehér magyarokról. Az orosz őskrónika keltezetlen korai részében olvashatjuk: "jöttek a besenyők, majd fekete ugorok (magyarok) mentek Kijev mellett, később Oleg idejében". A besenyők és Oleg kijevi uralkodó (kb. 879-912) említése miatt a lejegyzés a honfoglalás idejére és a hét magyar törzsre vonatkozik.

Az orosz őskrónika fekete ugorjai a hét magyar törzshöz csatlakozó kabarok lehettek. A fekete jelző utal egyrészt a kazároktól elszakadt néprész sötétebb bőrszínére, másrészt a fehér magyarokkal szemben alávetett, alárendelt segédnépi státuszra.  A kettős honfoglalás elmélete szerint a VII. század folyamán telepedtek le a Kárpát-medencében a fehér ugorok (finnugor nyelvű népesség), a IX. század végén pedig a fekete ugorok, az Árpád vezette hét törzs (török nyelvű népesség). A fehér ugorok kapcsán azt is feltételezték, hogy ezek valóban azonosak lehetnek a magyarokkal, de még nem a Kárpát-medence felé, csak a délorosz sztyeppére húzódtak ekkor.  A IX. századi híradások után, csak a XI. század elején találkozunk a fekete magyarokat említő újabb forrásokkal. Bruno püspök Magyarországon két tartománnyal találkozott: Fehér és Fekete Magyarországgal, amely a nép sötét színére utalt.

A másik híradásnál azt olvashatjuk: "István, Magyarország királya háborúval támadva Fekete Magyarországot, méltó volt arra, hogy úgy erővel, mint megfélemlítéssel és szeretettel az igaz hitre térítse azt az egész területet". Egy szintén kortárs, aki térített Magyarországon 1008 körül azt írta, hogy "a keleti részek felé hajóra szállván a fekete magyaroknak" hirdette az evangéliumot.  >A fentiek értelmezése nem egyszerű. A fekete magyarok sötét bőrszínűek és pogányok voltak, térítettek közöttük, s végül részint erőszakkal, részint pedig meggyőzéssel keresztényekké tették őket. 

A kevés adat miatt csak feltételezéseink vannak, hogy mely területen éltek a fekete magyarok. Eszerint a kabarokkal azonosítható fekete magyarok a Temes vidékén, Biharban és Nyitrában lakhattak. Más vélekedések szerint pedig az erdélyi Gyula territóriumán éltek. István 1003-ban győzte le nagybátyját, Gyulát, és a területet országához csatolta. Ezzel érthető a Fekete Magyarországnak a meghódításáról szóló leírás. 

A fekete jelző nemcsak a bőrszínre vonatkozott, hanem annak szimbolikus jelentése is lehetett. Azt is feltételezték, hogy a fekete magyarok alávetett helyzetét tükrözi a színnév. Az is elképzelhető, hogy a nomád népekre jellemző színnevekkel kifejezett égtáji orientáció rejlik az elnevezés mögött. Eszerint a fekete északot, a fehér nyugatot, a vörös délt s a kék keletet jelöli. Ez alapján a fekete magyarok szállásterülete a Kárpát-medencében északon lehetett. Az a lehetőség is él, miszerint pogány voltukkal áll összefüggésben a fekete jelző, míg a keresztényeket jelölő szín a fehér lehetett. Nemcsak a kabarokról feltételezhető bőrük sötétebb színe, hanem a hét törzsről is. A magyar krónikák Szkítiát tudták a magyarok ősi lakhelyének. Szkítia lakóiról pedig azt állították, hogy bőrük színe sötét. 

Mindazonáltal a fekete magyarok lakhelye és kiléte továbbra is vitatott, megfejtésre váró titka a magyar őstörténetnek.

Forrás: http://frego.li/

A legutóbbi időkig a komondor szót francia hangzásúnak vélvén, úgy értelmezték, hogy az parancsolót jelent. (Eszembe jutnak a Szeged-alsóvárosi emberek, akik annak idején - régesrégen - az "Úristenhez" jártak ott bevásárolni, mert magyar fülük képtelen volt az Ohrenstein szatócs nevéből mást kihallani.) Aki pedig parancsolót olvasott ki a komondor szóból (tudtommal elsőízben Pethe Ferenc 1815-ben Természethistóriájában) elárulta ugyan a kun nyelvismeretben való járatlanságát, ez szent igaz, de hogy ennek ellenére jó mélyen belelátott a komondor egész valójába, az is bizonyos. Pethe írja, hogy ha ezt a Magyarországon kívül kevesek által ismert hatalmas és igen szép kutyafajtát "a maga valódi köntösében esmernék, ezt tennék a pásztorkutyák lajstromában vezérnek, mely tisztes nevét nálunk érdemesen viseli a comendeur francia szótól".

Nyelvészeink szerint a komondor szó kun eredetű: gumandur, jelentése kun, kunokhoz tartozó (a kun szó guman = kun + dur török képző). Mai jelentését a komondor kutya, eb szókapcsolatban nyerte. Ennek első tagja a komondor maagába szívta az egész szókapcsolat jelentését (ugyanúgy, mint pl. farkasállat = farkas). A komondor szó eddigi ismereteink szerint első ízben 1454-ben fordul elő, ám mint családnév. Köznévként egy 1519 körüli írott emlékben fordul elő először. Ezután ismételeten találkozunk e fajtajelző névvel a következő XVII. (1653, 1673), a XVIII. században (1769). A XIX. században 1815-ben Pethe F. még pontosan leírja a komondort, utána azonban valóságos zűrzavar keletkezett. Ennek az a magyarázata, hogy amíg a XVIII. sz. első felében még magyar juh dominált, ezt követően a merinó birka térhódítása olyan iramban folyt, hogy a következő század végére már alig maradt juhból 1-2%, helyét a merinó birka foglalta el, mivel pedig a juh és komondor közt szoros kapcsolat, mintegy sorsközösség állott fenn, a juh eltűnését a komondor is követte, és lassanként a feledés homálya vette őt körül, úgyszólván ismeretlenné vált, úgyhogy századunk elején már szinte felfedezni kellett. Annak illusztrálására, hogy az említett homály mily gyorsan vált vaksötétséggé, elégedjünk meg (bő választék állna rendelkezésre) annak megemlítésével, hogy - nem is akárki, hanem korának nevezetes zoológua (Méhely) komondor gyanánt vizsgált meg 1902-ben a bugaci pusztán két, leírásából kitűnően komondor-kuvasz keresztezési produktumot, basztardokat. Persze akkortájt a XX. század elején a komondornak, mint nyájőrzőnek - védőnek már befellegzett, mert a jámbor természetű selyemgyapjas birkáknak, amelyek ösztönös viselkedéssel egymással összetartottak, nem volt szükségük komondorra, annál kevésbé, mivel a farkasveszedelem is elmúlóban volt. Ám forduljunnk vissza és tegyük fel a kérdést, vajon mikor lett a komondor komondor, mikor került hazánkba az a juhászeb, amelyre a kunok azt mondották, hogy az övék, hozzájuk tartozik? Egyáltalán nem valószínű, hogy az 1068-i vagy 1085. évi erdélyi rabló-betöréseik alkalmából, s valószínűtlen az is, hogy 1091-ben, amikor ugyancsak Erdélyen át jövén végigsöpörték az Alföldet és a Duna-Tisza közét, de teljesen valószínű, sőt bizonyosra vehető, hogy az 1239. évi bevándorlásukkor, amidőn negyvenezer kun család letelepedett a Tisza vidék füves területein. Figyelemre méltó az, amit erre vonatkozóan Kenéz Zoltán ír komondor című munkájában a kunsági szájhagyományról, mely szerint " a kunksági juhászkutyát, értve komondort és kuvaszt, maguk a kun ősök hozták be még a XII. században." Annak idején a kunok alighanem a hasonló magyar juhászebtől való megkülönböztetés okából nevezték juhászebüket a magukénak, kumandurnak. Képtelenség volna ugyanis csak feltételezni is, hogy akkoriban a magyar népnek nem lett volna juhászebe, holott már a XII. sz. első felében királyi decretum rendelkezik a juhásztenyésztésről, a XIII. században pedig már királyi vámtarifa tesz bizonyságot fejlett juhbőr kereskedelmünkről. Ismeretes, hogy a reckának nevezett magyar juh sehol máshol nem lelhető ősi magyar specialitás volt. E szilaj jószág mellé pedig okvetlenül megfelelő őrző-védő kellett. Ilyen volt az a magyar juhászeb, amelyre utóbb a komondor név ráragadt (úgy vélem, hogy kellő számban végzett megfelelő mérésvizsgálatok e tekintetben útbaigaztanának). Itt tüstént felmerül az a kérdés, hogy vajon hát mikor, mily úton került hazánkba az eredeti magyar juhászeb? Hiszen feltevésekben, találgatásokban nem volna hiány. Valaki egyszer azt mondotta, egy biztos adat többet ér, mint száz mégoly éleselméjű kombináció. A biztos adat egyelőre még várat magára.

Ám ne gondoljuk, hogy csak nekünk okoz fejtörést ez a nagytestű, gubancos szőrű pásztoreb, amit mi komondornak hívunk, az oroszok meg délorosz afcsarkának neveznek. Őket is izgatja a kérdés, vajon honnan, mikor került az hozzájuk? Ennek a nagytermetű juhászebnek, amelyet - mint ismeretes - mi komondornak mondunk, az oroszok pedig délorosz afcsarkának neveznek, szembeszökő sajátossága az elnemezesedésre hajlamos gubancos szőrzet. Ez a szőrzet őseredeti örökség, ugyanúgy, mint a sötéten pigmentált bőr-alapból kinőtt fehér szőrzet. A bőr pigementes, a szőr pigment-mentes volta minden valószínűség szerint az ázsiai, az orosz sztyeppék, a magyar puszta klimatikus hatásának köszönhető (Duerst).

Kezdetben, a nomád pásztorkodás megindulásakor és azután még századokon át a légelőterületek határtalan nagysága, a nyájak megszámlálhatatlan sokasága nyomták rá bélyegüket ama korok primitív gazdálkodási formájára. Még századunk legelején is, tehát egészen későn, pl. több ezer - volt úgy, hogy 10 000 - lovat számláló tabunjaik, méneseik voltak a kirgizeknek, s elkpzelhető, mennyi lehetett ugyanakkor a juh? A XVII. század vége felé pl. egyetlen debreceni polgárnak 10000 szarvasmarhája legelt a Hortobágyon, a juhlétszám ennek többszörösére rúghatott. Az óriási juhlétszám minden bizonnyal a védelmi szolgálatot ellátó komondorok létszámát és általa a szelekció lehetőségét is előnyösen befolyásolta. Nem költői túlzás tehát (sőt messze, nagyon messze van a régmúlt reális számadatától), amikor a dal úgyszól, hogy "Húsz komondor elstrázsál engemet" s "Hat őrködik amellett . . ." A vázolt primitív kezdeti viszonyok, s a velük kapcsolatos mammut-méretű számok az emberi beavatkozást meghatározott korlátok közé szorították. Annak a kornak szemüvegén át tekintve tehát mosolyt keltően hat, amikor az jut kifejezésre, hogy a farkas veszedelem elhárítása érdekében emberi beavatkozással, kiválasztással vált fehér színűvé a juhászeb szőre, éspedig gyakorlatilag úgy, hogy kiválaszották a fehér színű ebet, hogy gazdája a sötétben valahogy ne őt találja el a farkas helyett. (Akkot már nagyon is kisüzeművé válhatott a juhászat.)

Bizonyos, hogy a komondor a nagytestű juhászebek közül a legjobban "felruházott" fajta. Ruháját az unverzális használhatóság jelemmzi: még kemény kövön is puha fekvőhelyet biztosít, pótól jurtát, sátrat. (Igaz, oda amúgy sem volt bejárása. Idevágóan érdekes dolgot tudunk meg Almássy leírásából: ". . . a jurtába nem szabad belépniök (az ebeknek t.i.), onnan pedig vajmi ritkán vetnek eléjük csak egy falat megehető holmit is . . . Feltűnő, hogy a kutyákat ennyire kevéssé becsülik, holott a kirgizek egy legendája szerint az egész nép magát egyenesen valami sárga kutyától származtatja anélkül, hogy ebben a különös eredetben valami rosszat találna. Csak ez a monda magyarázza meg a különösen hangzó It-balla (kutyakölyök) nevet, amit többször hallottam mint keresztnevet, s amit kirgiz vagy kazak viselője egész büszkén viselt".) Szőrköntöse jól védi a komondort fagy és forróság ellen egyaránt. Fagyos időben meleget tart, a forrón tűző napsugarakat visszaveri, hatásukat enyhíti a fehér szőrzet. A komondor arcorri részét, szemeit beborító szőrfüggöny lősz vagy homok fergetegek idején kínzó fájdalmaktól óvja viselőjét. Nem lebecsülendő a szőrköntös, mint harapás elleni védőpajzs sem. Egyszóval a komondort szőrzete arra képesíti, hogy a nomád pásztorok rideg életmódját, az azzal egybekötött viszontagságokat elviselje. A nomád pásztoroknál igen gyakran élet-halál kérdését eldöntő értéket jelent a juh. A nyáj védelme annak idején, amikor a vérengző vadállatok nagyszámú falkái vaszélyezették a jószágot, elsőrendű feladat volt. Ezért volt az, hogy a juhászeb kiválasztásánál minden más meggondolást háttérbe szorított a védőszolgálatra való rátermettség kritériuma. Részben ez a magyarázata annak, hogy az érvényes hivatalos orosz standard szerint a gyávaság diszkvalifikál, viszont a fehér színen kívül megengedett a sárgás árnyalat, a fejen, fülön, háton és farkon, a fehér szín kékes színben játszó szürke aljszőrzettel, s szürkésfehér szín és egyéb szürkés árnyalat. Ám a kérdés az, vajon honnan indult útjára az az eb, amelyet tetőtől talpig szemügyre vettünk, töviről, hegyire nézegettünk, megismertünk. Egy bizonyos: adottságait tekintve könnyen odaképzelhető "útra készen" akár a Tien-San-nak valamely szárazabb lejtőjére, akár a nehezen megközelíthető Pamirra, oda, ahol a völgyi pásztorok télen legeltetik nyájaikat, mert hó ott nincs, akár a Tárim medence környékére, ahol annak idején sátoros pásztorok, kunok, ujgurok, karlikok tanyáztak, s ahol a levegő a portól mindig homályos, vagy akár a Tibetbe (ahová a "pipás" farokvég amúgy is invitál), a Szampó völgy felső részén legeltető pásztornép közé, bárhova ottan, mert a féktelen szélsőséges klíma, a száraz légkör nagyon is megfelel, "fekszik" neki, és nincs az a mégoly nehéz terep, amelyen lábai az agyafúrtan megalkotott pneumatikaszerűen rugalmas lábbelikkel áthatolni nem tudnának. Elterjedésének területe igen nagy: az északi "Himalája, Bokhara, Turkesztán s a Kaukázustól egészen az északi szélesség 55. fokáig terjed", írta Strebel 1905-ben. Ami végezetül a kersett kiinduló pont végállomásait illeti, Ukrajna, Voronyezs, Volgavidék, északi Kaukázus - valamennyi a keletről jövő sátoros parasztok útjaira utal. Amikor útrakeltünk, a Raisits-látta komondor képet vittük útravalóul magunkkal. Most, hogy megtértünk, áldott emlékű kynológusunk 1924-ben keltezett örökbecsű soraival zárjuk:

"A magyar komondor ősi jelleme, tiszteletet parancsoló külseje hozzásimul az igaz magyar ember jellemvonásához. E kutyafajtánk becsületes jellemét, a földet verejtékes munkájával művelő nép éppen úgy, mint elsősorban a csordákat és nyájakat őrző szabadságot szerető pásztornép, megkedvelte és megbecsülte."

... A jó szőrzet –bár ideális megnyilvánulása csak tűnő kép- fontos kívánalom, megítélésekor azonban a hasznos belső tulajdonságokra kell nagy gondot fordítani.

Dr. Katsányi Zsigmond

A komondor nappal alig ugat. Elhúzódik, elfekszik, de úgy, hogy azért mindent lásson. Ha ok van rá, csak éjjel hallatja hangját, amely öblös, mély ugatás. Szinte törvényszerű, hogy hang nélkül támad. Támadása nyílt, nem settenkedik a megtámadandó után, hanem szemtől szembe támad. Rendszerint ráugrik, vagy nekiugrik áldozatának. Igyekszik ledönteni azt, ami testtömegét tekintve a legtöbbször sikerül is. A ledöntött, ártalmatlanná tett támadót őrzi, és továbbra sem bántja, ha az sem támad tovább."

(Dr. Sárkány Pál-Dr. Ócsag Imre: Magyar kutyafajták, Mezőgazda Kiadó 1987; 100.o.)

Forrás: Terebess Ázsia E-Tár

Tizenhárom évezreddel Krisztus születése elő tt a Szíriusz naprendszerből több hullámban tanítók érkeztek égi szekereiken (űrhajók), hogy a föld emberisége számára berendezze az iskolát, azaz megalapozza a mai civilizáció emberének tudását. A leszállások sorában, a nyolcadik misszió keretében érkezett Anyahita a Földre, pontosan Ataisz szigetére, ahol a Szíriusziak úgynevezett „földi bázist" rendeztek be a későbbi évezredekre. Ezen a szigeten éltek a hunok, az agabák, a maják, az indijók és az úzok törzsei. Tizenötezer évvel ezelő tt ők kapták első kézből az égiek tanításait. Anyahitáék küldetésüket elvégezve, nem tudták elhagyni a szigetet.

Anyahitáék balesete

Anyahitával együtt még 5 férfi és 2 nő ereszkedett le Kaltes-asszony birodalmából4, Ataiszba. Amikor visszafelé indultak, a ködben nekiütődtek a Kékleny hegység szikláinak, és még szerencséjük volt, hogy kisebb sérülésekkel megúszták. (az Paál Zoltán: Arvisurák-ból szószerinti idézet. [Arv]

Kutatásaink során arra jutottunk, hogy ez a megfogalmazás mélyebb értelmet kell hogy takarjon. Egy égi szekér, vagy űrjármű nem úgy száll föl, és nem úgy közlekedik mint a ma ismert űrhajók, vagy repülő gépek. Ezek az égi szekerek térugrással közlekednek, hiszen a Szíriusz naprendszerbe 8 fényév az út, vagyis 8 év alatt érnének oda, ha fénysebességgel tudnának haladni. De ez így abszurd. Anyahitáék térugrásában nem a köd volt a zavaró tényező, mert nincs semmilyen hatása sem a ködnek ezen járművek közlekedésére, hiszen vezérlése az anyabolygón van és nem itt.

A balesetet — feltételezésünk szerint — a Kékleny hegység mágnesessége okozhatta, melynek vonzása gátolhatta meg Anyahitáék távozását. A kialakult mágneses térben a hegy oldalának ütköztek.

[Arv.] A szerencsétlenség után elhatározták, hogy Ataiszban maradnak és Joli-Tórem (Gaia, értsd a Föld népét) népével összeházasodnak. Egy darabig az 5 férfi anyasági csoportban élt a 3 nővel, de amikor Anyahitának a délceg Armogurtól a harmadik fia, Aton megszületett, a szülés közben a lábára megbénult, és ettől kezdve csak az égi tudományokkal foglalkozott.

Anyahita személye

[Arv.] Gyermekszülésben a lábára megbénult és az Ataiszból hozott gyógyszereik elfogytak, így kénytelen volt teljes gyógyulás helyett ülő munkákat végezni. A többiek kívánságára, Kaltes-asszony földjének szokásai szerint elkezdte leróni a Kaltes-asszony birodalmának hitvilágát és tudományát. Ezt az utódai aztán tovább művelték és ezen leírásokat a papok őrizgették, majd később az ifjúságnak tanították.

Anyahita a róla elnevezett Anyahita hegyen lévő templomgazdaság Arvisura szentélyében élt, s Kaltes-asszony birodalmának képjeleivel lerótta a beavatott menekültek által összegyűjtött összes elbeszéléseket.
Anyahita legfontosabb teendője ezen gyűjtési munkák mellett az volt, hogy az Artupi leányai által gondozott tüzet a fiatalsággal
őriztette. 

Éjszakánként megfigyelték a csillagok járását, és a társ földünkről hozott műszerekkel még Szélasszony (antitér) járását is követték. Mindezekből okos számítgatásaikkal meg tudták állapítani a várható időjárást.
Armogur és Anyahita beavatott volt, Óm-jelű, látnoki erővel rendelkező, akik minden Kaltes-birodalombeli tudománnyal rendelkeztek. Mind a három fiuk beavatottá lett, de Anyahita fénylő óm-jele csak egyik fiánál volt látható.

Anyahita, az Ősanya csoportja hozta magával az Égiek egyistenhitét. Gyermekei közül első fia a fejedelmi hatalmat szilárdította meg, a második a biztonságos-földművelést, míg a harmadik az állatok megszelídítését hajtotta végre és így megszüntették Joli-Tórem Földjén az addig szokásban lévő emberevést. Többi fiai: Ur, Él és Van az édesanyjuk irányítása mellett az Égiek hitét rótták le Ardvisura-Anyahita tanításai alapján.

Anyahita mindegyik gyermekét megtanította az égiek jeleivel bármilyen távolságból a gondolataikat írásban közölni.
Anyahita bénult volta miatt legtöbbet Él, Ur és Van fiaival foglalkozott, akik fokozatosan lerótták az édesanyjuknak és az 5 Égi férfiúnak minden tudását.

Mivel Anyahita csoportja a Kékleny-hegységbe történt ütődés miatt nem mehetett vissza bolygójukra, Ataiszban, a környezetükben élő régi kaltesi eredetű népekkel (korábbi leszállások utasai) az életlehetőségeiket össze kellett egyeztetniük.
Ardvisura-Anyahita, a gyermekei között a Kaltes-asszony földjéről hozott istenhitnek változatos formáit szétosztotta 8 kőlapon képes, telerótt jelekkel. Be akarta bizonyítani utódainak, hogy az égből eredő hitvilág lesz az, amelyik az ataiszi őslakók és menekültek között a társföldünkön kifejlődött égi-eredetű jólétet majd megteremti.

A régebbi kaltesi csoportok Anyahitát Boldogasszonynak nevezték, lányát pedig Kisboldogasszonynak (azonos ÉA-val, feltételezés szerint ő a bibliai Éva).

(A Hun Eredetkutató Tanszék írásából- Kozsdi Tamás, részletek Paál Zoltán: Arvisurák c. könyvéből)

Népünk az imát két nagy csoportra osztja: a templomban, pap jelenlétében mondott imára, s a saját imáira, melyeket pap jelenlétében soha el nem imádkozza. Ezek a saját, népi imák az ősi magyar imák, melyek a teremtés hajnaláig visznek bennünket vissza. Ezek lelkiségének, útmutató bölcsességének közelebbi megismerése e könyv célja, hiszen ezek megőrzése mindenkori fennmaradásunk záloga.

Népi, illetve való magyar imáinkat a hivatalos egyházak tiltották, s ezen tiltás emlékezetét népünk híven megőrizte:

TILTOTT IMÁK

„... és igen örültem, hogy örömet szereztem a régi imával. Most megint itküldök hármat, nem tudum mege felelnek. Én nem másítottam rajtok. De már ezeket is kevesen tudják, sokat érdeklődtem míg e hármat megfelelőnek találtam. Egy öregnéni azt mondta, hogy egyidőben megtiltották hogy ilyen forma imákat imádkozzanak, valószínűleg az 1890-es években. Azután már megjelentek az ima könyvek nyomtatásban és a nép már abol tanulta az imákat. Most már nagyon kevesen élnek abol az időből, akik még tudják a régi imákat...” (V.1:469 Udvard.)

„... anyámtól tanultam, leírtam egy papirosra osztán mondtam minden nap kétszer, reggel meg este. Az anyám azt mondta, a papok tilcsák... hallotta az öregektől, a papok tilcsák ezt az imádságot...” (Annyira meg van hatva, hogy sokszor hosszan hallgat, nyeli könnyeit, majd sír, szipog, nem tudja folytatni — jelzi a gyűjtő.) (V.1:554 Nógrád megye.)

Népünk őseitől örökölt imáit, s lelkiismerete szabadságát megőrzi minden áron, s mindenkivel — még a papokkal — szemben is:

„... kigyónta az esperesnek, az meg letiltotta őket. Azt mondta nekik, dobják a tűzbe, azt nem szabad imádkozni. Azt nem mondta, hogy miért. azok nem engedelmeskedtek neki... Nagymama azt mondta neki: dobja be az esperes úr, én nem dobom be.” (V.1:72)

„... azt mondta neki a papja, hogy ezt tegye a tűzbe, ezt hagyja elégtételül, hogy ezt az imát égesse el... ő nem törődött azzal, hogy a papok mit mondanak...”(V.1:72 Somogy megye.)

„... Ki parancsul nekem, ha én lefekszek az én ágyamba... osztán csöndbe imádkozok?... Csak a jó Isten segéllen meg...” (V.1:72 Zala megye.)

„... A papok elizéték, a misszionáriusok, hát aztán ezeket nem vígezik, ezeket megtiltották... mit tudunk, mondtuk, mikor gyóntunk, azt mind el köllött hannyi... Iszen az öregapám tanított mindenfélire, de e’tiltották... sokat, sokat e’tiltottak...” (V.1:71 Pográny.)

„Volt egy pap és az nagyon tiltotta, hogy babonás pogán maradvánnak tartotta... akinek vót, összeszedte... és elégették. Azér van itt olyan kevés belőle...” (V.1:80Béd.)

A tiltott imák túlélik ezredek viszontagságait, üldöztetéseit, hiszen a magyar lélek számára legfontosabbak bízták reá örökségül: ősei, s közvetítétükkel maga a jó Isten.

JÓ tanítóvá kell válnunk. A JÓ Tanító feladata az oktatás, szoktatás és a példaadás.

A rossz tanító mindenben önmagának igyekszik emléket állítani. A jó Tanítónak kopott a nadrágja, lyukas a zsebe, de ha elenyészik, áldásba foglalják a nevét. (Nos, ez utóbbit mi nem nagyon kívánjuk; mert a Vízözön után az EGO Erejét kaptuk ajándékba).

Itt, az Anyag világában a Fényt képviselhette a több, mint 50 000 éves Egyistenhitű, Érdek Nélküli Szeretetvallásunk, majd a Fokos Szövetsége, illetve 6800-7000 éve a Vízözönt követően a Sumér-magyar Kötelességrend, az Árnyékot pedig az azóta, Mammonnal kierőszakolt és hitelesített Jogrend.

Helyzetünk azonban – minden látszat ellenére – mégsem ettől függ, hanem aszerint alakul, hogy amíg élünk, mi módon éljük meg a Pillanatokat; milyen lelkülettel, érzelmi töltéssel és gondolatokkal oldjuk meg a mindennapjaink ezernyi apró problémáját, a Gondviselés kihívásait.

A magasabb világokat a mindennapi élet ezernyi aprócska történéseire adott reakcióink éppen úgy érdeklik, mintha egyetlen, hatalmas eseménnyel találnánk szemközt magunkat.

S amennyiben a Tudást és a jólétet magunk számára igyekszünk biztosítani, s gyarapodásunk öncélúvá válik, újra és újra elenyészik a kultúránk.

MAGYAR-nak tehát az a Lélek születik, aki már képes önmagát felajánlani, képes Tanítóvá válni.

• A magyar embert nem a Sors veri.
•  A magyar ember lelke érettségizik.

Olykor szükséges vizsgázni. A magyar ember ezért született a Földre. Odaadásból, Felajánlásból kellene vizsgáznia. MAGYAR-nak lenni tehát: a Lélek állapota, Hitvallás.  S ha ehelyett gyűjt, kapar, irigykedik, neheztel, fél vagy gyűlöl, számára ez már kudarc.

A magyar: a Magasabbrendű ÉN-t jött építeni az EGO erejében.

A MAGYAR: transzformálódó Lelkiség: vagy VAN, vagy NINCS.

A magyarság, saját közegében; a Lelkiségben uralkodni lenne képes, s ezért neki intuitive és felfedezések terén is több adatott. (Egyébre alig alkalmas). Magyar-nak lenni: ESÉLY, amennyiben élünk vele.

Jelenleg a magyarság zöme kábult állapotban, valamiféle félkómában leledzik, mert nem a saját közegében igyekszik kapaszkodóra lelni.

MAGYAR-nak lenni: nem testi, biológiai, társadalmi, evolúciós küzdés, hanem vizsgalehetőség LÉLEK-ben, LELKISÉG-ben.

Mert lehet valamely nép rendszerető, törvénytisztelő, kötelességtudó, harcias, sőt:  kiválasztott, stb.  De előbb-utóbb el kell jutnia oda, hogy önmagát képes legyen Felajánlani. Ez a MAGYAR, ebben áll a MAGYAR-ságunk.  Krisztusi Út ez, Ő is ezt tette. 

A MAGYAR: Aki az EGYISTENHITŰ, ÉRDEK NÉLKÜLI KRISZTUSI SZERETET KÖVETŐJE ÉS MEGVALÓSÍTÓJA. Akkor is MAGYAR, ha nem itt él, nem a mi nyelvünket beszéli, s ha a bőre színe más.

Fontos döntés előtt

Magyarságunk szempontjából, a békénk, fennmaradásunk, jólétünk, boldogságunk biztosítása érdekében, örök dicsőségünkre, a legfontosabb intézkedés: önmagunk lehetséges megismerése.

Mert a világban elsőként itt kellene, hogy megszólaljon a Lelkiismeret Hangja.

Az emberi világot a magyarság szempontjai szerint, (azaz: az Odaadás, Felajánlás és Tanítás önzetlen szempontjai szerint), csupán egyetlen kérdés változtathatja meg, ez pedig tökéletesen egyedi és személyre szabott:

Amennyiben számomra valamely történés, körülmény, élethelyzet nem tetsző; „Miben tudnék – a körülmények, avagy mások helyett – önmagamon változtatni, hogy holnaptól szebb legyen a világ"?

Ehhez a Változáshoz az Isten-fogalmunkat és Isten-kapcsolatunkat is át kell értékelnünk: VELE, ÁLTALA és ÉRTE!

A LELKISÉG-ben LELKI TARTÁST tanító nép feladata nem az, hogy saját Hitét és világnézetét ráerőltesse másokra, hanem az, hogy másokat hozzásegítsen ahhoz, hogy a saját Hitüket önmagukban felleljék.

Ha pedig bármely náció tagjaira neheztel, annak a nációnak a sarjaként kell majd ismét a Földre születnie.

A Boldogság itt a Földön addig el nem érhető, amíg a Boldogság érzékelésére alkalmas Lelki érzékszerveink ki nem fejlődnek. (Hamvas Béla).

Nos, mindezeken segíthetnének a magyarok: önmaguk megismerésével, mindent átfogó generális tudással, Bölcsességben az ösztönerejű félelmek és alacsony érzelmi töltésű vágyak fölé emelkedve, valamely nemesebb erkölcsi tartással és felelőséggel, az Élet metamorfózisának tiszteletben tartásával, Lelkük nemességét türelemmel és alázattal alakítva.

Ezek azok a gondolatok, amelyekkel immár a magyarságnak barátkoznia érdemes, mert ezek az Alapok bennünk adva vannak, ez a MI hozott szellemi örökségünk.

A „nem földi" vizsgáztatásunk immár folyamatban van.

Az Elbírálás pedig nem attól fog függeni, hogy bölcs döntéssel miként választunk jó és rossz, nemes és etikátlan között, hanem attól, hogy közülünk ki, hogyan és miképpen éli meg a saját hétköznapjai jelöletlen, futó pillanatait, a legközvetlenebb emberi és rokoni kapcsolatait, a könnyen elröppenő gondolatai minőségét, s folyvást áradó érzelmei milyen irányt veszek.

Növekedj hát TE MAGAD is – ki e sorokat olvasod –, Bölcsességben, Odaadásban, Szeretetben, igyekezz Önmagadat oly módon megvalósítani, hogy az lehetőleg senki Élő kárára ne váljék!

E Feladatnak személyesen megfelelni annyi, mint MAGYARABBÁ válni. Mert „akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon". Tudtuk, hogy el fog következni egy periódus, amikor el kell engedni a mankókat.

Ez a periódus elérkezett.

Földünk poláris élőlény, s a rajta található Élettel, köztük az Emberrel is, zárt Egységet képez. Ha mi szenvedve éljük az életünket, ez Föld - Anyánk számára is fájdalmat jelent, míg a Föld javainak általunk történő kifosztása és pusztítása újabb és újabb mérhetetlen szenvedések okozója.

A földi polaritás nem egymásba feszülő ellenerők eredménye, hanem egymást tökéletesen kiegészítő, egymáshoz méltó, Egységet képező, egyenrangú Erők szövetsége.

Az Ember a polaritás törvényét félreértette, s félreértett, felszínes törekvésével a két pólust egymástól ellenerőként szétválasztva és egymással szembeállítva, immár sokadszorra pusztítja le a világot.

Jelen emberi törekvésünk nem a LÉLEK EREJÉTŐL való, hanem attól messze elrugaszkodott.

Jelen, (s feltétlenül egységes) emberi civilizációnk hatalmas feladata az EGO erejének kipróbálása (volt). Erre kaptunk a Vízözön óta kb. 6800 évet, amely Lemúria 50000 éves időtartamához képest iszonyúan kevésnek tűnhet. (S ez utóbbi is csupán Lemúria fénykora) mégis, mostanra, amikor immár az EGO ereje maga alá gyűrte az Anyagot is és a Tudatot is, jelen „kultúra" ekképpen, radikális változtatások nélkül, már nem sokáig maradhat fenn.

Föld - Anyánk, hogy az Életet mentse, embertelen törekvéseinkkel szemben öngyógyító folyamatot kezdeményezett. E helyzetet egyszerű szavakkal elemezve: a földi tűzesetek fellángolásai (erdőtüzek, vulkánkitörések, háborúk, stb. mint egyfajta furunkulusok), a túlburjánzó Férfienergia kitörési pontjai, míg a víz és az időjárás anomáliái (szökőár, tengerrengés, árvizek, stb.) az Ember által meg nem élt, belőlünk hiányzó Női energia egyensúlyi helyzetet korrigáló belépési pontjai. Jelzések is, intézkedések is ezek, de mindenképpen az emberi faj észhez térítését, „megváltását" célozzák.

E szempontból tűz és víz szimbólum - értékűek. A tűz az ember által túlgerjesztett NAP - ság, míg a víz az emberiségből jelenleg hiányzó HOLD - ság vezérlő princípiumai, melyek magasztosabb, (nem földi) síkokon, mint érzelmek alakítják emberi fajunk sorsát.

Össz. emberi viszonylatban az emberiség túlnyomó többsége a (jang - típusú) férfienergiát tartja állandó mozgásban, míg környezetünkben (közel és távol) az egyetlen nép a MAGYAR, aki a BOLDOGASSZONY mellett elkötelezett, vagyis minden időkben a Női princípiumot képviseli a polaritásban.

Ugyanezt tehát nyomatékkal ismételve: Magyarságunknak minden körülmények közepette a (jin - típusú) Női energia BOLDOGASSZONY - szimbólumát KELL felmutatnia!

Népünk teljes történelmében az általunk képviselt központi hatalom: a BOLDOGASSZONY, (Isten Szentlelke, a BÖLCSESSÉG, vagyis a Női princípium), Akinek legfőbb ismérve, hogy sohasem él vissza hatalmával.

Mi, MAGYARI népek tehát (bárhol is legyünk), világszerte ŐRZŐK vagyunk. Mi őrizzük a mérleg másik serpenyőjét, a mostanság bukni készülő jang - típusú férfienergia ellenpólusát, (helyesebben fogalmazva tehát a kiegészítő, EGYSÉGGÉ emelő, méltó párját.) Minden egyéb törekvésünk a LÉLEK Erejétől elrugaszkodott és hiábavaló.

A körülöttünk élő népek mind - mind a jang - típusú férfienergiát képviselik (felsőbbrendűség, ragyogás, áradás, intézkedés, pénz és a jog, harc, erőszak, gyűlölet, megalázás, kisemmizés, eltiprás és bosszú). Az ún. jin - típusú (főként keleti) népek, több szempontból még önnön testvéreikkel szemben is a kirekesztést célozzák. Ez is férfienergia. A mi BOLDOGASSZONYUNK ilyet nem tenne. Ahol papok, politikusok, bankárok vagy katonák uralkodnak, ott a Női energia meghal. A mi mai magyar asszonyaink túlnyomó többsége naphosszat szintén a jang - típusú férfienergiát gyakorolja (irányítás, intézkedés, aktivitás, királyi ÉN, férfiasság, szerepcsere). Pedig a probléma nehézségi foka napjainkban – mindezekkel a sajátosságokkal éppen ellentétesen – az, hogy nekünk magyaroknak, (s a MAGYARI népeknek) a BOLDOGASSZONY, azaz: a női energia szimbólumát népként (is), s a legszemélyesebben (is), minden körülmények között fel kell mutatnunk. S ha ezt nem tesszük, hanem ehelyett mi is a férfienergiát aktiváljuk, akkor helyettünk a női energiaminőséget nem lesz képes felmutatni senki.

Most, hogy haldoklik a Föld, végérvényesen meg kell értenünk, hogy a magyarság bármiféle „harca" nem a hiányzó polaritás pótlását, s nem a BOLDOGASSZONY szimbólumának felmutatását jelentené, hanem a világ pusztulását okozná.

Mivel mi vagyunk a BOLDOGASSZONY ŐRZŐI, s ilyen irányú elkötelezettségünk e civilizációban a Vízözön óta (közel 7000 éve) ismert és töretlen, a BOLDOGASSZONY szimbólumát, azaz: a női princípiumot minden körülmények között nekünk kell felmutatnunk. Ez a szimbólum pedig: a Megértés, a Kötelesség, a Gondoskodás, a Megnyílás, Kitárulkozás, Elfogadás, Beletörődés, Megbocsátás, Odaadás, az Alázat és a Szeretet.

Amint ebből látható, tulajdonképpen a pillanatonként megélt érzelmeink minősége rejlik a feladat mögött. Természetesen a BOLDOGASSZONY szimbólumának felmutatása a magyarság részéről nem azt jelenti, hogy a magyaroknak ügyefogyott, tutyi - mutyi, élhetetlen, elvetélt, puhány, mamlasz, alattvaló, rabszolga - népnek kellene lennie. Hiszen a polaritás evilág egyik leghatalmasabb ereje, a Mi erőnk, s annál nagyobb erőt ad nekünk, minél kevesebben vagyunk. S azért közöttünk is élnek olyan szülöttek, akiknek a Mars harcos jellemvonása a létformájuk.

Aki tehát MAGYAR - nak született, legyen tisztában saját értékeivel, s erkölcsi tartása vezesse el a BOLDOGASSZONY – elvárásokig; amikor is lenne hatalma ahhoz, hogy üssön, de nem fog ütni, s akár ölhetne is, de nem fog ölni, hiszen Életet mindaddig nem vehet el, amíg Életet teremteni nem képes.

Magát a BOLDOGASSZONY – szisztémát egyáltalán nem kell túlmisztifikálni, hiszen élő, Valóságos Feladatról van szó: A magyarság ebben a poláris világban a mindenkori földi POLARITÁS Egyensúlyának a kijelölt ŐRZŐJE, mint ahogyan Föld - Anyánk föld - idegáramai szívenergia - központjának a kijelölt ŐRZŐI is mi, MAGYAROK vagyunk. A polaritást, a szív békességét, s a Földet pedig nem harckészültséggel, hanem a Tudattartalmunk állandó, kötelességszerű felülvizsgálatával és a mindenkori gondolataink folyamatos pallérozásával kell őriznünk, mert számunkra az ÉLET Könyvében ez a Feladat vésődött be.

Hatalmas őserők rejlenek a magyarságban, amelyet jóra és rosszra egyaránt felhasználhatnánk. Emiatt is tart tőlünk a világ. Ha mozdulnánk, mi lehetnénk (ismét) Európa és Ázsia urai. Csakhogy ez a jang - típusú férfienergia aktiválása lenne, s ebbe belepusztulnánk mi is, s belepusztulna mindenki, aki él. Ezt a világ nem értheti, ezt nekünk kell megértenünk.

Ma mindenütt a világon azon csodálkoznak az átfogóbb tudással rendelkezők, hogy ez a mi magyarságunk Lemúriát, Ataiszt, Ordoszt, Atlantiszt és a Vízözönt túlélve, miképpen maradhatott fenn, megbonthatatlanul. Pedig a válasz roppant egyszerű: A BOLDOGASSZONY vigyáz ránk, hiszen Mi vagyunk az ŐRZŐI, s valamennyi korban, gondolkodás nélkül hajlandók voltunk önmagunkat a BOLDOGASSZONYÉRT Felajánlani. Mert akárhogyan is terhelné vagy könnyítené a földi poláris Egyensúly mérlegének egyik serpenyőjét a mai népek végeláthatatlan sora, amikor az Egyensúly mérlegének másik serpenyőjében már csak a MAGYAR nép, s a BOLDOGASSZONY MAGYARI népeinek maradékai találhatók.

Nem amiatt maradtunk fenn ezer évek óta, mert volt egy Gilgamesünk, egy Nimródunk, egy Atillánk, egy Árpádunk és egy Mátyás királyunk, hanem azért, mert Föld - Anyánk mindig is bízott abban a népben, aki valamennyi korban Hitet tett a BOLDOGASSZONY tisztelete és védelme mellett.

Írta: Szőke Lajos
http://szokelajos.extra.hu

Jön új nemzedék, mely erős lesz, és nem szégyenli többé, hogy magyar
A vének nemzedéke önmagán erőt vesz, s nemcsak önmagának túr és kapar.
Erkölcsében megújul majd az ország, és végre büszke lesz minden fia,
Mert bámulatba ejti egész Európát ezerszáz évnek elteltével Pannónia.

[Nostradamus]

Így legyen!

E sorok szerzője megvizsgálta az emberiség hangképző szervei által képezhető magán és mássalhangzók világszerte fellelhető módozatait (könyve: Az emberiség Égi eredetű ABC - jelrendszere), s közel 5000 hangalakot figyelembe véve, azokból a magyar rovásjelalakok őseredeti, fényben örvénylő energetikai betűformáit kapta eredményül.

E sorok szerzőjének 9 könyve szólt a Rejtett Dimenziók energetikájáról, s habár a Tudományok erre nemigen kapták fel a fejüket, reméljük, okul belőlük a világ.

Napjainkban, amikor Emberlelkek milliói zúdulnak alá erkölcsi nullaként abból a hegymagasságból, ahová évmilliók alatt sikerült felkapaszkodniuk, (Hamvas Béla), immár nem titok, hogy a világban senkinek sem lenne kárára az Önismeret, s csak keveseknek okozna gondot az ősi magyar Kötelességrend.

Érthető azonban, hogy amennyiben ez mégiscsak az Egyedi Emberlelkek megmérettetése, úgy a mennyiségi elv és a sürgetés itt semmiképpen nem lehet érvényben, ill. nem mértékadó.

LEHET, hogy létezik olyan szellemiség, aki — miután elszedte értékeinket, és alaposan kivesézte a bennünk lévő Tudást —, minket megsemmisíteni törekszik. De a lezüllesztő erkölcsi alapot ehhez – évszázadok óta – Mi szolgáltatjuk, hiszen jelenleg is félkómában leledzünk.

LEHET, hogy megismétlődik a sumér - magyar (sumér - IGAZ) tragédia, de ne feledjük, hogy általa előbbre lépett a Köz és a Világ, s ez csupán a kis EGO - nk erőtlensége számára tragikus emlék. Hisz akkoriban azért Mi is hibáztunk — nem keveset —, amikor a cédrusligeteink ésszerűtlen kiirtásával létrehoztuk az akkori világ első sivatagát.

LEHET, hogy mindkét testvérünk — akik a Vízözön óta félreértik a helyzetet —, immár nyíltan ellenünk fordul, (bár ez sohasem volt alaptermészetük), s tán még a MI kicsinyre zsugorodott világunkra is szemet vetne, (s igényt támasztana). De ne feledjük, hogy MI 6800 éve nem vagyunk hajlandók őket szeretetteljesen tanítani, s ily módon naponta újraéled a kettős Átok, ellenünk (T.K.9.24-27.).

LEHET, hogy háborogni, „hőzöngeni" könnyebb, (különösen kipihenten, teli gyomorral és látható ellenség nélkül). De fentebbiek miatt a felesleges kardcsörtetés nem vezethet sehová, hiszen az Örökkévaló Krisztus inkarnációja; Jézus teljesen MÁS hozzáállásról tett tanúbizonyságot.

Érdekes módon, amikor durvul az Élet, ismét és ismét háttérbe szorulnak (a sok zaj és zörej közepette) a halk, szelíd hangok, s nyomban maflává nyilvánítják azt, aki ezeket mondja: „Nézzétek a mezők liliomait!"

Érdekes módon, Harcosnak nemigen illik azon gondolkodnia, hogy mi a dolga a nagy hazafinak, a világszabadítónak, a forradalmárnak békeidőben, vagy amint elmúlt a vész.

Érdekes módon sosem tűnik fel, hogy amikor robbannak a bombák és fütyülnek a lövedékek, (s a pénzeszsákok, „nagymenők" és honatyák elkaparják magukat a pincében, vagy minél messzebbre menekülnek), szinte csak az IGAZ MAGYAR az, akinek még a fiai is a frontvonalon vannak, s nem azért, mintha kívánkoznának oda, de a MAGYAR az ármány ellen nem képes védekezni, mert a gonoszság nincs a génjeibe kódolva.

S LEHET, hogy olykor szükség van „Hungaristákra", „Magyarkodókra", harcos osztagokra is, de Ők se feledjék, hogy elegendő mindegyikük számára egy NŐ Tekintete, s érdekes módon mindannyian nyomban költővé, dalnokká, festővé, alkotó széplélekké válnak, s valahogyan elmarad a harc.

LEHET, hogy létezik egy mesterkélt, globális gépezet, amely saját vezetőink felhasználásával bennünket felmorzsolni törekszik. De ebbe az igen masszívnak tetsző, ijesztő gépezetbe elegendő egy megcsillanó kristálymorzsácska, mely, ha belekerül, akkor az egész szörnyeteg romjaiba hull. Ez a morzsácska; a REINKARNÁCIÓ: Lemúria üzenete, az Esszénus Béke Evangélium üzenete, s Krisztus üzenete is, amelynek hallatán megretten minden hamis politikus, minden nyomatott oktatási forma és valamennyi hamis vallás.

S a REINKARNÁCIÓ IGAZ - ságához (azaz: MAGYAR - ságához), s Isteni Törvényének elfogadásához vezethet: az ÖNISMERET!  Ők ketten az Ikerpár, akik képesek megsemmisíteni a kegyetlen és bosszúálló isteneket is.
De érkezik ehhez (nem várt) segítség az ÉGI BIRODALOMBÓL is:

Az anglikán kultúrkorszak véget ért. (Tudható ez abból is hogy a legtöbb magyar ember angolul igyekszik tanulni).

A Korszellem a globális emberiséget a szláv kultúrkorszakba vezette, amely 7 - 800 évig is el fog tartani. (Ezt nem MI találtuk ki).
Ez utóbbi végkifejlete feltehetően egy kissé békésebb, 12 érzékszervű, 50 - 50 %-ban racionális ill. intuitív agyféltekéjű, s tán optimálisabb világ lesz, hiszen a szláv sem huncut fajta, csupán elvetemedett emberek felügyelete alatt áll, akárcsak a magyarság.

Lassacskán elérkezik tehát az IDŐ, amikor ez a világ, egy konszolidáltabb korba érve, felettébb kíváncsivá kezd válni arra nézve, hogy vajon milyen lehetett az az „ŐS-SZLÁV" kultúra és nyelv, amelyről Cirill és Method, valamely aktuális és otromba földi Hatalom parancsára „eltérítette" a szláv népeket, s kíváncsi lesz arra is, hogy ezt az Ősi Kultúrát miért volt olyan sürgős megtagadni.
S akkor és ott nem kis meglepetés várja a nagyvilágot, (s főként sokkolódott magyarságunkat), ha majd kiderül, hogy Anasztázia ŐS-édesanyja (Vlagyimir Megre csodálatos könyvsorozatában), milyen Őskultúrát rejtett el a dolmenjei, kurgánjai, piramisai mélyén a megalitikus kultúrán innen és túl, az Ural - hegységen innen és túl, az Andokban (magyarul beszélő indián falvakban), Mexikóban, Egyiptomban (Kám földjén), Irakban (az Aranykos földjén), a Tarim - medencében (a Turáni Kultúrkörben), valamint az ismét felszínre kerülő Lemúriában és Atlantiszon, a  JÖVŐNK legteljesebb örömére.

Elérkezik az IDŐ, amikor a „nagy népek” porba hullva, megszégyenülten, kényszeredetten és feszengve kénytelenek lesznek megtanulni MAGYARUL, s a Kárpát - Hazában, a Föld - Anya Szívközpontja aranyló aurájának fedezetében kibontakozik az a Hatalomtól és Hitektől független szellemiség, aki BÁRKI szemeiben, minden korban felismerve KRISZTUST, a BÖLCSESSÉG ISTENANYA oltalma alatt az Emberi Világot a TEREMTŐ ISTENHEZ vezetheti.

/Szőke Lajos/