EzoTOP

A rítusok és szertartások fontos szerepet töltenek be valamennyi társadalomban. Segítenek megőrizni sértetlenségüket és felkészítik a tagjait a közösségben betöltendő szerepükre. A rítusok a kisebb, zárt törzsi csoportosulásokban a legfeltűnőbbek, bár fennmaradtak a nyugati nagyvárosokban is, ahol a keresztelőt, esküvőt és temetést még mindig általános tisztelet övezi.

A rítusok a lélek útjainak - Jung szavaival a kollektív tudattalanba tett utazásoknak - fizikai megjelenítései, amelyekben a test a lélek jelképe. A rítusok szimbolizálhatják az embereknek azt a törekvését,, hogy elérjék a megvilágosodást vagy az isteneket (az ókori mezopotámiaiak rituális táncaikkal például jelképesen Istár pokolraszállását utánozták), de a halált és a rákövetkező újjászületést is, amely során régi énjük meghal és életüknek egy újabb szakaszába lépnek. Több vallásban a rítusok az égiek birodalmának feltételezett rendjét tükrözik, és ezzel szorosabbá teszik a kapcsolatot a halandók és az istenek világa között. A római katolikus egyház szerint például a hét szentséget - keresztség, bérmálás, úrvacsora, bűnbánat, házasság, egyházi rend és utolsó kenet - maga Krisztus vezette be. Számos vallásnak tisztító szertartásai vannak, amelyek eltávolítják a test szennyét, mivel az sérti az isteneket. A tisztátalan test (amely betegséggel, halállal vagy bűnnel érintkezett) jelképesen úgy tisztítható meg, hogy sebesfolyású patakban vagy vérben fürdetik meg (ez utóbbit élettel és halállal egyaránt társítják, és így a megújulást jelképezi). Tisztító szerepük lehet a gonosz szellemek jelképes elűzésére fegyvereket vagy petárdákat használó rítusoknak is.

A törzsi társadalmakban beavatási szertartásokat végeztek az ifjúkorból a felnőttkorba való átmenet jelzésére. Ezekben rendszerint helyet kapott a fájdalomokozás (körülmetélés, tetoválás), vagy egy többnapos böjt, hogy a jelölt erejét és állóképességét próbára tegyék. Mindez azért történt, hogy fizikai síkon jelképesen felidézzék a halált és az újjászületést, s hogy létrehozzák a halál szimbolikus lelkiállapotát. A fiatal lányok hasonlóképpen mozgásra és táncra épülő termékenységi rítusok során léptek az érett korba, vagy olyan szimbolikus verések révén, amelyek jelképezték passzivitásukat és azt, hogy készek átadni magukat az asszonyi élet testi megpróbáltatásainak (menstruáció, terhesség és gyermekszülés). Az átmenetnek ezek a rítusai visszafordíthatatlan szakítást jelentenek a gyermekkorral. Jung szerint ennek során (a beavatandó jelképes halálával) az eredeti szülői archetípusok megsérülnek. Az ego ezután beolvad a nagyobb közösségbe, amelyet gyakran egy totem - a törzsi egységet megtestesítő állat vagy tárgy - képvisel. A házasság a beavatási szertartások egy másik változata. Mint az átmeneti rítusokban, itt is tetoválások, gyűrűk és különleges ruhák jelzik az új társadalmi szerepkört. Maga a rítus gyakran tartalmazza a házasuló felek egymás és családjaik iránti megnövekedett felelősségét. A házasság különösen a férfi számára jelenti a személyes függetlensége elvesztését-Jung kifejezésével a hős-archetípus feláldozását -, amelyet néhány kultúrában a menyasszony jelképes elrablása és megerőszakolása ellensúlyoz.

Az áldozathozatal - a megújulás előidézésének egyik módja - az alapja a termékenységi rítusoknak is, amelyeket rövid téli napokon azért végeztek, hogy a tavasz beköszöntsön és az élet újjászülessen. Ahogy a természet meghal télen, hogy újjászületésével meghozhassa a nyár gyümölcseit, úgy a királynak - vagy többnyire egy, erre az alkalomra királyi rangra emelt személynek - is meg kellett halnia, hogy népe tovább élhessen. Az aztékok úgy hittek, hogy a Nap - ha nem ajánlanak fel vért és szíveket neki -, megszűnik ragyogni, és a világ elpusztul: ezért a rituális áldozat kiemelkedő helyet kapott kultúrájukban. A háborúkat is azért vívták, hogy feláldozandó személyeket ejtsenek foglyul (bár a valódi cél a haszonszerzés volt).

Az a hiedelem, hogy a természet működése és az istenek akarata rítusokkal és szimbólumokkal befolyásolható, alapelve volt a mágiának is. A varázslónak fokról-fokra végig kellett haladnia azokon a szinteken, amelyekből hite szerint az élet állt, és végül bele kellett olvadnia abba a szavakkal ki nem fejezhető valóságba, ahová földi halandó nem juthatott el. A varázsló vagy varázslónő fölemelkedett az istenekhez, hogy az emberek számára kedvezően befolyásolja ténykedésüket. Valamennyi okkult rendszerben, az egyiptomi és görög misztériumoktól Amerika ősi hagyományán át az európai alkimisták és kabbalisták működéséig, az igazi mágust nem személyes érdek vagy a mások ellen irányuló rosszakarat vezérelte a kutatásban.

Az imádság kapcsolatkeresés az égiekkel, amely lehet egyéni vagy kollektív. Mindkét esetben szimbolika és rítus övezi. A legtöbb vallásban a test- és a kéztartás alázatot és mély tiszteletet jelez. Olykor tárgyakkal segítik, hogy az imádkozás elmélyültebb legyen, vagy hogy a könyörgés akkor se szűnjön meg, amikor a fohászkodó alszik vagy más elfoglaltsága akad. A buddhizmusban például az imazászlóra festett mantráról azt hiszik, hogy a szél szólaltatja meg. A mohamedánok áhítatos imáját, a sza-látot szigorú előírások szabályozzák. Naponta ötször hajtják végre, ahogyan Mohamed idejében tették, és minden esetben rituális mosakodás előzi meg. Imádkozás közben a hívő arccal Mekka irányába fordul, és az előírt testmozgásokkal kíséri a Korán szavait.

(részlet D. Fontanan - A szimbólumok titkos világa című könyvből)

"A szimbólumok a kulcslyukak a világűrben lévő ajtókban, amelyeken át az ember beléphet az örökkévalóságba." – vetette papírra Manly P. Hall„Lectures of Ancient Philosophy" című könyvében. Adolf Hitler és tanárai, Karl Haushofer és Guido von List, Ernst Pretzsche és Walter Stein, a thulisták és a Vril Társaság tagjai valamennyien hittek a szimbólumok hatalmában – így a náci mozgalom számára roppant jelentőséggel bírt, miféle jelkép alatt egyesíti erőit, és miféle jelkép alatt indítja el világhódító menetét.

A szvasztika, mint okkultista szimbólum, sokáig ismeretlen volt a nyugati világ számára. Az emberek többsége az 1934-es nürnbergi NSDAP nagygyűlést követően ismerte meg a jelképet, mikor a nácik körülbelül 35 000 darab, zászlókra, függönyökre, karszalagokra és egyéb, változatos felületekre helyezett horogkereszt közepette tartottak fenyegetően erőteljes, szuggesztív demonstrációt. Majd, a történelmi események fényében, a közvélekedés a szvasztikát mint a halál és a pusztítás jelképét kategorizálta, és elválaszthatatlanul a nácizmus intézményéhez társította.

Pedig a horogkereszt korántsem a torz náci okkultizmus leleménye, hanem az emberiség legősibb szimbólumainak egyike, amely Kelet-Ázsiától Közép-Amerikáig, Észak-Európától Indiáig ismeretes. Valószínű, hogy Adolf Hitler az indiai vonatkozások miatt bukkant rá a jelképre, és emelte át, hogy bizonyos módosítások után az okkult eszmékkel átitatott Harmadik Birodalom legfőbb jelképévé tegye. A náci vezér a 20-as éveiben egyéb vallások és filozófiai rendszerek mellett behatóan tanulmányozta a hinduizmust és a buddhizmust. A fiatal Adolf Hitler elolvasta és értelmezte a Bhagavad Gitátés a szent védikus irodalmat, a jógát, az indiai asztrológiát és okkultizmust, miként Schopenhauertől is sokat tanult a keleti bölcseleteket illetően. A náci vezető tehát alaposan elmélyedt a keleti tanokban: valószínű, hogy ekkor bukkant rá a hinduk és a zoroasztriánusok által is alkalmazott szimbólumra.

A szvasztika eredeti, indiai formájában roppant gazdag és erős szimbólum, így számos jelentéssel bír: egyaránt jelzi a végtelen erőt, a Napot, a Napfényességét és apadhatatlan energiáját, az élet kerekét, a növekedés és a halálfolyamatos változását, a jó szerencsét; de egyéb fogalmak is társíthatok hozzá. A buddhizmus eredeti, puritán irányzata valószínűleg a zoroasztriánus Napkultuszból emelte át és alkalmazta a jelet, amely a fényes égitest végtelenerejét volt hivatott szimbolizálni. Egyaránt tükröződik benne Káli istennő princípiuma és Síva tánca, a szvasztika négy ága pedig a négy évszakot és az évszakok folyamatos változását demonstrálja. India egyes térségeiben horogkereszt eredetileg a kígyó szimbóluma volt, ilyen minőségében pedig Síva templomait, áldozati oltárokat, illetve a lakóházak bejárati ajtóit díszítette. A szubkontinensen tehát széles körben alkalmazták a szvasztikát, és mind jobb felé forgó, mint bal felé forgó változatát ismerték. Emellett horogkereszt felbukkant az ősi Mezopotámia szimbólumai között, illetve az Ishtar nevű sémita istennő szimbólumaként is szolgált, mint a haladás jelképe.

A horogkereszt azonban, mint arról már szó esett, nemcsak a keleti kultúrkörben, de az ősi germán kultuszokban, az észak-amerikai navaho indiánok ábrázolásaiban, a skandináv Thor-mítoszban, a Kanada területén őshonos Saskatchewan indiánok kultúrájában is felbukkant, de még a britszigetek korai keresztény kolóniái is ismerték és használták a jelzést (druidakultusz követői a '30-as években is viselték a szimbólumot). A különféle szabadkőműves mozgalmak és a hermetikus mágiával foglalkozó szervezetek, mint az Arany Hajnal rendje, széles körben alkalmazták a jelet.

Guido von List, a botrányos ceremóniáiról közismert okkultista szakértő, horogkeresztet roppant büszkeséggel ősi árja szimbólumként azonosította, és ugyancsak felháborodott rajta, hogy nem-árja népek is széles körben alkalmazzák – kiváltképpen a bit druidák ebbéli gyakorlata irritálta kényes ízlését. Friedrick Krohn 1919 májusában publikálta memorandumát, amely az „Alkalmas-e a horogkereszt a Nemzetiszocialista Párt jelképének?" címre hallgatott. Krohn a „balkéz" szvasztika alkalmazását javasolta, amely a buddhista terminológia szerint a szerencse és az egészség jelképe, még elutasította a „jobbkezes" horogkereszt alkalmazását. A „jobbkezes" horogkereszt ugyanis korántsem a pozitív energiák fókuszálására volt hivatott: a szerencsével szemben a hanyatlást, az élettel szemben a halált ábrázolta. Ennek megfelelően alapjaiban eltérő rítusokhoz használták ezeket a jelképeket, és alapjaiban eltérő okkultista technikák kapcsolódtak hozzájuk. Az ősgermán okkultizmus tanai azonban nem különböztették meg ily élesen az óramutató járásával azonos irányba, illetve ellenkező irányba forgóhorogkeresztet, így Hitler úgy döntött, hogy a „jobbkezes" szvasztikát alkalmazza. Ez a szimbólum korántsem volt idegen a leendő Führer számára, hisz a titkos tanokkal foglalkozó Thule Társaság már korábban letette voksát a „jobbkezes" horogkereszt mellett, amelyet jelképévé emelt. A tizenkilencedik századi okkultisták és a pre-náci ideológiák alapítói tehát már alkalmazták a szvasztikát, amelyet valószínűleg Helena Blavatsky terjesztett el eme körökben. A Teozófiai Társaság alapítója a „korai árja misztikus koncepció szülöttének", „az alfa és az ómega univerzális teremtő energiáinak"fókuszának, az „életerő, a Napból származó energia, illetve „a ciklikus megújhodás" jelképének tartotta, ekként vezette be a szimbólumot. A Madame Blavatsky által létrehozott Teozófiai Társaság emblémájában így a kopt kereszt, a hatágú csillag és a kígyó, valamint az obskúrus jelmondat („Egyetlen vallás sem magasabb rendű, mint az igazság") mellett a szvasztika is helyt kapott – igaz, annak bal felé forgó, tehát pozitív értékek kifejezésére hivatott változata. Blavatsky úgy vélte, hogy miként az emberi evolúció hétfoka csúcsán az árja faj helyezkedik el, az okkultizmus hét szimbólumának a horogkereszt a végső és legnemesebb, legerősebb kifejeződése.

A Thule Társaság azonban a tőr és a falomb mellett már a „jobbkezes" horogkeresztet alkalmazta, amely döntés az indiai gyökerek ismeretét, a jelkép tudatos használatát sugallta. Adolf Hitler azonban másként döntött: részben elvetette Friedrich Krohn javaslatát, az elébe tárt dokumentum máskiírásait azonban elfogadta, így a náci szimbólum színeivel kapcsolatban is áldását adta a memorandumra. Az NSDAP szimbólumává így a horogkereszt „jobbkezes" változata vált, melynek színe fekete, kört formáló háttere fehér, az alap színe pedig vörös. Az így létrehozott szimbólum 1920 májusában debütált, mint a nemzetiszocialista mozgalom új jelképe. Adolf Hitler mélyen hitt a jobb irányba forgó horogkereszt erejében: felsőbbrendű jelképnek tekintette, amely kozmikus energiákat fókuszál. Mindez nemcsak a leendő Führer okkultista elhivatottságát példázza, de az a tény, hogy a teremtőenergiákat tükröző szimbólumot annak inverz változatával, a pusztítást és halált jelképező „jobbkezes" szvasztikával cserélte fel, jól demonstrálja, hogy Adolf Hitler nem a világos, hanem a sötét oldaltól várt támogató energiákat a nemzetiszocialista mozgalom számára.

A horogkereszt, mint szimbólum egybeforrott a nácizmussal. A szvasztikát, mint erőfókuszt és okkult jelképet a Harmadik Birodalom vezetése számtalan formában és módon megjelenítette: hivatalos okiratokon és egyenruhákon, repülőgépek és más haditechnikai eszközök felületén, övcsatokon és pecséteken, lobogókon és bélyegeken, illetve olyan hétköznapi használati tárgyakon, mint például a hadsereg által használt evőeszközök. Adolf Hitler és társai hittek a horogkereszt hatalmában: a nürnbergi pártgyűléseken több tízezer szvasztika vette körül a náci diktátort, aki erőt merített a szimbólumból, és a tömeg energiájának fókuszát látta benne.&nbsp

/részlet Kurt Rieder, Mágia és okkultizmus a III Birodalomban című könyvéből/

A siker iránti vágy természetes dolog. Lényegtelen, hogy most milyen sikeres vagy, valószínűleg ennél még sikeresebbé szeretnél válni. Az életnek megvannak a saját hullámvölgyei, és semmi nem állandó. Ma lehetsz egy rakás szerencsétlenség, de ez nem jelenti
azt, hogy holnap ne lehetnél rendkívül sikeres. Teljesen mindegy, jelenleg hol tartasz, ez a szertartás segít majd abban, hogy tovább fejlődj és sikeresebbé válj ezentúl.

A saját magad ábrázolására szükséged lesz egy nagy gyertyára. Válassz egy erőteljes színt, mondjuk az aranyat vagy a vöröset, és  a gyertyába személyes adatokat önmagadról és a siker iránt vágyadról. Amennyiben pénzügyi sikerről van szó, rávéshetsz egy dollárjelet. Ha az életed minden területét sikeresebbé szeretnéd tenni, rávéshetsz egy felfelé mutató nyilat, ami megmutatja, mit szeretnél elérni. Ezt a gyertyát helyezd az oltár közepére.

Szükséged lesz továbbá négy fehér gyertyára az isteni védelem jelképeként Ezeket tedd a saját gyertyád köré északi, déli, kelet és nyugati irányba.

Szükséged lesz még egy olyan díszre is, amely a sikert jelképezi számodra. olyan díszre van szükséged, amit bátran ki tehetsz bárhová az irodádban vagy az otthonodban anélkül, hogy magára vonná mások figyelmét. Ahányszor csak megpillantod, eszedbe juttatja majd a siker iránt vágyadat. A díszt helyezd el a szertartás alatt az előtted álló felület közepére. (Ha van oltárod, azon dolgozz!)

Szükséged lesz különböző színű gyertyákra, amelyek az életutadat, benső késztetésedet és születésed napját jelképezik. Ezeket oltárod négy sarkára kell elhelyezni.

Füstölő használata nem kötelező, de én minden szertartáshoz használok, hiszen minden lehetséges forrásból szeretnék segítséget meríteni.

• Kezdésképpen gyújtsd meg a négy sarokban álló gyertyát, és azt, amelyik középen van (és téged jelképez). 
• Ezek után gyújtsd meg a négy fehér gyertyát a következő sorrendben: észak, kelet, dél, majd nyugat. 
• Tölts el némi időt azzal, hogy elgondolkodsz a sikereden, és azon, hogy mit is jelent az számodra. A Te elképzelésed a sikert illetően valószínűleg nem egyezik meg az enyémmel. Miközben a gyertyákra mered a tekinteted, engedd  szabadjára fantáziádat egy kicsit, és gondolkozz el azon, hogy miben fog változni az életed, ha elérted a várva várt sikert. 
• Tárd ki szélesre a karjaidat, hogy szimbolikusan átöleld az oltárt, és fohászkodj isteni segítségért, hogy elérd a céljaidat Légy a lehető legpontosabb. Ha pénzre áhítozol, pontosítsd az összeget Ha új otthonra vágysz, mondd el, milyen fajta házat szeretnél, és beszélj arról is, mi mindent szeretnél a belsejébe, hogyan rendeznéd be, stb.
• Most pedig ki kell jelentened, mi mindent tennél annak érdekében, hogy a sikernek ezt a szintjét elérd. Szinte minden esetben meg kell fizetni egy bizonyos árat, és ha rendkívüli sikerekre vágysz, meg kell fizetni érte.
• Ha ezzel megvagy, mondj köszönetet a csodákért, amelyekben majdan részed lesz. 
• Vedd kezedbe a díszt, és tartsd bele a gyertyák füstjébe. Fogd meg mindkét kezeddel a díszt, és ünnepélyesen mondj még egyszer köszönetet 
• Oltsd el a gyertyákat az ellenkező sorrendben, mint ahogyan meggyújtottad azokat, a díszt pedig állítsd ki egy olyan helyre, ahol gyakran rátekinthetsz, majd folytasd tovább a napodat.

Hetente egyszer ismételd a gyakorlatot mindaddig, míg el nem érted a siker áhított fokát.

(angyalmagus tanoda anyagából)

A gondolati erők nagyon érdekesen működnek. Abban a pillanatba amikor egy gondolat elkezd foglalkoztatni bennünket, a gondolatot  máris  fog-va tartjuk, megfogjuk, lefoglaljuk mindaddig, míg foglalkozunk vele, erőt adunk "neki".  Ebben az a különleges, hogy akár egyetértünk vele, akár ellenezzük, figyelmünk már növeli az eredeti gondolat erejét.

És ez a nagyon fontos! Mindegy, hogy egyetértünk egy dologgal, vagy ellenezzük, mindkét esetben erőt adunk annak a gondolatnak, amivel foglalkozunk. tehát mindkét esetben életerő távozik tőlünk. Amikor ezt az erőt óránként adjuk, mert egyet értünk a céljával, azonnal újratöltődünk, tehát jól érezzük magunkat.

Amikor viszont dühöngünk, felháborodunk, bár nem tudatosan, mégis erővel toljuk fel felháborodásunk célját. Így pontosan azt a gondolatot erősítjük, amivel ellenkezünk. Éppen ellentétes eredményt érünk el, mint amit valóban szeretnénk. Ilyenkor persze nehezen töltődünk fel újra, és kifejezetten rosszul érezzük magunkat.

Ezzel a tétellel a Világ médiairányítói is tökéletesen tisztában vannak. Feldobnak egy témát a médiában, amivel az emberek  egyik része teljesen egyetért, másik része viszont teljesen felháborodva ellenzi.  Mindkét csoportot foglalkoztatja a téma, így mindkét csoport teremtő ereje folyamatosan erősíti az eredeti gondolatot, ily módon mindenki szépen besétál a csapdába. Mindenki azt teremti meg, amit a Világ médiairányítói meg akarnak velük teremttetni. Ez a módszer arra is nagyon hogy fontos dolgokról elterelődjék a figyelem. Amíg azon rágódunk, hogy Michael Jacksonnak meg van-e még az orra, nem foglalkozunk azzal, amivé válik közben a világ.

A világ vezetői közben oda terelik a birkákat, ahová csak akarják, juhászkutyájuk pedig maga a médiagépezet. (Tv, rádió. újságok, filmipar. könnyűzeneipar, könyvek, stb) Ugye értjük?

Mi az ellenszer? Ellenszer nincs, hiszen amivel ellenkezünk, már erősítjük. Azt viszont megtehetjük, hogy nem ellenkezünk, nem háborodunk fel nem „tapadunk rá" a feldobott témákra, hanem hátat fordítunk, a saját céljainkra figyelünk, és örülünk annak, ha vannak olyanok, akik a mi céljainkkal egyet értenek, sőt azoknak is, akit ellenzik, mert mindkét  csoport a mi malmunkra hajtja a vizet.

Aki tehát nagy célokat akar elérni, mindenek előtt keltse fel az emberek figyelmét, és azután minél hosszabb ideig tartsa fogva a figyelmet. (Vannak akik ezt bármi áron megteszik és ilyenkor bizony nagyon nehéz semlegesnek maradni vagy hátat fordítani.) (szerk: figyelemfelkeltő szavak: pokoli, durva, dráma, hátborzongató, botrány, félemetes, szenzációs, megdöbbentő, hihetetlen. Ezeket  a szavakat a mai (2010.11.12) hirkereso.hu oldalon találtam! ) 

(részlet  Színia, Dob-szer-da, Magyar mágia című könyvéből, Megvásárolható )

Az ember, mint tudjuk három részből áll: szellemből, lélekből és testből. A szellem hozza létre a lelket, a lélek pedig a testet. A szellemi alkotónk a teljes Egység, maga a Teremtő. A lélek az a részünk, amelyik kilép a Hetedik Mennyországból, hogy éljen és tapasztalatokat gyűjtsön, és mivel Lélekként másként tud tapasztalni, ezért testet hoz létre magának.

Ha a szellemi részünket egy körrel jelölöm, akkor a lélek a körben a pont, vagyis a Forrás. A test csak egy burok a lélek körül, ami, ha a lélek megtanulta a módját, számtalanszor cserélhető.  Mi tehát az ember lényege? Talán a teste? Nem!!! Mindenképpen a lelke.

Nézzük meg, mi mindent mondunk magyarul a lélekkel kapcsolatban!

Mint arról már szó volt, a rontás csak akkor mûködik, ha a célba vett személy maga is részt vesz a folyamatban azzal, hogy hagyja erõterét legyengülni. Aki fél, ideges, haragos, bosszúvágyó vagy szorongó, esetleg bizonytalan önmagában, saját értékében vagy igazában, illetve abban, hogy õ méltó a szeretetre, könnyen válhat áldozattá. Vannak, akik hivatásos "rontáslevevõhöz" fordulnak, akik valójában egy õsrégi sámántechnikát alkalmaznak, amikor az "ártó erõket" beleirányítják valamilyen tárgyba, rongyba, tojásba, viaszba. A viaszöntés alkalmával a rontás lényege, magja, természete tûnik elõ látható formában (legalábbis ez a hiedelem), ez pedig már, mint kézzel fogható tárgy, szabadon manipulálható, megsemmisíthetõ.