EzoTOP

Ituna írta:

"Konkrétan erre nekem az a véleményem, lényegét a végeredményt tekintve ugyanazt jelenti a vetélés és az abortusz.

Exclamation Az egyik tudattalatt müködik és öntudatlan gátak végett nem vállalja fel a gyermekáldást, a másik többé-kevésbé tudatosan hárítja az anyaságot."

Kedves Ituna!

Ha valaki be szeretne menni egy ajtón, és közvetlenül elõtte azt tapasztalja, hogy bent nincs rá fogadókészség, akkor valószínûleg önként visszafordul és megvárja, amíg eljön a belépés ideje. Ha viszont valaki bizalommal indul befelé, mert érzi, hogy ott most rá fontos feladatok várnak, s mielõtt belépne az ajtón, durván visszatoloncolják, akkor ott egy merõben más helyzetrõl van szó. Amíg a spontán vetélés a leszületendõ gyermek lelkének döntése egy magasabb tudat szintjén, addig az abortusz egy megállapodás durva felrúgása az anya részérõl a karma mûködése szintjén. Az elsõ esetben arról van szó, hogy a lélek menet közben úgy látja, hogy az anya nem tud még kaput nyitni számára a földi leszületésre, a környezet még nem kész a fogadására; addig a második esetben a lélek minden igyekezetével azon van, hogy átléphesen e kapun, ám az anya, illetve az õt fogadó környezet döntésével egyoldalúan visszatoloncolja õt...

Anyaság v. meddõség? - Karmikus következmények

Ituna írta:

"...mégiscsak rajtam múlik az egész!Exclamation"

Kedves Ituna!

Igen, valóban rajtad, rajtunk (férfiakon is) múlik az egész. S hogy ez mit, milyen mélységû feladatokat jelent, azt az alábbi ábrával próbálom szemlélteni:

A spontán vetélés és az abortusz egy-egy gömbölyded forma, melyek jéghegyként úsznak a vízben. Ami föntrõl látszik az nem más, mint a mi életünk földi (fizikai) megnyilvánulása. Ebbõl a szempontból a kép csaknem azonos a két esetben, hiszen a gyermek végül is nem született meg.

Az események által kiváltott karmikus következmények tekintetében csak annyiban van hasonlóság, hogy mindkét esetben még van tennivalónk, ám abortusz esetében e karmikus feladattömeg jóval nagyobb terheket jelent, mint egy spontán vetélés esetében. Ha egy lélek leszületni kíván, le is születik mindenképpen. Egy abortusz nem tántoríthatja el ettõl, sõt attól sem, hogy másként leszületve gyakorlatilag egy egész életen át karmikus kapcsolatban legyen az eredetileg kiválasztott szülõkkel. És nemcsak az anyán múlik mindez...

Anyaság v. meddõség? - Sorozatos vetélés

pius írta:

"utána néztem pár oknak"

Kedves Pius!

Az asztrológiai megközelítést meghagyom azoknak, akik ezt alkalmazzák, magam más módon próbálom értelmezni a földi életünk megnyilvánulásaiban rejlõ üzeneteket.

A sorozatos spontán vetélés egy olyan állapot, amikor a nõ kellõen vágyik a gyermekre, ám a befogadó környezet még nem megfelelõ a lélek számára. Lényeges, hogy a nõ vágyik a gyermekre és nem akarja azt, minthogy az akarat hegyes és szúr (ily módon lehetetlenné teszi a megtermékenyülést), a vágy pedig elterül és kitárulkozik (tehát befogad). Hiába azonban a vágy, ha a befogadni szándékozott lélek valami miatt nem érzi jól magát ott. S vajon mitõl ne érezné? Nos ennek nagyon sok oka lehet, de valamennyi közös jellemzõje egy olyan energetikai közeg jelenléte, amely lehetetlenné teszi a földi világba való belépést. Ez az energetikai közeg nem más, mint lerakódott ítéletek (túlzott aggódás, félelem, irigység, túlzott féltékenység stb.) halmaza.

Ugyanezen energetika testi szintû megnyilvánulásaiként kezelendõk mindazok az ún. okok, melyeket magad is felsoroltál.

pius írta:

"ez azt jelenti, hogy a spontán vetélés is "karmikus terheket" von maga után?"

Szia Pius!

Igen, minthogy minden általunk kellemetlennek ítélt esemény az életünkben karmikus teher. Felodása abból áll, hogy elfogadjuk ezt az állapotot és nem hibáztatunk érte senkit és semmit. Ha azonban a nõ ilyenkor önmagát hibáztatja, bûntudata van vagy bármilyen más - külsõ -körülményt hibáztat, akkor ez a teher nemhogy csökken de még tovább is nõ. Ha viszont elfogadja ezt az állapotot, megértvén, hogy a baba érkezésének mégsem jött el az ideje, akkor a spontán vetélés karmikus terhe lényegében már meg is szûnt. üdv,

Miután Rennie (aki minden felhatalmazással bír részemrõl, hogy gondolataimat tetszése szerint átemelje, ha õ azokat érdekesnek találja) "bátorkodott" e téma kapcsán engem idézni, talán nem lesz teljesen haszontalan röviden reagálni a fentebbiekre. Annál is inkább, mert a gondolatok kicsit egyetemes síkra terelõdtek. Alapvetõen természetesen Mercurius hozzászólásairól van szó, ami számomra - olvasóként jól ismervén szimpatikus fiatalos vehemenciáját - egyáltalán nem meglepõ.

Az Asztromókus egy felvállaltan asztrológiai lap, s bár van benne néhány egyéb, pl. numerológiai rovat is, a társaság valójában szinte kizárólag asztrológiai beállítottságú. Nekem, aki a Mindenség üzenetét alapvetõen más nyelveken próbálom értelmezni, nagyon érdekes és tanulságos egy-egy itt zajló eszmecsere, beleértve a kemény egymásnak feszüléseket is. Nagy élmény volt számomra például a II. János Pál máig megválaszolatlan születési idõpontja kapcsán folytatott vita. Igazi konklúzió hiányában annyi maradt, hogy ki-ki visszafelé, azaz életébõl következtetve von le végülis erre vonatkozó megállapításokat. Ha egy ember élete minden részleteiben elõre megírt lenne, akkor nyilván nem lennének ilyen jellegû kétségek. Ám vannak, és minden ún. pontosítással járó többletinformáció ugyanolyan eséllyel visz el az egészlátástól, mint amennyiben esetleg segítheti azt. Ha egy vadászpilóta ellenséges repülõgépet lát, akkor elsõként annak a sziluettje alapján kezd támadó, esetleg menekülõ manõverekbe. Számára teljesen fölösleges információ az, hogy mekkora a gép törzshossza és szárnyfesztávja, milyen üzemanyag-tartalékkal repül, repülésének hányadik percénél tart stb. stb. Vagy egy másik példa, ha veszek egy étkezõasztalt, akkor bizonyára nem azt fogom elújságolni az érdeklõdõknek, hogy annak legnagyobb mérete 2165,45 mm. Sõt, a méretét legfeljebb olyan pontossággal tudom, hogy kb. 2 méter, de inkább több. Ettõl pontosabb adatra az esetek többségében nincs is szükségünk. Annál fontosabb lehet viszont az asztallap formája (szögletes, kerek vagy ovális), annak színe, esetleges variálhatósága. A numerológia (nem számmisztika) egy szimbolikus nyelv, melynek segítségével általános és speciális információhoz juthatunk a Mindenség különbözõ megnyilvánulásaival kapcsolatban. Az a módszer, amelynek itt egy részletébe fentebb be lehet tekinteni, jóval több annál, mint ami az elsõ blikkre megállapítható. A numerológia csakis olyan mélységig közelít e megnyilvánulásokhoz, amilyen mértékben arra szükség lehet. A rendelkezésünkre álló információ kimeríthetetlen, de azzal tudni is kell mit kezdeni. Ahogyan azt e fórum gazdája egy helyen megállapította, össze is kell rakni azokat...

Hogy ki az okosabb? Ez olyan kérdés, mintha azt kérdeznénk, hogy melyik víz a jobb, a hideg vagy a meleg? Van, amiben a férfiak, s van, amiben pedig a nõk. Más a felépítésünk, más a szerepünk. Nem egymással versenyzünk, ily módon az okosság sem képezheti a rivalizálás tárgyát. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy a világhálón szinte minden nyelven elterjedt alábbi idézetek talán mégsem a véletlen mûvei. Vagy igen?

"Okos férfi - okos nõ → veszélytelen flört"

"Okos férfi - buta nõ → egyedülálló nõ gyermekkel"

"Buta férfi - okos nõ → átlagos család"

"Buta férfi - buta nõ → sokgyerekes család"

"Okos fõnök - okos beosztott → normál profit"

"Okos fõnök - buta beosztott → magas termelékenység"

"Buta fõnök - okos beosztott → gyors elõmenetel"

"Buta fõnök - buta beosztott → állandó túlóra"

"A férfi a számára szükséges dologért dupla árat fizet ki."

"A nõ a számára szükséges dolgot féláron szerzi meg."

"A nõ addig aggódik a jövõjéért, amíg férjhez nem megy."

"A férfi sohasem aggódik a jövõjéért, egészen addig, amíg meg nem nõsül."

"A sikeres férfi az, aki többet keres, mint amennyit a felesége képes elkölteni."

"A sikeres nõ az, aki tudott szerezni magának ilyen férjet."

"Ahhoz, hogy egy férfival boldog légy, nagyon érteni kell õt és egy kicsit szeretni is."

"Ahhoz, hogy egy nõvel boldog légy, nagyon szeretni kell õt és érteni meg sem kell kísérelni."

"A nõ azzal a reménnyel megy férjhez, hogy a férfit majd megváltoztatja, de õ egy cseppet sem fog megváltozni."

"A férfi azzal a reménnyel nõsül meg, hogy a nõ egy cseppet sem fog megváltozni, õ azonban megváltozhat."

"Minden vitában az utolsó szó a nõé."

"A férfi által ezután kimondott minden szó egy újabb vita kezdete."

Egy kis ráadás:

"Minden férfinak három nõre van szüksége az életben: az anyjára, a feleségére és egy nõre, aki õt férfinak tekinti."

"Ha egy férfi még hajlandó veszekedni a feleségével, akkor még szeretne férfi maradni ebben a kapcsolatban."

"A nõ sokat akar egy férfitól, a férfi egyet akar sok nõtõl."

"Ha egy nõ gyorsan odaadja magát egy férfinak, akkor az nem ennek a férfinak az érdeme, hanem az összes többinek, aki elõtte volt."

"A férfi olyan mint a WC: vagy éppen foglalt, vagy pedig le van sz@rva."

"A földön több a nõ, mint a férfi. A férfiak tehát szexuális kisebbséget alkotnak."

"A földön több jó nõ van, mint rossz férfi."

"Néhány férfi akkor is hibázik nyelvtanilag, ha hallgat."

"Ha egy férfi rosszul érzi magát, akkor keres egy nõt. Ha jól érzi magát, akkor keres még egyet."

"Ha egy férfi mindenre odafigyel, amit egy nõ mond, akkor a nõ bizonyára nem eléggé szép."

"A férfi olyan ember, akinek könnyebb meghalni a szeretett nõért, mint vele élni."

A vágy olyan, mint a paripa. Paripa nélkül nehéz messzire jutni, ám ha a paripa uralja a lovast, akkor bizonytalan a vágta kimenete. Erõs lovas gyenge paripával nem sokat ér, gyenge lovas erõs paripával úgyszintén. Erõs paripához erõs lovasra van szükség, míg gyengéhez egy gyengécske is elegendõ.... Ha egy helyben akarunk maradni, nincs is szükség paripára... Még valamit, de ezt már csak azoknak, akik régebbi hozzászólásaimat is ismerik: a paripa nõ, a lovas pedig férfi...

A vágy valójában arról szól, hogy nem vagy teljesen megelégedve azzal, ami van, szeretnél valami olyasmit, ami még nincs számodra. Innen már csak egy lépés az, hogy ítélettel viszonyulsz a világhoz. Ha nõ vagy, akkor a vágy mindaddig természetes, amíg nõi mivoltod ki nem teljesedik, azaz míg el nem jõ a férfi, akire vágysz, továbbá amíg meg nem fogant (született) a gyermek, akire úgyszintén vágysz. Ez a vágyparipa azonban nem uralhat még egy nõt sem, aki többek között éppen attól nõ, hogy a vágy megtestesítõje. Férfit meg pláne nem. A férfi egyik legfontosabb karmikus funkciója éppen az, hogy a vágyparipák el ne ragadtassanak. Amíg nincs társa egy nõnek, addig az apa (vagy ennek megfelelõ, tisztelettel bíró férfi) korlátoz, amikor már van, akkor a férfitárs (férj). A nõ boldogulásának/boldogságának kulcsa a korlátozó férfi, akit e nõ tisztelete övez... (Most nagyon tömör voltam.)

A férfi a paripát nem kapja, hanem választja, a nõ viszont - ahogyan ezt fentebb említettem - maga a paripa. De ebben senki sem hibás, hiszen a paripa paripa akart lenni, a lovas pedig lovas. A paripa maga választotta meg, hogy miféle paripa lesz (leszületésének megválasztásával) és a lovas is, hogy õ milyen lesz majd. A paripának tudomásul kell vennie, hogy a lovas irányítása alatt áll és nem fordítva. A lovas fölöslegesen sohasem fogja bökdösni a paripát, hacsak az nem rakoncátlankodik...

Az a nõ lázad, aki nem viseli el a korlátozást. A lázadó nõ, pedig megszûnik nõnek lenni. A lázadás ugyanis automatikusan elnyom minden kisugárzást. A lázadó nõ le akarja vetni magáról a lovast, ám ezzel együtt valójában a nõi mivoltát veti le, pedig ezt éppen õ maga választotta erre az életre. Miközben lehetõsége lett volna férfi szerepet is választania. Nem véletlenül van ez így vagy úgy befoglalva a világ sok-sok népének kultúrájába és a vallások többségébe. A modern arab országokban, ahol lehetõsége van egy nõnek önmagának döntenie önmegnyilvánulásáról, a nõk maguk vállalják az ezt szimbolizáló külsõségeket is... Karmikusan igen értett gondolkodásról van itt szó. Ezek a nõk - ha valakinek van szerencséje megismerni õket - nemhogy nem panaszkodnak, hanem kifejezetten boldog életrõl vallanak...

Áltánosan

A férfi és nõi karmikus fukciókkal kapcsolatos hozzászólásaim mindig nagy felbolydulást váltanak ki nemcsak itt az AM-en, hanem más fórumokon is. Elsõsorban természetesen a nõk fortyannak fel. Talán õk veszik magunkra leginkább ezt az inget. Micsoda dolog az, hogy engem egy férfi korlátoz, vagy uralkodik rajtam stb. stb. Egy dolgot azonban rendre figyelmen kívül hagynak, ami pedig éppen a karma törvényének lényege: mindenki azt kapja vissza az élettõl (a sorstól) amit beletesz. A férfi is és a nõ is. Korlátozni pedig csak azt lehet aki ellenáll. Egy újabb hasonlatot hozok (Vega, nehogy megint a bolygókkal próbáld ezt is lemodellezni...). Ismerõs az, amikor gyermekünket biciklizni tanítjuk egy vázhoz erõsített seprûnyéllel. Hátul fogjuk ezt a botot, gyermekünk pedig nekilódul. Elõször dõl erre, dõl arra, aztán egyre jobban kezd belejönni. Amíg nem tudja tartani azt egyensúlyt, addig mi ellentartunk (korlátozunk); amikor már igen, akkor még mindig ott a „korlátozó" kéz, de valójában bele sem szól az egészbe. A gyermek arra és úgy karikázik, amerre és ahogyan éppen szeretne. Nos, a férfi-nõ kapcsolatban is ezt kell a korlátozás alatt érteni. Már maga a magyar szó, hogy „korlát" is nagyon kifejezõ, a korlát többnyire véd és óv.

Férfi és nõi szerepek

Szia Neso!

Ezek a férfi és nõi szerepek mondjuk úgy, hogy kezdettõl fogva megvannak. Nem az idõk folyamán alakultak ki, legfeljebb az idõk folyamán hol közelebb, hol pedig távolabb kerültünk e szerepek megértésétõl. Ezeket a szerepeket, mint karmikus fõfunkciókat, magunk választjuk leszületésünk elõtt. Aztán meg tiltakozunk ellene, pélául a férfi elkezd vágyakozni, a nõ pedig korlátozni...

Neso írta:

"... tehát itt nem tudhatjuk, hogy Valójában hogyan élhettek õseink..."

Biztosan soha semmit nem tudhatunk, ugyanakkor az ismeretek nem feltétlenül a fentmaradt írásos emlékek útján jutnak el hozzánk.

Neso írta:

"...de nem azért, hogy az egyik a másikat irányítsa vagy korlátozza, hanem, hogy az egymástól különbözõ, más minõségû feladataik révén segítsék egymást."

Így van. De ki állította, hogy a korlátozás nem segítség? (Lásd az elõzõ hozzászólásomat).

Neso írta:

"...boldogok abban a tudatban, hogy õk alárendeltek a férfiak által s ez a feladatuk - számomra nonszensz!"

Ha õk boldogok, teljesen mindegy, hogy milyen tudat által olyanok, és ebbõl a szempontból teljesen lényegtelen az is, hogy mások errõl hogyan vélekednek. A boldogságot mindenki maga éli meg. A boldogságra nincs recept.

Paripás hasonlat

"És mi van a hölgyek vágyaival? Ha a paripa a vágy, akkor a paripáknak is van paripájuk?"

A hölgyek maguk a paripák, önmagukban a vágy megtestesítõi. Õk nem lehetnek lovasok (hacsak nem egy másik mûfajban gondolkodunk...), ily módon önmagukat nem is korlátozhatják. Amikor elkezdik önmagukat korlátozni, akkor kezdenek el férfiként viselkedni. Még egyszer hangsúlyoznám azonban, ez egy hasonlat csupán. Nem a részleteiben, hanem a gondolatiságban kell mindezt értelmezni.

Az orgazmus sohasem lehet cél, az csakis eszköz önmagunk megéléshez. Az orgazmusorientált szex kevésbé hatékonyan vezet igazi és tartós (multi-)orgazmushoz, mint az orgazmuskerülõ (szándékú) szex. Ez karmikus értelemben (is) nagyon érdekes téma, néhány mondatban képtelenség mélyebb gondolatokba bocsátkozni. Ehhez mindenekelõtt tisztában kell lennünk karmikus funkcióinkkal, úgy mint férfi és úgy mint nõ általában, illetve egy adott férfi-nõ kapcsolatot illetõen is (más relációkról nem is beszélnék, mert az egy másik, meglehetõsen specifikus téma). Férfiak esetében az igazi orgazmus mindenekelõtt ejakulációmentes, amely máris ellentétben áll sok korábbi megközelítéssel. Az ejakuláció karmikus funkciója ugyanis nem önmagunk megélése, hanem egy új lélek testet öltésének legelsõ lépése. Nõk esetében pedig az igazi orgazmusnak gyakorlatilag nincs köze a klitoriszhoz, a klitorisz ugyanis a nõ „férfitagja"...

Rengeteg dolgot lehetne még ezzel kapcsolatban elmondani, ám ezt - amint erre már utaltam - kicsit messzebbrõl kellene megközelíteni, annyira messzirõl, hogy offtopicnak tûnne...

Rennie kérdezte:

"Mit ne csináljunk sohasem!?"

A legfontosabb - bármily meglepõ is - az, hogy ne a másiknak való megfelelni akarás/vágyás vezéreljen bennünket. A könnyebb érthetõség kedvéért, nézzük meg, mi is a(z igazi) szerelem.

A szerelem karmikus értelemben egy „célszer", azaz egyfajta gyorsító annak érdekében, hogy valamely életfeladatunkat hatékonyabban oldhassuk meg. Miután minden kapcsolat karmikus, ily módon a szerelmi kapcsolat is, hozzá tehetnénk, hogy legfõképpen. Karmikus értelemben a szeretett emberhez mindig a lehetõ legszorosabb karmikus kötelék fûz, szorosabb mint a szüleinkhez és gyermekeinkhez. Ám legyen ez a kötelék bármily erõs, mégsem megbonthatatlan, szemben a szülõ-gyermek típusú kötelékkel. Minél szorosabb egy karmikus kötelék, annál komolyabb feladatok aktualitásáról szól. A szerelemrõl szokás mondani, hogy vakká teszi az embert, ám ezt karmikusan egészen másképpen kell értelmezni. Ilyenkor az ember minden olyan, õt környezõ dologgal és eseménnyel kapcsolatban válik vakká, amire egyébként se kellene odafigyelnie. Határozottan és célirányosan halad azon az úton, ami a lehetõ legtöbb lehetõséget adja számára, hogy kettejük közös feladata végre terítékre kerüljön. Mellesleg életünk vitelét, sorsunk irányítását leginkább az viszi terelõútra, hogy nem tudunk különbséget tenni a valójában fontos és kevésbé fontos dolgok között. Nagyon sokat foglalkozunk például mások rólunk alkotott véleményével, megítélésével. Elkezdünk megfelelni a környezetünknek, s letérünk önmagunk útjáról. A szerelem, legalábbis kezdeti idõszakában ezt a viselkedést teljesen elfeledteti velünk, önmagunkat adjuk a lehetõ legõszintébben és ilyenkor valóban a mi utunkat járjuk. A gond akkor kezdõdik, amikor elkezdünk megfelelni vágyni a másiknak, vagy - ami még rosszabb - követelményeket támasztani a másikkal szemben. Ez a szerelem végének kezdete, s egyben a karmikus elixír hatásának múlását jelzi számunkra...

Minden út a fejlõdés felé vezet, csak az ezek az utak különbözõek. Senki sem mondhatja meg a másiknak, hogy mi a helyes és mi nem, hiszen nincs olyan, hogy helyes. Saját elhatározásból születünk a földre, meghatározott feladatokkal. Sorsunkat a szabad akarat alapján alakítjuk a karma törvényének alárendelve. (Ez alól persze vannak kivételek, mégpedig az áldozat törvénye szerinti leszületések esetében, de most nem errõl van szó.) A szabad akarat nem korlátlan lehetõség, hiszen egyfelõl a leszületésünk megválasztásával már eleve kezdeti feltételeket szabtunk meg, másfelõl a szabad akaratunk gyakorlásával visszaható következményeket váltunk ki.

Egyszerûen fogalmazva, a szabad akaratunkkal nem élhetünk vissza, mert ezt éppen a karma törvénye "regulázza". Karmánkat sohasem tõlünk független erõk szabályozzák, hanem mi magunk. Vegyünk egy példát, ha nekem úgy tetszik ököllel beleüthetek a falba, szabad akaratból. Ha meg is teszem, méltán számolhatok a következményekkel, s ezért mást nem okolhatok. Még magát a falat sem.

Ha a fallal kapcsolatba szeretnék kerülni, meg szeretném ismerni, akkor meg is simogathatom. Ugyanaz a fal egészen másképpen hat vissza rám. A szabad akarunk is így mûködik, sok mindent megtehetek, mindig más és más visszahatásokkal kell számolnom.

A karmatörvényét egyszerûen úgy kell felfognunk mint szabad akarat mûködési mechanizmusát. Minden megtapasztalás információval gazdagít bennünket, és amennyiben nem volt nekünk elég, ha egyszer a falba vertük az öklünket és még egyszer ezt tesszük, akkor talán harmadszor már ezt nem tesszük Bár a saját tapasztalatainkat megoszhtajuk másokkal, ám ahhoz semmi alapunk sincs, hogy azt ugyanolyan érvényûnek tekintsük mások esetében is. Nem tudhatjuk ugyanis, hogy kinek milyen megtapasztalásokra van szüksége az útján, a saját megtapasztalásokról senkit sem beszélhetünk le. Természetesen a földi életünk nem szóló produkció, más emberekkel állunk kapcsolatban és eközben különbözõ földi szabályok is hatnak ránk. Karmáink ezért egymással szoros összefüggésben van, és minden egyes emberi kapcsolat karmikus értelemmel is bír. Egy nagy karmikus gépezet mûködik, melynek egy-egy elemei vagyunk.

Egy gépelem nagyon ritkán tud gépi szinten "gondolkodni", ezért sokszor nem tudhatjuk mikor mi és fõként miért történik velünk. Ugyanakkor életünk, sorsunk alakításában és megértésében csak a karmikus megközelítés önmagában éppúgy nem elegendõ, mint csupán a különbözõ földi szabályokhoz való igazodás, legyenek ezek törvények, etikai normák, társadalmi elvárások, vallási elõírások stb. Ezeket együttesen, mint párhuzamosan ható körülményeket kell próbálnunk szemlélni.