A bolygók közvetlen jelentése
Az állatkör jegyeinek értelme állandó, mert a nagy fizikai világegyetem és az ennek megfelelő kozmikus esemény: a Napisten sorsa olyan adott, meg nem változtatható valóság, amelybe minden lény és dolog beleszületik. Az asztrológia változó elemei a bolygók, éspedig a hét bolygó: a Nap, a Hold, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz. Az újabban felfedezett bolygóknak, az Uránusznak és a Neptunusznak csak a modern asztrológia tulajdonít jelentőséget, s ez egész terjedelmében kérdésszerű. Elég, ha az analógiák közül az ember ezúttal csak néhányat vesz elő.
A Szaturnusz a léleknek az az állapota, amikor ősi teljességéből és szellemi helyzetéből lezuhanva, eltemetve feküdt az anyag sötét elfeledettségében. A Jupiter megfelel a lélek első állapotának, amikor felébred: a nagy patriarchális nyugalomnak, a derűs békének. A Mars megfelel a harcoknak, a háborúknak, a küzdelemnek, az egyéni Ének viszályának: a hatalomért, a vagyonért, a hírnévért való szenvedélyes és kíméletlen rohanásnak. A Szaturnusz az őskor, a Jupiter az aranykor, a Mars a vaskor. A Vénusz megfelel a virágzó tenyészetnek és a világbékének: az emberiség testvériségének és az anyagi valóság átszellemülésének. A Merkúr megfelel az égi intelligencia dicsőségének, a szellemi ember végső diadalának, annak, hogy az ember, mint az anyag és a szellem között álló közvetítő, feladatát megoldja. A Hold megfelel annak, hogy az emberi szellem utolsó előtti helyzetében még nem tud teljesen önálló lenni, csak tükör, az ősfénynek csak befogadója. A Nap megfelel annak a végső állapotnak, amikor az ember a világosságba visszatért.
Másik megfelelés: a szaturnuszi korszak a földön a kő, a terméketlenség, az élettelenség kora, a geológiai őskor; a jupiteri kor az első élőlények megjelenése; a marsi kor az óriás állatok, a vérengző hüllők kora; a Vénusz korszaka az emlősállatok megjelenése; a Merkúr az emberi intelligenciát hozza.
Ismét más megfelelés: a Nap az őskori fényben a léleknek a világossággal való azonossága; a Hold a világosságtól való elválás; a Merkúr jelében a lélek megszületik mint ember, mint értelmi lény a földön; a Vénusz, amikor az emberben felébred a kívánság és a szenvedély, hogy a nagy Egységbe visszatérjen, ezért a Vénusz az egyesülés jele: a szerelemé, a barátságé, a közösségé; a Mars a sors küzdelmeit hozza, azt, hogy az embernek a benne levő szellemért helyt kell állnia, s azt keresztül kell vinnie; a Jupiter korában az ember megbékül és megnyugszik: megnyílnak a nagy és mély távlatok – ez a házasság, a családalapítás, a gyermekek nevelésének korszaka; a Szaturnusz korában az ember megérik a bölcsességre – ez a derűs öregség, a csendes, magányos és szenvedélytelen nyugalom kora, amikor az ember a végső dolgokat megérti.
Az analógiákból ennyi legyen elég. Ebből éppen eléggé kitűnik, mi az, amiről szó van. Az asztrológia képei az emberi értelem számára nem kimeríthető, csak többé-kevésbé megragadható megfelelések, amelyeknek mélyén közvetlen jelentések, más szóval: ideák nyugszanak. A lélek első teremtésekor ezeket az ideákat közvetlenül látta; második teremtése, vagyis az anyagba való elmerülése után, a sötétségből való felébredése után az ideákat csak homályosan sejti, s csak a kivételes ember, a szakrális szubjektum szavaira fedezi fel újra. Második teremtésekor az elemekkel elkeveredett, de már elfelejtette, hogy az elemeknek mi a nevük és milyenek. Hét fokon zuhant alá, amíg a sötét elfeledettségbe merült, most hét fokon kell újra visszaemelkednie. Ez a hét fok, a hét szféra, a világ hét köre, a hét bolygó. Itt lépked felfelé, nehezen, akadozva a lélek, mint Platón mondja: minden lélek kapcsolatban áll az örök csillagok egyikével. A Szaturnusz nehéz erői lehúzzák, a Jupiter erői megállásra csábítják, a Mars erői szenvedélyes túlzásokra, az önző érdekek elérésére késztetik, a Vénusz erői élvezetekkel kötik meg, a Merkúr erői gyakran tévútra vezetik, a Hold erői káprázatokkal árasztják el. De: a Szaturnusz erői meggondolást, éleslátást, fáradhatatlan szívósságot és megtörhetetlen kitartást adnak; a Jupiter erői fölényt, humort, türelmet; a Mars erői tüzet, lelkesültséget, tetterőt; a Vénusz erői bizalmat, egészséget, társakat; a Merkúr erői észt, tájékozottságot, mozgékonyságot; a Hold erői jó testi alkatot, jó idegeket, erős képzeletet hoznak.
Az analógiák nem állnak meg ott, hogy a világegyetemet és az embert vonatkozásba hozzák. A Szaturnusz ideájának megfelel az öregség, a kő, a sötét szín, a magány, a távlat, a szigorúság, a türelem, a munka; a Jupiter ideájának megfelel a nedvesség, a férfikor, a kék szín, a család, a közösség, a társalgás, az államélet, a tanítás és a tanulás; a Szaturnusznak ugyanakkor megfelel a társadalmi rendek közül a szolgaság, a munkás, a bányász, a földműves – a művészek közül az építész és a szobrász, mert földdel és kővel dolgozik –, a szellemi emberek közül az aszkéta, a misztikus és a filozófus, mert ezek magányos emberek. A Vénusznak a társadalmi rendek közül megfelel a kereskedő, a művészek közül a festő, a foglalkozások közül mindegyik, amelyik díszítéssel, színekkel foglalkozik: a kertész, a fodrász, a női szabó, az ékszerész, az ötvös ; ahogy a Merkúrnak megfelel a művészek közül az író, a szónok, a színész, a foglalkozások közül a bankár, az újságíró, az ügyvéd – a Jupiternek megfelel a hivatalnok, a bíró, a tanító, a pap.
Ha egy országban jupiteri uralkodó lép trónra, jupiteri erőket sugároz, csendes humort, jótékony felsőbbséget, igazságszeretetet, becsületet, a család kultuszát, a közélet tisztaságát. Ha szaturnuszi jellegű uralkodó lép trónra, az országban úrrá lesz a fösvénység, a kemény önzés, a szófukarság, az emberek barátságtalanok, szegénység terjed el, és az összes magas állásokat szívtelen öregek foglalják el. Ha marsi jellegű uralkodó lép a trónra, a nép harcias lesz, a szót a katonák viszik, háborúba keverednek, belül lázongások törnek ki, az erőszakos túlkapások napirenden vannak, a házaséletet elhanyagolják és az utcai nők elszaporodnak.
Ez természetesen már messze túl van azon, amit az újkori horoszkópia tanít; ez a nagy kozmikus analógiák megfeleléseinek alkalmazása.
részlet Hamvas Béla, a Scientia Sacra 1. második kötetéből
A Hold fényszögei - 5
Hold-Asccendens
A Hold szereti és megérti az Ascendenst és sok mindent elnéz neki - anyai elfogultsággal. (Tudjuk, hogy a tengely nem sugárzó pont, vagyis kölcsönösségről még ennek alapján nem le-het beszélni.) Az oppozíció azt jelenti, hogy a Descendenssel áll együtt a Hold, ugyanaz nagyjából a jelentése, mint az előbbi, de még a "nyilvánosság" előtt is védelmezi az Ascendenst, gondoskodik róla, népszerűsíti. Csak a kvadrát számít dh-nak és ennek sem tál nagy a Jelentősége: itt kisebb a megértés, elnézés, jobban meri bírálni (ha Merkúr, Mars dh. fényszöge is van, akkor különösen), vagy kevésbé bocsátja meg azokat a dolgokat, amivel az Ascendens megbántja.
Tipikus házassági fényszög egyébként, és szülő-gyerek viszonyban sem rossz, ha van ilyen kapcsolat.
Hold-MC
A Nap kapcsolatokkal hozzuk analógiába. A kvadrátos kapcsolatnál előfordulhat, hogy az MC nem törődik eleget a Holddal (főleg a hivatása miatt), ez meg rendszeresen és sűrűn nehez-ményezi ezt.
Hold-Hold
Lelki hasonlóság, megértés és támogatás a h. fényszögek tartalma (csak a kvadrát dh.), illetve oppozíciónál a kiegészítés. (Jobban, mint a Napoknál!) Intenzívebben adja magát a Hold és alkalmazkodóbb.
A kvadrátnál viszont kölcsönös értetlenség állhat elő Jegyhelyzettől függően. Gondoljunk bele: Kos-Rák Holdakkal mi a helyzet, ellenben Kos-Bak már egyáltalán nem olyan ellentmondó. A Bika-Oroszlán sem, a Bika-Vízöntő viszont már kissé kérdéses. Ikrek-Szűz és Ikrek-Halak egyaránt nagyon eltérően működik, a Rák-Mérleg is, az Oroszlán-Skorpióról nem beszélve. A Szűz-Nyilas is erősen dh.
Hold-Merkúr
Nem túl jelentős aspektus, akkor nő meg a jelentősége, ha a Merkúrok közt nincs kapcsolat, ebben az esetben ez is előléphet kontaktus-pótlóvá. A megértést vagy meg nem értést jelzi - az ismert más-más alapon. Nem veszélyes még a kvadrát sem (ami a voltaképpeni dh. fényszög( - az egész szinasztria dönti el a súlyát.
Hold-Vénusz
Ez sem sarkalatos pontja a szinasztriának. A kétféle alkalmazkodó, illetve szeretet-bolygó h, kapcsolódása jó - főleg olyan szinasztriában, ahol valamilyen gondoskodó funkcióról lehet szó (szülő-gyerek, tanár-diák; sőt: főnök-beosztott, orvos-beteg stb.) Párkapcsolatnál sem baj ha van, de nem is elengedhetetlen. A Hold miatt nincs különösebb erotikus tartalma (hacsak nem az 5- vagy 8. ura a radixban vagy mondjuk együttáll a Plútóval, de ez esetben a szinasztriás Vénusz is együtt fog állni vele...), tehát nincs erotikus tartalma, csak lelki. A kvadrát számít egyedül dh-nak, de ennek sem kell nagy jelentőséget tulajdonítani.
Hold-Mars
A Hold passz ív és kíméletes, a Mars aktív és bántó. A trigon, szextil elbírálásánál nincs gond, ott egyértelmű, hogy a Mars ösztökéli a Holdat, amit az el tud viselni, a Hold meg lágyítja a Marsot. Az együttállás, oppozíció megítélése csak egyedileg lehet. Pl. egy Oroszlán Hold-Mars együttállást nem feltétlen kell dh-nak minősítenünk (itt azért már a lokális helyzet is lényeges, valamint hogy minek az urai és az egész egyéni horoszkópban hogyan áll a Mars). De már egy Skorpió Marsot szegény Skorpió Holddal valószínűleg dh-nak. (Mert a Skorpió Holdnak semmi más nem hiányzik, csak mellé egy erős Mars.) Oppozícióra példa (ismét csak a radixok tükrében!): Kos Hold-Mérleg Mars még akár h. is lehet, megfordítva - Kos Mars - Mérleg Hold egyáltalán nem valószínű.
A kvadrát természetesen egyértelmű, s a dh. fényszögeknél komoly problémák adódhatnak. A Mars igencsak meg tudja bánta ni a Holdat: piszkálja, kritizálja, lehurrogja, gyötri, folyamatosan ingerli. S miután a Hold gyorsasága folytán gyakran aktiválódó fényszögről van szó, ez hosszú távon igen rosszul viselhető. A Hold nem tudja megérteni és elfogadni a Mars céljait sem, stílusát seo és a legkevésbé az összeférhetetlenségét, nyughatatlanságát, hisz S maga is elég nyugtalan.
Hold-Jupiter
A Hold-Merkur aspektussal analóg. A Jupiter jog jelölő, tartalma folytán a dh. kapcsolatoknál lehet olyan apró differencia, hogy igazságtalan a Holddal szemben, azt meg az érzelmeiben sérti. Inkorrektség, kölcsönösen, ugyancsak előfordulhat vagy jogi akadály.
Hold-Szaturnusz
Hasonló a Hold-Mars kapcsolathoz, de sokkal lényegesebb, különösen a dh. kapcsolatok. Ez az első aspektus tulajdonképpen, arait "kötelező" nézni, mint meghiúsító, konfliktusjelölő elemet.
A két princípium gyökeresen különbözik egymástól: a Hold érzelmekkel telített, a Szaturnusz érzelemmentes. Harmonikus kapcsolatuk kiegyenlítheti ezt az ellentmondást és mindenképp jelent ragaszkodást, valamilyen távú tartósságot. A dh. kapcsolatok a ragaszkodást ugyancsak jelenthetik, csakhogy a Hold ezekben már nagy valószínűséggel erősen szenved ettől. Az érzelmi ridegség érzete szélsőséges esetben odáig fokozódik, hogy kegyetlen a Szaturnusz a Holddal szemben, már-már tudatosan megkínozza lelkileg, hogy a Hold a végére érzelmileg megfagy. Ezt a tartalmat leginkább a "nyakon önti egy vödör jeges vízzel" kifejezés tükrözi, s amikor hetente egyszer több köbméter jeges vizet, s naponta párszor egy-egy vödörrel kap valaki, azt nem veszi jónéven. Amikor pedig 7 évenként maga a Szaturnusz aktiválja a fényszöget, akkor olyan kardinális kérdésben csapnak össze, ami az élet alapjait érinti, s igen nagy valószínűséggel szét is veri a kapcsolatot. Az együttállás, szembenállás is dh.-nak mi-nősül, rendkívül ritkán, igen Jól támogatott radixbeli helyzetben képzelhető el legföljebb - szintén jó kozmikus helyzet mellett (pl. Mérleg Szaturnusz opp. Kos Hold vagy Ikrek Szaturnusz opp. Nyilas Hold, esetleg Oroszlán Hold - -Vízöntő Szaturnusz), hogy h-nak merjük minősíteni, s ekkor is kizárólag olyan szülöttekkel, akik képesek fölülemelkedni garantáltan a 7 éves kríziseken (amelyek minden Hold-Szaturnusz kapcsolattól függetlenül is Jönnek, ezzel spékelve pedig hogyne jelentenének vészes állapotokat).
Hold-Uránusz
Izgalmas kapcsolat: mindkét égitest fantáziajelölő. H-ban (az együttállás, oppozíció gyakrabban minősíthető így, mint előző pozíciónknál, de természetesen alapos vizsgálat után dönthetünk így). Színes, gazdag, tartalmas együttléteket jelölhet, vidám, pezsgő életet - extraságokkal fűszerezve. A pillanatszerűség is megfogalmazható - mindkét jelölőnk ilyen. Szerelmi kapcsolatra is alkalmas (kérdés: miket jelölnek még a radixban, s az egész szinasztria). Dh. fényszöggel összelobbannak, majd elmúlik a roham és nem értik a felek (különösen a Hold, az Uránusz az ilyenhez már hozzászokott magától), hogy mi is történt. Egyébiránt db. fényszögekkel az Uránusz nem tudja elfogadni a Hold érzelmi ügyeit, a Hold meg nem érti az Uránusz "vad" dolgait - félhet is tőle! (A jegyhelyzet - mint mindig - ennek megítélésénél is fontos)
Hold-Neptun
Ez is igen izgalmas: mindkét jelölő hajlamos idealizálni és szubjektívek. H-ban nincs baj: el tudjuk képzelni a rajongásig fokozódó képzetet a másikról. A dh. fényszögeknél az illúziók, amit elmúlnak, a becsapás (önkéntelenül is akár, de tudatosan, szándékosan is), áltatás, elhallgatások kalkulálhatók. Olyan tendenciák, hogy gyanakszik az egyik a másikra - kölcsönösen! - holott esetleg nincs is rá semmilyen alapja. Nem féltékenység ez! Emellett még az is elképzelhető - ti. a féltékenység. Kibeszéli az egyik a másiknak a diszkrét dolgait, fájó pontokat érintve stb. Párkapcsolatokban a félrelépés, csalás szintén elképzelhető dh. aspektusokkal. Az együttállást igen alapos megfontolás után nagyon stabil, józan jegyekben esetleg, a szembenállást már többször, de szintén egyedi elbírálás alapján minősíthetjük h-nak.
Hold-Plútó
Mindkét égitest jelöl változásokat, na de micsoda különbségekkel! Az együttállás, oppozíció oly ritkán tekinthető h-nak, mint a Mars vagy Szaturnusz esetében. H-ban nem különösebben erőteljes aspektus, a Marshoz hasonló. Dh-ban is, csak az ereje fokozottabb. Épp ezért hamarabb és intenzívebben vethet véget a kapcsolatnak, vagy hozhat létre konfliktushelyzeteket, amelyekben szinte garantáltan mindig a Hold marad alul. Természetesen szenved is, a Plútót pedig ez csöppet sem zavarja. (Ami újabb szenvedést okoz - íme a dimenzionálás.) A Plútó szélsőséges érzelemvilágát a Hold azért nem tudja követni, mert maga is változékony, de más ütemben, más dimenziókban. Mindezzel együtt (valószínűleg az eredendő rokonság miatt, ami mégiscsak van a két égitest között — lásd a Plútó tranzit Holdnál) nem annyira súlyos mégsem a dh. olvasat, s főként következménye, mint akár a Hold-Mars, akár a Hold-Szaturnusz kapcsolatoknál - ezért nem emeljük ki.
Bolygókapcsolatok - 3
Vizsgáljuk, hogy a születési uralkodóknak és Descendensek urainak van-e kapcsolata? 5. és 8. urainak (szerelmi illetve szexuál jelölőként)? Nap és Hold személyi szignifikátőrként. Szaturnusz, Jupiter. A Merkúrok kapcsolata különösen kommunikatív egyéneknél lényeges. A Vénusz, Mars (illetve a transzcendensek ezekkel - hogyan használják külön és együtt az ilyen energiákat). A Vénusz-Mars nemcsak szerelmi jelölőként, hanem mindkettő a konfliktusok keletkezése és oldása szempontjából is lényeges.
A generációs bolygók rendszerint együttállásban vannak amennyiben korban viszonylag közel van egymáshoz a két fél (10 év fölötti korkülönbség kell ahhoz, hogy széthúzódjon a generációs bolygók pozíciója és sokkal több, hogy fényszögbe is legyenek). Itt a házhelyzeteknek nagyobb a jelentősége, hacsak nem születési uralkodó, illetve Descendens ura egyik sem.
A Holdcsomókra vetett fényszögek nyilván a karmikus kapcsolódást jelzik (ámbár az egész horoszkóp és szinasztria arról szól), azon túl, hogy miként kap szerepet egyik a másik karmájának bonyolításában és teljesítésében vagy akadályozásában.
Általánosságban a szinasztria megítélésében is azt kell hangsúlyozni, hogy az egészet nézzük. Ha meg vannak szórva a tengelyek fényszögekkel, de nincs például szaturnuszi kapcsolat (esetleg Plútó) semmi, akkor maximum pár éves kifutást lehet kalkulálni. Vagy: tele van harmonikus fényszöggel, de van egy reciprok Hold kvadrát Szaturnusz és egy másik diszharmonikus reciprok Jupiter-Plútó kapcsolat: mindig terhelt lesz a viszony és hosszabb távon szinte garantáltan elromlik. Vagy: az ötösök nemigen kapcsolódnak egymáshoz, a Vénusz-Mars sem, hanem helyette pl. Vénusz-Plútó illetve Mars-Uránusz kapcsolatok vannak. Rohamszerűen jelentkezik a szexuális affinitás a másikkal, s ha ez fontos a feleknek, bőven ok arra, hogy kihűljön a kapcsolat és kezdődjenek a konfliktusok. Vagy: tele van kvadráttal a szinasztria, de minden soron (ti. a táblázatban) találunk oldást is, s mindkét ember arra törekszik, hogy azokból kihozza amit csak lehet, s kitűnően össze csiszolódnak. Vagy: az intellektuális kapocs sokkal nagyobb, mint a szerelmi jelölők által jelzett szexuális vonzalom, de hosszú távon az első a fontosabb a feleknek, s ragyogóan össze tartja (persze megfelelő Szaturnusz vagy Plútó fényszögek mellett) a párt.
Röviden áttekintjük először a bolygók szinasztriás értelmezését.
Nap
Az általános harmóniát a Nap kapcsolatokra alapozza az asztrológia. Jó ha van ilyen, de egyáltalán nem elengedhetetlen alapfeltétel.
A Nap azt jelenti, hogy miként fogja föl, miként látja tudatosan a másikat, illetve azon területeit, amivel szinaszt- riásan érintkezik. Hogyan érti meg a másik embert. Mennyire fogadja el vagy sem. Itt is érvényes, hogy a Nap "beragyogja" a szinasztriát, azt a személyiségvonást, vagy területet, amit jelöl a másik fél bolygója vagy tengelye (amivel a Nap kapcsolatban van). Tekintélyt jelöl - attól függően, mivel kapcsolódik és hogyan.
Hold
A pszichés hozzáállás, illetve az, hogyan fogadja a másiknak bizonyos megnyilvánulásait. Nagyon fontos ebből a szempontból (talán fontosabb, mint a Nap). A másikról való gondoskodást is jelöli, vagy annak hiányát. De azt is, mi az a terület, viszonyulás, ahol hajlamos infantilis magatartást előhozni a kontaktus.
Merkúr
Intellektuális kapocs, érdeklődés, kommunikáció és kritika, ami kiemelhető. Egyes típusoknál a mozgékonyság is. A Merkúrok kapcsolata (mint már mondottuk) az olyan embereknél létszükséglet, akik kommunikatívak. (Levegősök, Szűz, Nyilas illetve a 3. ház helyzete és a radix Merkúr helyzete szerint bármilyen jegy.) Kiváltóként a 3. ház ura - Merkúr szinasztriás kapcsolat szerepelhet. Az Uránusz - a Merkúr felsőbb oktávja is megfelel, de nem az igazi, mert azt jelenti, hogy 3 havonta nagyon jól beszélgetnek (ha épp egy helyen tartózkodnak a rövid aktivitási idő alatt) - aztán pedig semmi. A Merkur-Hold is lehet kiváltó, itt a pszichés megértésnek van nagy szerepe, a kölcsönös kontaktus és a valódi kommunikáció azonban ekkor is elmarad.
Vénusz
Általános értelemben a másik megértése, elfogadása, alkalmazkodókészség vele szemben, diplomácia. Szerelmi jelölőként már túlságosan is ismerjük, erre itt nem térünk ki, de emlékeztetőül fokozottan fölhívjuk a figyelmet arra, hogy férfi képletben milyen fontos a szerepe a másik nemhez való viszony szempontjából. A mindennapi örömök jelölőjeként a szabad idő eltöltésére vonatkozó utalásai miatt is külön jelentőséget kap baráti, de rendkívül fontos párkapcsolatokban is.
Mars
Szexuál-jelölő mivoltán túl is fontos a szerepe. (Itt is emlékezzünk: női képletben a másik nemhez való viszony!) Az egymásra vagy egymás ellen ható aktivitás. Kritika. Konfliktusok, agresszió, tettlegesség (Szaturnusz, Plútó db. kapcsolatokkal). Jó, ha a szinasztriában kiegyensúlyozott a Marsok helyzete és nem főleg diszharmonikus. Meg tudja rongálni az egészet vagy piszkálódással (Szűz, Ikrek, vízöntő Marsok), vagy állandó fizikális vagy mentális támadással (Kos, Oroszlán, Skorpió, Bak Mars),
Jupiter
Házasság-gyanús kapcsolatban a törvényesség, törvényesítés szempontjából lényeges, s nyilván az olyan embereknek, akiknek ez alkatuknál fogva lényeges. Egyéb kapcsolatokban sem közömbös ugyanebből a szempontból: a nyíltság, vállalható, a külvilág elé vihető dolgok miatt. A nagylelkűség, támogatás és a tekintély is a Jupiter - a Nap mellett -, amit a másikkal próbál vagy nem próbál éreztetni. Harmonikus Jupiter kapcsolatok a szinasztriában nagyon erős oldóként szerepelhetnek. (Kicsit hülye ez a másik, de akkor is szeretem...) Sok mindent meg tud a másiknak bocsátani. (Jupiter-Ascendens vagy Jupiter-születési uralkodó harmonikus kapcsolata.)
Szaturnusz
Figyelembe kell venni, hogy a szaturnuszi tartalmak lassan alakulnak ki szinasztriás viszonylatban is. Vagyis: a szinasztria elemzésnél egy (bármilyen jellegű) kapcsolat kezdetén még nem érződnek igazán (legfeljebb az előérzete), hanem a kapcsolat folyamán rakódnak szép lassan, milliméterről milliméterre egymásra a rétegek, mígnem aztán láthatóvá, foghatóvá válnak. Mint a tartósságra vonatkozó elem viszont, a legnagyobb megkötő a Szaturnusz. A másik Ascendensére, születési uralkodójára vagy a kapcsolat jellegére utaló elemére (üzletinél a 2. ura, partnerkapcsolatnál 5. VII. ura stb.) vetett fényszöge jelzi, hogy a másik meg van fogva - esetleg örökre. A fényszög erősségi sorrendben értelmezhető. A kvadráttal nagyon erős kötés és nem szakadás értelmezendő! A karmikus kötődés, a sorsszerű kapocs jelölője. Dh. értelmezése az elidegenedés, elhidegülés. Az, hogy gyötri a másikat, hajtja vagy kínozza.
Uránusz
Izgalmas a szinasztriában - sokszor élénkebben jelentkezik, mint magában a szülött horoszkópjában (a gyengébb Uránuszok). A hirtelen változások jelölője — melyeket a másik fél életében generál! Pontosabban: a másikéban is. A hirtelenség, robbanásszerűség messzemenően érvényesül, amint a különlegesség is. Letarolja a másik vonatkozó részeit, mint a ciklon, aztán vagy továbbáll vagy kiadja a lelkét és elcsöndesedik. Hogy majd alkalomadtán újra fölverje a port...
Harmonikus kapcsolódásban kirobbantja valamilyen megmerevült állapotból a másikat vagy kihoz belőle olyan értékeket, amiket magától nem mert vagy tudott felszínre hozni. Nagyon rossz és nagyon jó egyaránt tud lenni, s középutat ő sem ismer, akár a Plútó.
Neptun
Szinasztriás megítélésben (is) fontos vizsgálnunk, hogy a felek hol tartanak spirituálisán. Mennyire fogékonyak a fizikai valóságon túli dolgokra vagy sem. Magyarul: külön-külön mit kezdenek a neptuni energiákkal. Nagyban módosítja nyilván a szinasztriás megítélést is. "Közönséges" esetekben a harmonikus Neptun kapcsolatok az illúziót, a rózsaszínű szemüveget jelentik, ami elmúlhat - a szinasztria egyéb elemeinek tükrében. A dh. Neptun kapcsolatok pedig a félig-meddig szándékos, bár rendszerint öntudatlan csalást, becsapást, titkolózást, gyanakvást stb. Ha sok a neptuni kapcsolat, illetve Nap, születési uralkodó, Ascendenssel létesül, akkor egyik a másik számára merő rejtély. Harmonikus Neptunnal lehet akár egy életre szóló izgalmas és elbűvölő program - az alapbeállítódás fényében. Egy Kos azonban nem fog rejtvényt fejteni 30 évig, akármilyen varázslatos is az a neptuni személyiség. Ha a rosszabbik változat érvényesül, akkor bőszítőnek is találhatja a szenvedő fél ezt a rejtelmet, vagy azt érzi, hogy a másik őt puhatolja folyton, gyanakszik rá, majd kölcsönösen gyanakszanak stb.
A Vénusz felsőbb oktávjaként is értelmezhető a Neptun: a megértés, alkalmazkodás szempontjából,
A köd bármilyen jellegű fényszögnél jelentkezik, ugyanúgy, ahogy az alapértelmezésben is. Harmóniában pl. érzi az egyik a másik vonzását, de abszolút megmagyarázhatatlan számára, bármilyen racionális elme is egyébként. A Neptun is hozhat létre ezért különleges vonzalmakat (és ellenszenveket). A másik életének a megmérgezése ugyancsak Neptun..
Plútó
A Mars felsőbb oktávja a Plútó, ily módon még akár szerelmi jelölőként is funkcionál. Ám, mint mundán sorsbolygó, úgy szinasztriában is hordoz szaturnuszl tartalmakat szintén. A Plútó magnetikus jellegéből is fakad eredendően a kötés (- vonzás nagy erővel), vagyis a szaturnuszl kötést is helyettesítheti Plútó fényszög. Mármost egy erős plutónikus kötést harmonikusan sem kifejezetten könnyű elviselni, még annak sem, aki ezt hízelgőnek találja. Hosszú távon meggyötri. A diszharmonikus kapcsolódással meg persze még nehezebb. Az, hogy mindemellett mennyire nem lehet kitérni a plutónikus vonzás és kötés elől, pont a szinasztriában jön ki a legélesebben. (Különösen, ha a Plútó erősen áll a horoszkópban). Már-már ördögi szerepet lehet neki tulajdonítani. Azon kívül: irgalom nélkül hajtja a másikat, mindig ösztönzi valamire, ha tengellyel kapcsolódik. Pl. ha egy főnök Plútója együtt áll a beosztott 6-ának urával vagy születési uralkodójával, hát a belét kitapossa. Kvadráttal, oppozícióval, de még trigonnal is, csak akkor a beosztott ezt bírja. Ugyanez a helyzet az MC-nél is bármilyen viszonyban. (Hány olyan párkapcsolatot láttunk már, ahol az egyik megállás nélkül instruálja a másikat ("ezt vedd föl, miért nem eszel, hova mégy, miért maradsz itt, rakd odébb, add idébb" stb.). Nézzük csak meg, Mars, Szaturnusz vagy Plútó (vagy ebből kettő-három) ingerli a tengelyeit?
Erőteljes Plútó kapcsolatoknál a távoli múltból származó karmikus kötődésekről van szó. Ha összeütközésre utal a felek között (pl. VII-8. házban és Mars vagy Szaturnusz kapcsolatokkal), ott kő kövön nem marad. Gyilkolni képes erkölcsi, anyagi vagy fizikális értelemben.
15 leleplező tény a Holdról
- A Hold kora:
A Hold jóval idősebb, mint amit korább feltételeztek róla. Úgy néz ki, hogy idősebb, mint maga a Föld és a Nap! A Föld korát 4,6 milliárd évre becsülik , viszont a holdkőzet életkorát legalább 5,3 milliárd esztendőre! A holdpor meg legalább egy milliárd évvel idősebb a holdkőzetnél is! - A Holdkőzet eredete:
A holdpor markánsan különbözik a holdi kőzet kémiai összetételétől! Ellentétben tehát a korábbi elmélettel, mi szerint a holdpor a kőzet felaprózódásából keletkezett, melynek kialakulását az extrém körülmények is elősegítették, tény az, hogy a holdi kőzetnek teljesen máshonnan kellett jönnie! - A Holdfelszínen található nehezebb kémiai elemek:
A normális bolygói kémiai összetétel mindenütt azt mutatja, hogy a nehéz elemek az adott bolygó belsejében, a könnyebbeket pedig a felszínen lehet találni – ez viszont nincs így a Holdnál! A holdkőzetet tanulmányozó tudósok szerint :
„A Holdfelszínen található magas olvadáspontú elemek, mint pl. a titánium, nagy bősége miatt, számos geológus azon az állásponton van, hogy a magas olvadáspontú vegyületek valamilyen ismeretlen módon kerültek a Holdra." - A vízpára jelenléte:
1971. március 7-én, a Holdfelszínre telepített mérőműszerek vízpárafelhőt észleltek a Holdon. A párafelhő 14 órán keresztül maradt meg a felszínen és mintegy 100 négyzetmérföldnyi területet borított be. - Magnetikus kőzetek:
A Holdkőzet mágneses tulajdonságú, mely teljesen szokatlan jelenség, mivel magán a Holdon nincs mágneses mező! ( És a Földdel való véletlen ütközéssel sem alakulhatott ki ez a helyzet, mivel akkor a Hold darabokra szakadt volna. ) - Nincsenek vulkánok:
Sok kráter nem külső hatásra jött létre, mégis sincs arra mutató jel, hogy a Holdon valaha vulkáni aktivitás lett volna. - A holdi masconok: ( mascon: A Hold tengereinek területén megfigyelhető tömegkoncentrációk, amelyek pozitív gravitációs anomáliákat okoznak. )
A Hold központi „mare" területei alatt 35 - 65 kilométerre elhelyezkedő nagy, sűrű, kör alakú tömegek... „olyan széles, korong alakú tárgyak, melyek esetleg valamilyen mesterséges szerkezetek is lehetnek. Ugyanakkor ezek a kör alakú lemezek nem valószínű, hogy véletlenül kerültek minden „mare" terület közepére, mint valami céltábla, pusztán baleset vagy más természeti jelenség miatt." - Szeizmikus aktivitás:
Holdrengések százait jegyzik fel minden évben, melyeket nem lehet megmagyarázni a meteorok becsapódásával. 1958 novemberében Nyikoláj Kozirjev szovjet csillagász a Krimi Csillagászati Obszervatóriumban egy holdi gázkitörést fényképezett le közel az Alphonsus kráterhez. Ő egy vörösen izzó fényt is észlelt, mely jelenség kb. egy óráig tartott. 1963-ban a Lowell Obszervatórium csillagászai szintén láttak vörösen izzó fényeket az Arisztarkhosz régiót övező hegygerincek csúcsain. A megfigyelések pedig azt is mutatták, hogy ezek a jelenségek periodikusan és nagy pontossággal ismétlődtek, ahogy a Hold a keringése során a Föld közelébe került. Valószínűleg ezek sem természeti jelenségek. - Üreges Hold:
A Hold átlagos sűrűsége 3,34 g/cm3, mialatt a Földé 5, 5. Mit jelent ez? 1962-ben Dr. Gordon MacDonald NASA-tudós ezzel kapcsolatban megállapította :" Ha a holdi paraméterek kisebb értéket mutatnak ( a vártnál ), akkor ez a tény megköveteli, hogy a Hold belsejét inkább üregesnek, mint homogén szférának tekintsük."
A Nobel-díjas kémikus Dr. Harold Urey felvetette, hogy a Hold alacsony sűrűsége a kiterjedt belső területeinek szerkezete miatt van, melyek „egyszerűen üregek".
A MIT ( Massachusetts Institute of Technology ) professzor Dr. Sean C. Solomon azt írta: „A Lunar Orbiterrel végzett kísérletek jelentős mértékben tökéletesítették a tudásunkat a Hold gravitációs mezejével kapcsolatban... melyekből azt a megdöbbentő következtetést kell levonnunk, hogy a Hold valószínűleg üreges!" - Visszhangzik a Hold:
1969. november 20-án az Apolló-12 legénysége az emelkedési fázisban ledobta a holdmodult, mely visszazuhant a Holdra. A lezuhanás hatására ( ez kb. 65 km-re történt az Apolló-12 leszállási helyétől ) létrejött egy mesterséges holdrengés, mely meglepő tulajdonságot mutatott : a Hold több, mint egy óráig visszhangzott, mint egy harang! Ez a jelenség ismétlődött meg az Apolló-13mal is, ( szándékosan előidézve, hogy a harmadik leváló egysége hatással legyen a Holdra. ), mely még több meglepő eredményt hozott: a szeizmikus műszerek rögzítették, hogy a becsapódás visszhangja 3 óra 20 percig hallatszott mintegy 40 km mélységig. ami arra enged következtetni, hogy a Hold szokatlanul könnyű, üreges, azaz egyáltalán nincs magja! - Szokatlan fémek:
A Hold ( vékony ) kérge sokkal keményebb, mint azt korábban feltételezték. Az űrhajósok ugyanis itt, a „Mare" térségben, rendkívüli nehézségekbe ütköztek, amikor a kéregbe lyukat akartak fúrni. A „Mare" területek főleg ilmenitből állnak ( magas titántartalmú vasoxid ), mely ásványt éppen a mélymerülésű tengeralattjárók hajótestének az építésénél használják fel, de épp úgy a SR-71 "Blackbird" ( nagy hatótávolságú stratégiai felderítő repülőgép ) burkolatánál is. Ugyanakkor uránium 236-ot és a neptunium 237-et ( ezek az elemek nem találhatóak a Földön természetes állapotban ) mutattak ki a holdkőzetben, meg rozsdamenetes vasrészecskéket is. - A Hold eredete:
Mielőtt a holdkőzet-elemzések meggyőzően cáfolták volna, az elméletet azt mondta, hogy a Hold nem más, mint egy eonokkal ezelőtt Földről levált nagyobb darab ( De ki tudja, honnan ?). Egy másik elmélet pedig úgy vélte, hogy a Hold abból az űrpormaradékból keletkezett, amely a Föld kialakulás után megmaradt. A holdkőzet összetételének elemzése ezt az elméletet is megcáfolta.
Egy másik népszerű elmélet szerint a Holdat valahogyan a Föld gravitációs mezeje fogta volna be. De nincs olyan bizonyíték, amely alátámasztaná ezt az elméletet. Isaac Asimov megállapította ezzel kapcsolatban: „A Hold túlságosan nagy ahhoz, hogy a Föld be tudná fogni. A befogás esélye és hogy ezáltal a Hold a Föld körül keringjen, túlságosan kicsi ahhoz, hogy egyáltalán ez az elmélet hihető legyen." - Hihetetlenül furcsa pálya:
A mi Holdunk az egyetlen hold a Naprendszerünkben , melynek állandó, majdnem tökéletes keringési pályája van. Még furcsább, hogy a Hold tömegközéppontja mintegy 2 kilométerrel közelebb van a Földhöz, mint a geometriai középpontja ( ez a keringésben ingadozást okozhatna ), de ezt az anomáliát kiegyenlíti a Hold nem látható túlsó oldalán, a Földtől legtávolabb egy bizonyos kidudorodás. „Valami" tehát úgy helyezte pályára a Holdat, hogy tökéletesen precíz legyen a keringése a Föld körül! - A Hold átmérője:
Hogyan lehet megmagyarázni azt a "véletlent", hogy a Hold nem csak megfelelő távolságra van, hanem pont akkora átmérőjű, hogy teljesen eltakarja a Napot a napfogyatkozás alatt? Ismét Isaac Asimov véleménye :
„Nincs csillagászati oka annak, hogy a Hold és a Nap ennyire jól illeszkedik egymáshoz. Az pedig a legkülönlegesebb véletlen, hogy az összes bolygó közül egyedül a Föld van megáldva ezzel a képességgel."
- A Hold mint űrhajó:
A botrányosnak mondott 'Hold-mint-űrhajó' elmélet azt mondja – ez az elmélet az összes fent említett kérdéseket megoldaná, ha feltételeznénk, hogy a Hold egy űrhajó -, hogy a Holdat eonokkal ezelőtt más intelligens lények hozták ide. Mert ez az egyetlen elmélet, amelyet az összes adat alátámasztja, és NINCS olyan adatunk a Holdról, amely ennek ellentmondana.
/forrás: spiritufo.ditro.hu /
A nagy Hold-átverés, vagy mégsem?
Már nagyon régóta − gyermekkorom óta − foglalkoztat az a gondolat, hogy a Hold egy különleges égitest. Túlságosan szabályosnak találtam a pályáját, a tengely körüli forgásának és a keringési idejének furcsa „szabályos összhangját.” Amikor a Holdra szállást „egyenes adásban” láttam gyermekként, nagyon érdekelt és hittem benne! Azokat nem értettem, akik ezt kétségbe vonták.Tekintsük át eme kirakós játék néhány rendkívüli anomáliáját és rejtélyét! Az első tudományos talány mindenképpen az, hogy a Hold méretéhez képest miért kering „rossz” pályán? Akárhogy is nézzük, nyilván feltételezett sűrűsége miatt van így. Műszaki jelentések szerint a sűrűsége 3,3 (a Földé ehhez képest 5,5). Ez a csillagászati adat azt jelzi, hogy a Hold belső területei kevésbé sűrűek, mint a külsők, ez alakíthatja pályáját, de nagyon meglepő elméleteket is születtek arról, hogy belseje netán üreges.
A kimagasló és néhai tudós, Carl Sagan, tipikus szkeptikus, a következő kijelentést tette: „Egy természetes hold nem lehet üreges objektum.” Ez pedig annyit jelent, hogyha mégis üreges lenne, akkor nem természetes képződmény − tehát mesterséges. Ez utóbbi állításra a legütősebb bizonyíték valószínűleg abból a tényből ered, hogy amikor meteorok csapódnak a Holdba, az megkondul, mint egy harang.
Például amikor az Apollo legénysége 1969. november 20-án kioldotta a holdkompot, az becsapódott, melynek hatására az Apollo rengésmérő berendezése folyamatos visszhangokat regisztrált, mint amikor egy harang többször kondul meg egymás után. Ugyanez történt az Apollo 13 harmadik állványával is, mely után a Hold három órán át „zengett”. Mi is folyik akkor a Holdon?Két szovjet tudós, Mikhail Vasin és Alexander Shcherbakov, pályafutásuk nagy részét azzal töltötték, hogy a tényeken alapuló holdjelenségeket vizsgálták. Arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy a Hold egy mesterséges (esetleg kivájt) bolygó, és hogy a galaxis valamely távoli régiójából irányították a Föld körüli pályára (ez lehet a szikla és a holdpor rejtélyeinek nyitja).
Azt állítják, hogy eónokon át létezett intellektuális élet a Holdon. 1968-ban, amint az Apollo 8 holdkörüli pályára állt, az űrhajósok kiszúrtak egy kolosszális földönkívüli objektumot, mely el is tűnt, mire ők egy kört megtettek. Természetesen készültek róla fényképek, de nem tárták őket nyilvánosság elé. Egy másik alkalommal, amikor a „Holdkirándulás modult” 4-5 mérfölddel a Holdfelszín felett leeresztették, az asztronauták annak lehettek szemtanúi, hogy egy UFO váratlanul felemelkedik egy kráterből és gyorsan eltűnik.
1969-ben „Buzz” Aldrin a holdfelszínt pásztázta, amikor két UFO tűnt fel, az irányt az Apollo felé vették, mellette lebegtek, aztán Aldrin meglepett szavaival élve az UFO-k „eggyé váltak”. Ezenkívül az Apollo 11 legénysége látott egy UFO űrflottát, mely egy kráterben sorakozott. Majdnem minden Holdküldetés alkalmával történtek UFO-kkal való találkzások, vagy UFO észlelések, nem is említve a Hold felszínén felfedezett számos bázist.
A híres csillagász, Patrick Moore, több mint száz kúpalakú építményre bukkant. Valójában úgy ezer ilyen 700 láb átmérőjű bázist, kúpalakú képződményt figyeltek meg. Az elmúlt 200 év csillagászati feljegyzései az 1950-es évekig semmi hasonló leletről nem számoltak be. Az űrhajós-UFO találkozásokat pozitív természetűnek, segítő szándékúnak állapították meg. Rájöttek, hogy az aszteroidák és a meteorok nemcsak hogy sekély krátereket hagynak a Hold felszínén, hanem a számításoknak ellentmondva a homorú felület helyett domborúakat hoznak létre, támogatva ezzel a szilárd héj elméletét.
Megszámlálhatatlan másféle bizonyíték is származik a csillagászoktól és a NASA tudósaitól; felfedezték, hogy 2-3 mérföld mélyen mintha áthatolhatatlan fémrétegek lennének − melyek megmagyaráznák, miért domborúak a kráterek. Azonban a legmegdöbbentőbb következtetés az, hogy az egyetlen teória, mely tökéletesen megmagyaráz minden anomáliát az, hogy a Hold egy üreg, melyet úgy 20 mérföld vastag héj − többnyire fém − vesz körbe. Itt jegyezzük meg, hogy a becsapódásos medencékben észlelt magas tömegkoncentráció ingadozást idéz elő a gravitációs mezőben, mely eddig még nem nyert kielégítő magyarázatot.
Ezenfelül ezeket a szerkezeti anomáliákat két kiadvány is támogatta, az egyik a Time Magazine, mely akaratlanul is felfedte, hogy a Hold-Föld távolság nullpontja megmutatja, hogy a Hold gravitációs mezejének ereje 60-70%-a a Földének. Továbbá néhányan megfigyelték, hogy amikor a komp felszáll a Hold felszínéről, a rakéta nehézkesen indul − a NASA a vákuum jelenséggel magyarázta. De mi van azokkal az árulkodó és gyanús jellegzetességekkel, melyeket akkor figyeltek meg, amikor Armstrong és Aldrin először szálltak le?
Úgy tűnt, az amerikai zászló lengedezik... a szellőtől? De nekünk azt mondták, hogy a Holdon nincs levegő. Akkor a zászlót pedig kikeményítették. Azt is tisztán láttuk, hogy az űrhajósok által felkavart por lebegett a... miben is? A porszemek nem lebegnek a vákuumban − hanem összetapadnak. És mi van az asztronauták gyenge szökkenéseivel? Szkafanderük és hátizsákjuk tényleg olyan nehéz volt? Ugyanis úgy tartják, hogy a Holdon hatod akkora a gravitáció, mint a Földön.
Ilyen módon most már tudjuk, hogy jelen van a levegő és a rakéta nem a vákuum miatt indult nehézkesen. Tovább a hajtómű nyilvánvalóan túl gyenge volt, nem volt meg a szükséges ereje ahhoz, hogy egy ilyen gravitációs vonzásnak ellenálljon, ráadásul a komp mérete se volt elég nagy ahhoz, hogy elegendő üzemanyagot tartalmazzon, mellyel a Hold magas gravitációját legyőzhette volna. Titokban antigravitációs meghajtót használtak volna kisegítésképp? A kormány ugyan titkolja, de már régóta küld a világűrbe „asztronautákat” antigravitációs űrhajókkal.Valószínűleg már 40 évvel ezelőtt elérték az úgynevezett kozmosz-szférát, valami nagyobbal és masszívabbal, mint a kormányozható léghajók. Elkobozták a náciktól az antigravitációs kutatási anyagokat, ilyen elven működő űrhajókat is zsákmányoltak és azóta tárgyalásokat folytatnak az idegenekkel, többek között az antigravitációs technológiákról is. Minél mélyrehatóbban vizsgáljuk a Holdat, annál bizarrabb eredményeket kapunk.
Valószínűleg a legijesztőbbek az óramű pontosságú holdrengések voltak. Ráadásul az ingadozások minden esetben ugyanakkorák voltak. Nem létezhetnek olyan természetes körülmények, melyek mindig engedelmeskednek a fraktál eloszlásnak. Mindemellett a kőzetminták tanulmányozása azt mutatja, hogy az égitest 5,3 milliárd éves és nemcsak hogy idősebb mint a 4,6 milliárd éves Föld, de még a naprendszernél is öregebb (és az elméleti szabványok szerint az univerzummal egyidős).
Na és mi a helyzet a Hold felszínével? Számos tévénéző arról számolt be, hogy látta, amint az egyik asztronauta egy üvegpalackot vesz fel és a következő megjegyzést teszi: „Istenem, nem hiszem el, ezt nézzék...”. Aztán a tévéképernyő elsötétedett. Más nézők arra figyeltek fel, hogy az űrhajósok különösen nehezen fúrtak bele a holdtengerek felszínébe és hogy amikor a fúrót egy kicsit kihúzták, fémreszelék vált láthatóvá. Olyan kőzeteket is találtak, melyek bronzot, csillámpalát, titániumot, Uránium-236-ot és Neptunium-237-et tartalmaztak, melyek a természetben azelőtt nem fordultak elő.
A csillagászati irodalom beszámol egy 12 mérföldes hídszerű alakzatról, mely a Crisis tenger felett húzódik, és melyet 1954-ben John O'Neile figyelt meg. Az 1950-es években Morris K. Jessup űrhajós észrevette, hogy UFO bázisok vannak a Holdon (és persze a kormány is rájött). Egyéb különös holdjelenségek: a Dr. Frank Harris által felfedezett 250 mérföld hosszú és 50 mérföld széles fekete test; felhők és villámok; fura mozgó árnyak és tárgyak; több-ezer láb magas toronyszerű képződmények; egy hatalmas vándorkő, nyomokkal (maga mögött), amint egy kráterből a széle felé tart (felfelé); a Luna kráter bizonyos időközönkénti zsugorodása 6 mérföld átmérőről másfél mérföldre; a néhány órán belül feltűnő, majd eltűnő „hegy” effektus a kráterekben; több mint 800 tekintélyes tudósok által végrehajtott megfigyelés pislákoló és villogó fényekről; a NASA holdfelszínről készített fényképei, melyeken számos nagy piramis alakú objektum látható, bejáratnak látszó hasadékkal és masszív tartógerendákkal;
gépezetek és a felszínen hosszában elterülő 1000 kilométernyi fémtömbök (egy masszív, felszín alatt hosszan húzódó „csőhálózat”, illetve egy roppant nagy markolóberendezés). A hivatásos csillagászokat szép lassan elkedvetlenítette ezeknek az átmeneti Holdjelenségeknek a megfigyelése és vizsgálata, így most már mindez csak az amatőröket érdekli. Műholdjaink szerint a Hold száraz, azonban ennek az információnak ellentmond az a tény, hogy a felszínen egy esetben egy vízpára felhő jelent meg és terített be több, mint 100 négyzetmérföldnyi területet.
Azt is jelentették, hogy az ilyen fura felhők egy szemvillanás alatt tűnnek elő. Már említettük, hogy a Hold „rossz” pályán kering méretét tekintve. Túl nagy és túl messzire kering a Földtől. Ráadásul mindig ugyanazt az arcát mutatja felénk és egy elképesztő véletlen folytán holdfogyatkozásnál pontosan eltakarja a Napkorongot. Tudományos szakértők, beleértve a NASA kutatóit is, úgy hiszik, hogy a Hold üreges − ez az egyetlen lehetséges magyarázat.
Rájöttek arra is, hogy a hangsebesség a mélységgel együtt nő, és 40 mérföldnél már túl gyors a terjedés sebessége a kőállományban. Két szovjet kutató agyszüleménye az „Űrhajó Hold” elmélet, mellyel sokan mások is egyetértenek, a NASA tudósai és az Oxford Egyetem fizikusai is. Ezt a teóriát annyival egészítették ki, hogy úgy irányították a Holdat Föld körüli pályára. Talán megéri említést tenni a manapság felbukkanó „összeesküvés elméletről” is, mely szerint az asztronauták valójában sosem jártak a Holdon.
DVD-k és tévéműsorok foglalkoztak a témával, főleg azokkal a Holdon készült fotókkal kapcsolatban, melyek állítólag hamisak. Valójában tisztán látható a fényképeken, hogy a tárgyak árnyéka nem párhuzamos, mint ahogy azt a napfény előidézné, hanem inkább olyan, mintha egy megvilágított stúdióban álltak volna. További bizonyítékok is léteznek, de talán már tudjuk a korábbiakból, hogy a NASA hajlamos jeleneteket hamisítani − például a „világűr küldetés” kompjának belseje, mely valójában nem az űrben lebegett, hanem egy földi stúdióban állt.
A nagy Hold-átverés, vagy mégsem?
Már nagyon régóta − gyermekkorom óta − foglalkoztat az a gondolat, hogy a Hold egy különleges égitest. Túlságosan szabályosnak találtam a pályáját, a tengely körüli forgásának és a keringési idejének furcsa „szabályos összhangját.” Amikor a Holdra szállást „egyenes adásban” láttam gyermekként, nagyon érdekelt és hittem benne! Azokat nem értettem, akik ezt kétségbe vonták.Tekintsük át eme kirakós játék néhány rendkívüli anomáliáját és rejtélyét! Az első tudományos talány mindenképpen az, hogy a Hold méretéhez képest miért kering „rossz” pályán? Akárhogy is nézzük, nyilván feltételezett sűrűsége miatt van így. Műszaki jelentések szerint a sűrűsége 3,3 (a Földé ehhez képest 5,5). Ez a csillagászati adat azt jelzi, hogy a Hold belső területei kevésbé sűrűek, mint a külsők, ez alakíthatja pályáját, de nagyon meglepő elméleteket is születtek arról, hogy belseje netán üreges.
A kimagasló és néhai tudós, Carl Sagan, tipikus szkeptikus, a következő kijelentést tette: „Egy természetes hold nem lehet üreges objektum.” Ez pedig annyit jelent, hogyha mégis üreges lenne, akkor nem természetes képződmény − tehát mesterséges. Ez utóbbi állításra a legütősebb bizonyíték valószínűleg abból a tényből ered, hogy amikor meteorok csapódnak a Holdba, az megkondul, mint egy harang.
Például amikor az Apollo legénysége 1969. november 20-án kioldotta a holdkompot, az becsapódott, melynek hatására az Apollo rengésmérő berendezése folyamatos visszhangokat regisztrált, mint amikor egy harang többször kondul meg egymás után. Ugyanez történt az Apollo 13 harmadik állványával is, mely után a Hold három órán át „zengett”. Mi is folyik akkor a Holdon?Két szovjet tudós, Mikhail Vasin és Alexander Shcherbakov, pályafutásuk nagy részét azzal töltötték, hogy a tényeken alapuló holdjelenségeket vizsgálták. Arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy a Hold egy mesterséges (esetleg kivájt) bolygó, és hogy a galaxis valamely távoli régiójából irányították a Föld körüli pályára (ez lehet a szikla és a holdpor rejtélyeinek nyitja).
Azt állítják, hogy eónokon át létezett intellektuális élet a Holdon. 1968-ban, amint az Apollo 8 holdkörüli pályára állt, az űrhajósok kiszúrtak egy kolosszális földönkívüli objektumot, mely el is tűnt, mire ők egy kört megtettek. Természetesen készültek róla fényképek, de nem tárták őket nyilvánosság elé. Egy másik alkalommal, amikor a „Holdkirándulás modult” 4-5 mérfölddel a Holdfelszín felett leeresztették, az asztronauták annak lehettek szemtanúi, hogy egy UFO váratlanul felemelkedik egy kráterből és gyorsan eltűnik.
1969-ben „Buzz” Aldrin a holdfelszínt pásztázta, amikor két UFO tűnt fel, az irányt az Apollo felé vették, mellette lebegtek, aztán Aldrin meglepett szavaival élve az UFO-k „eggyé váltak”. Ezenkívül az Apollo 11 legénysége látott egy UFO űrflottát, mely egy kráterben sorakozott. Majdnem minden Holdküldetés alkalmával történtek UFO-kkal való találkzások, vagy UFO észlelések, nem is említve a Hold felszínén felfedezett számos bázist.
A híres csillagász, Patrick Moore, több mint száz kúpalakú építményre bukkant. Valójában úgy ezer ilyen 700 láb átmérőjű bázist, kúpalakú képződményt figyeltek meg. Az elmúlt 200 év csillagászati feljegyzései az 1950-es évekig semmi hasonló leletről nem számoltak be. Az űrhajós-UFO találkozásokat pozitív természetűnek, segítő szándékúnak állapították meg. Rájöttek, hogy az aszteroidák és a meteorok nemcsak hogy sekély krátereket hagynak a Hold felszínén, hanem a számításoknak ellentmondva a homorú felület helyett domborúakat hoznak létre, támogatva ezzel a szilárd héj elméletét.
Megszámlálhatatlan másféle bizonyíték is származik a csillagászoktól és a NASA tudósaitól; felfedezték, hogy 2-3 mérföld mélyen mintha áthatolhatatlan fémrétegek lennének − melyek megmagyaráznák, miért domborúak a kráterek. Azonban a legmegdöbbentőbb következtetés az, hogy az egyetlen teória, mely tökéletesen megmagyaráz minden anomáliát az, hogy a Hold egy üreg, melyet úgy 20 mérföld vastag héj − többnyire fém − vesz körbe. Itt jegyezzük meg, hogy a becsapódásos medencékben észlelt magas tömegkoncentráció ingadozást idéz elő a gravitációs mezőben, mely eddig még nem nyert kielégítő magyarázatot.
Ezenfelül ezeket a szerkezeti anomáliákat két kiadvány is támogatta, az egyik a Time Magazine, mely akaratlanul is felfedte, hogy a Hold-Föld távolság nullpontja megmutatja, hogy a Hold gravitációs mezejének ereje 60-70%-a a Földének. Továbbá néhányan megfigyelték, hogy amikor a komp felszáll a Hold felszínéről, a rakéta nehézkesen indul − a NASA a vákuum jelenséggel magyarázta. De mi van azokkal az árulkodó és gyanús jellegzetességekkel, melyeket akkor figyeltek meg, amikor Armstrong és Aldrin először szálltak le?
Úgy tűnt, az amerikai zászló lengedezik... a szellőtől? De nekünk azt mondták, hogy a Holdon nincs levegő. Akkor a zászlót pedig kikeményítették. Azt is tisztán láttuk, hogy az űrhajósok által felkavart por lebegett a... miben is? A porszemek nem lebegnek a vákuumban − hanem összetapadnak. És mi van az asztronauták gyenge szökkenéseivel? Szkafanderük és hátizsákjuk tényleg olyan nehéz volt? Ugyanis úgy tartják, hogy a Holdon hatod akkora a gravitáció, mint a Földön.
Ilyen módon most már tudjuk, hogy jelen van a levegő és a rakéta nem a vákuum miatt indult nehézkesen. Tovább a hajtómű nyilvánvalóan túl gyenge volt, nem volt meg a szükséges ereje ahhoz, hogy egy ilyen gravitációs vonzásnak ellenálljon, ráadásul a komp mérete se volt elég nagy ahhoz, hogy elegendő üzemanyagot tartalmazzon, mellyel a Hold magas gravitációját legyőzhette volna. Titokban antigravitációs meghajtót használtak volna kisegítésképp? A kormány ugyan titkolja, de már régóta küld a világűrbe „asztronautákat” antigravitációs űrhajókkal.Valószínűleg már 40 évvel ezelőtt elérték az úgynevezett kozmosz-szférát, valami nagyobbal és masszívabbal, mint a kormányozható léghajók. Elkobozták a náciktól az antigravitációs kutatási anyagokat, ilyen elven működő űrhajókat is zsákmányoltak és azóta tárgyalásokat folytatnak az idegenekkel, többek között az antigravitációs technológiákról is. Minél mélyrehatóbban vizsgáljuk a Holdat, annál bizarrabb eredményeket kapunk.
Valószínűleg a legijesztőbbek az óramű pontosságú holdrengések voltak. Ráadásul az ingadozások minden esetben ugyanakkorák voltak. Nem létezhetnek olyan természetes körülmények, melyek mindig engedelmeskednek a fraktál eloszlásnak. Mindemellett a kőzetminták tanulmányozása azt mutatja, hogy az égitest 5,3 milliárd éves és nemcsak hogy idősebb mint a 4,6 milliárd éves Föld, de még a naprendszernél is öregebb (és az elméleti szabványok szerint az univerzummal egyidős).
Na és mi a helyzet a Hold felszínével? Számos tévénéző arról számolt be, hogy látta, amint az egyik asztronauta egy üvegpalackot vesz fel és a következő megjegyzést teszi: „Istenem, nem hiszem el, ezt nézzék...”. Aztán a tévéképernyő elsötétedett. Más nézők arra figyeltek fel, hogy az űrhajósok különösen nehezen fúrtak bele a holdtengerek felszínébe és hogy amikor a fúrót egy kicsit kihúzták, fémreszelék vált láthatóvá. Olyan kőzeteket is találtak, melyek bronzot, csillámpalát, titániumot, Uránium-236-ot és Neptunium-237-et tartalmaztak, melyek a természetben azelőtt nem fordultak elő.
A csillagászati irodalom beszámol egy 12 mérföldes hídszerű alakzatról, mely a Crisis tenger felett húzódik, és melyet 1954-ben John O'Neile figyelt meg. Az 1950-es években Morris K. Jessup űrhajós észrevette, hogy UFO bázisok vannak a Holdon (és persze a kormány is rájött). Egyéb különös holdjelenségek: a Dr. Frank Harris által felfedezett 250 mérföld hosszú és 50 mérföld széles fekete test; felhők és villámok; fura mozgó árnyak és tárgyak; több-ezer láb magas toronyszerű képződmények; egy hatalmas vándorkő, nyomokkal (maga mögött), amint egy kráterből a széle felé tart (felfelé); a Luna kráter bizonyos időközönkénti zsugorodása 6 mérföld átmérőről másfél mérföldre; a néhány órán belül feltűnő, majd eltűnő „hegy” effektus a kráterekben; több mint 800 tekintélyes tudósok által végrehajtott megfigyelés pislákoló és villogó fényekről; a NASA holdfelszínről készített fényképei, melyeken számos nagy piramis alakú objektum látható, bejáratnak látszó hasadékkal és masszív tartógerendákkal;
gépezetek és a felszínen hosszában elterülő 1000 kilométernyi fémtömbök (egy masszív, felszín alatt hosszan húzódó „csőhálózat”, illetve egy roppant nagy markolóberendezés). A hivatásos csillagászokat szép lassan elkedvetlenítette ezeknek az átmeneti Holdjelenségeknek a megfigyelése és vizsgálata, így most már mindez csak az amatőröket érdekli. Műholdjaink szerint a Hold száraz, azonban ennek az információnak ellentmond az a tény, hogy a felszínen egy esetben egy vízpára felhő jelent meg és terített be több, mint 100 négyzetmérföldnyi területet.
Azt is jelentették, hogy az ilyen fura felhők egy szemvillanás alatt tűnnek elő. Már említettük, hogy a Hold „rossz” pályán kering méretét tekintve. Túl nagy és túl messzire kering a Földtől. Ráadásul mindig ugyanazt az arcát mutatja felénk és egy elképesztő véletlen folytán holdfogyatkozásnál pontosan eltakarja a Napkorongot. Tudományos szakértők, beleértve a NASA kutatóit is, úgy hiszik, hogy a Hold üreges − ez az egyetlen lehetséges magyarázat.
Rájöttek arra is, hogy a hangsebesség a mélységgel együtt nő, és 40 mérföldnél már túl gyors a terjedés sebessége a kőállományban. Két szovjet kutató agyszüleménye az „Űrhajó Hold” elmélet, mellyel sokan mások is egyetértenek, a NASA tudósai és az Oxford Egyetem fizikusai is. Ezt a teóriát annyival egészítették ki, hogy úgy irányították a Holdat Föld körüli pályára. Talán megéri említést tenni a manapság felbukkanó „összeesküvés elméletről” is, mely szerint az asztronauták valójában sosem jártak a Holdon.
DVD-k és tévéműsorok foglalkoztak a témával, főleg azokkal a Holdon készült fotókkal kapcsolatban, melyek állítólag hamisak. Valójában tisztán látható a fényképeken, hogy a tárgyak árnyéka nem párhuzamos, mint ahogy azt a napfény előidézné, hanem inkább olyan, mintha egy megvilágított stúdióban álltak volna. További bizonyítékok is léteznek, de talán már tudjuk a korábbiakból, hogy a NASA hajlamos jeleneteket hamisítani − például a „világűr küldetés” kompjának belseje, mely valójában nem az űrben lebegett, hanem egy földi stúdióban állt.
A Hold életjelenségei
A Hold keletkezésének megértéséhez az űrszondák vizsgálatától reméltünk választ. A Luna-automaták és az Apolló-expedíciók olyan kőzetmintákat hoztak a Holdról, amelyek összetétele erősen eltér a földi kőzetekétől, és így a Holdat inkább önálló bolygóként kéne elképzelnünk, amelyet csak később fogott be a Föld. Más mérések viszont ennek ellenkezőjét sejtetik. A Hold hőmérséklete ugyanis az utóbbi kétmilliárd évben olyan mértékben csökken, ami arra utal, hogy a Hold egykor a Föld része volt, és még a Föld izzó állapotában szakadt ki a Földből. A Hold anyagának vastartalma olyan magas, amely a Föld keletkezésekor jellemezte a földi kőzeteket. Később a Föld lehűlt, az olvadt vas lesüllyedt a Föld magjába, és így ha a Hold később szakadt volna ki a földkéregből, a mértnél kevesebb vasat tartalmazna. Lehet, hogy az ellentmondást a Hold önálló életjelenségeinek figyelembevételével oldhatjuk fel? Ha ugyanis a Holdon sajátos, a Földön elő nem forduló kőzetek képződnek, és kerülnek ki a Hold magjából a felszínre, akkor bizonyos holdkőzetek jelentősen eltérhetnek a földiektől, mégis a Hold és a Föld egyszerre keletkezhettek - akár szétvált sziámi ikreknek is tekinthetjük őket.
A Hold őstörténetének fontos oldalait a Földből olvashatjuk ki. Az őstengerek korall- és kagylóvilágának lerakódása a tengerfenéken az apály és dagály ritmusát követi. Az árapály váltakozási ritmusa viszont a Föld tengely körüli forgásától, a nap hosszától, és a Hold Föld körüli keringésétől, a holdhónap (és a napév) hosszától függ. A korall-lerakódások elemzésével G. Panella, a Yale egyetem kutatója arra a következtetésre jutott, hogy a földtörténeti őskorban a holdhónap a mainál rövidebb volt. Ehhez a Holdnak a Földhöz közelebb kellett keringenie! 600 millió éve a Hold még csak 340 000 kilométerre keringett a Földtől (ma 384 000 km-re található), 2 800 millió éve pedig csak 60 000 km-re! Kísérőnk jelenleg is távolodik Földünktől, százmillió évenként párezer kilométerrel, távolodása tehát egyre lassul.
Mindkét elmélet - a Holdat önálló vagy a Földből kiszakadt bolygónak tekintő - szerint a Hold, kis égitest lévén, már régen kihűlt, a Hold-vulkánosság már nagyon régen kihunyt. Igen ám, csakhogy tények egész sora mutatja, hogy a Hold vulkánjai ma is tevékenyek! Sok amatőr csillagász észrevette már, hogy a Hold felszínének egyes helyein időnként ködök, felhők tűnnek fel, a terület elhomályosodik. Híres csillagászok, W. Herschel, O. Struve, E. Barnard is beszámoltak hasonló megfigyelésekről. 1956-ban egy angol csillagász a Cavendish kráterben felvillanásokat észlelt, amit mások is megerősítettek. Kozirjev orosz csillagász 1958 november 3.-án az Alphonsus kráter központi csúcsának elhomályosodását, vörösessé válását, majd kifényesedését figyelte meg. A színképfelvételek széntartalmú gázkitörésről tanúskodtak! Pár nappal később a központi csúcs szomszédságában új, vöröses, három kilométer átmérőjű folt tűnt fel, és több hónapon át fennmaradt. Eleinte ezeket a megfigyeléseket sokáig kétségbe vonták. A halmozódó megfigyelések hatására azonban új kutatóprogramba fogtak. Rendszeresen figyelni kezdték a Hold felszínén jelentkező gyors változásokat (angolul: lunar transient phenomena, LTP). Ezek egy része fény-árnyék hatás, de mintegy 40%-uk fizikai anyagáramlást jelez. Erre utal, hogy eloszlásuk nem véletlenszerű, egyes területeken különösen gyakran fordulnak elő, például épp az Alphonsus kráter környékén, más helyeken pedig sohasem. Még fontosabb, hogy leggyakrabban épp akkor, amikor a Föld által a Holdon előidézett árapály a legerősebb!
Hogyan tudja az árapály a Holdat vulkáni tevékenységre bírni? A Föld árapály-ereje a Hold szilárd anyagában feszültségeket vált ki. De hogyan alakulnak ezek a feszültségek forró anyaggá? Hogyan hoznak létre olyan forró anyagot, amely képes az évmilliárdok óta kihűlt holdkőzeteken átvándorolni, kijutni a felszínre, és felvillanást, kifényesedést okozni? Egyáltalán, milyen mélységben keletkezik a forró vulkáni anyag? A Hold középpontja 1700 km-re található a holdfelszín alatt. Mérésekkel kimutatták, hogy ha a Napból erős mágneses terű anyagcsomó dobódik ki, és ez megközelíti a Holdat, mágneses tér keletkezik a Holdon. A mágneses tér tulajdonságaiból következtetni lehetett a felszín alatti rétegek elektromos vezetőképességére, ami pedig függ a hőmérséklettől. Ezek szerint a Hold felszíne alatt 200 km-rel a hőmérséklet 1000 fokot érhet el!
Hasonló jelenség a Földön is ismert, és itt alaposabban tanulmányozható. A Földön nemcsak a Hold, de a Nap is árapályhullámokat kelt, bár a Nap hatása a Holdénak kevesebb, mint a fele. És itt egy érdekes jelenségre bukkanunk. A Föld vulkánjainak egy része ugyanis a földmag határáról, több mint 2000 km-es mélységből (az ún. D" rétegből) ered! Ezek a vulkánok a Föld felszínén megfigyelhető "forró foltok"-ba torkollnak, és a földfelszín mozgásaiban, a kontinensvándorlásban alig vesznek csak részt. A D" réteg mindössze 100 km vastag, és tevékenysége olyan eleven, hogy változásai a földfelszín változásainál jóval hevesebbek! A D" réteg megolvadásában valószínűleg a Hold árapályhatása játssza a legnagyobb szerepet. A megolvadt kőzetek olyan forróvá válnak, hogy tágulni kezdenek, és amikor környezetüknél jóval könnyebbé válnak, emelkedni kezdenek, vulkáni kürtőt hoznak létre, megcsapolva a D" réteget. P. R. Vogt kimutatta, hogy a forró foltok vulkánossága a Föld felszínének csak bizonyos körzeteiben jelentkezik, ezekben viszont egyidejűleg. Így például elég a Hawaii szigetek vulkántevékenységi változásait összevetni az izlandiakkal ahhoz, hogy a párhuzam szembetűnő legyen. A forró foltok elsősorban ott jelentkeznek, ahol a Föld alakja (a geoid) kidudorodik - ezt is valószínűleg a földmag feláramlásai idézik elő. A Föld 130 forró folt körzete messze elkerüli a geoid belapult körzeteit.
Mindezek a változások alapjában érintik a földi élővilágot. Nemcsak a vulkáni tevékenység és a földrengések révén, hanem az élővilág nagy kihalásainak 20-30 millió éves ritmusa is kapcsolatban állhat a földmag változásaival. Ráadásul a D" réteg lehet a Föld mágneses terének, a dinamó-mechanizmusnak is székhelye. A földmag hőáramlásai közvetlen összefüggésben állnak a klímával, a hőmérséklet hosszútávú alakulásával, a mágneses tér megfordulásaival is.
Az alapkérdés tehát: mi hozza létre a földmag forró foltjait? Miért lesz egyes helyeken a környezeténél jóval magasabb a földmag hőmérséklete? Talán létezik egy tényező, amely képes az árapály-fűtésből eredő parányi hőmérséklet-eltéréseket felerősíteni? De ahhoz, hogy a pár fokos hőmérséklet-különbséget párezer-fokos, tartós fűtéssé erősítse egy egész körzetben, gigantikus erősítésre lenne szükség! Ilyen érzékenységű erősítő létét eddig csak a napmagban tételezték fel. Ott ugyanis az energiatermelés hőmérséklet-érzékenysége egy önerősítő folyamatot képes beindítani. Ha az árapályfűtéstől egy parányi körzet felmelegszik, gyorsabban zajlanak a magreakciók, és még több energia termelődik, amíg be nem indul az a hőáramlás, ami elszállítja a megtermelt hőt. Ilyen energiaforrásról azonban a Föld és különösen a Hold magjában nem tudunk. A tények azonban - a fentiek szerint - megkövetelik egy rendkívüli érzékenységű önerősítő folyamat létét mindkét égitestnél. Ez a rendkívüli érzékenységű, önerősítő folyamat, amely olyan alapvető életjelenséggel állítható párhuzamba, mint az ingerlékenység, az égitestek közti kapcsolat eddig nem sejtett finomságú természetére világít rá.
/Grandpierre Attila /
A Hold életjelenségei
A Hold keletkezésének megértéséhez az űrszondák vizsgálatától reméltünk választ. A Luna-automaták és az Apolló-expedíciók olyan kőzetmintákat hoztak a Holdról, amelyek összetétele erősen eltér a földi kőzetekétől, és így a Holdat inkább önálló bolygóként kéne elképzelnünk, amelyet csak később fogott be a Föld. Más mérések viszont ennek ellenkezőjét sejtetik. A Hold hőmérséklete ugyanis az utóbbi kétmilliárd évben olyan mértékben csökken, ami arra utal, hogy a Hold egykor a Föld része volt, és még a Föld izzó állapotában szakadt ki a Földből. A Hold anyagának vastartalma olyan magas, amely a Föld keletkezésekor jellemezte a földi kőzeteket. Később a Föld lehűlt, az olvadt vas lesüllyedt a Föld magjába, és így ha a Hold később szakadt volna ki a földkéregből, a mértnél kevesebb vasat tartalmazna. Lehet, hogy az ellentmondást a Hold önálló életjelenségeinek figyelembevételével oldhatjuk fel? Ha ugyanis a Holdon sajátos, a Földön elő nem forduló kőzetek képződnek, és kerülnek ki a Hold magjából a felszínre, akkor bizonyos holdkőzetek jelentősen eltérhetnek a földiektől, mégis a Hold és a Föld egyszerre keletkezhettek - akár szétvált sziámi ikreknek is tekinthetjük őket.
A Hold őstörténetének fontos oldalait a Földből olvashatjuk ki. Az őstengerek korall- és kagylóvilágának lerakódása a tengerfenéken az apály és dagály ritmusát követi. Az árapály váltakozási ritmusa viszont a Föld tengely körüli forgásától, a nap hosszától, és a Hold Föld körüli keringésétől, a holdhónap (és a napév) hosszától függ. A korall-lerakódások elemzésével G. Panella, a Yale egyetem kutatója arra a következtetésre jutott, hogy a földtörténeti őskorban a holdhónap a mainál rövidebb volt. Ehhez a Holdnak a Földhöz közelebb kellett keringenie! 600 millió éve a Hold még csak 340 000 kilométerre keringett a Földtől (ma 384 000 km-re található), 2 800 millió éve pedig csak 60 000 km-re! Kísérőnk jelenleg is távolodik Földünktől, százmillió évenként párezer kilométerrel, távolodása tehát egyre lassul.
Mindkét elmélet - a Holdat önálló vagy a Földből kiszakadt bolygónak tekintő - szerint a Hold, kis égitest lévén, már régen kihűlt, a Hold-vulkánosság már nagyon régen kihunyt. Igen ám, csakhogy tények egész sora mutatja, hogy a Hold vulkánjai ma is tevékenyek! Sok amatőr csillagász észrevette már, hogy a Hold felszínének egyes helyein időnként ködök, felhők tűnnek fel, a terület elhomályosodik. Híres csillagászok, W. Herschel, O. Struve, E. Barnard is beszámoltak hasonló megfigyelésekről. 1956-ban egy angol csillagász a Cavendish kráterben felvillanásokat észlelt, amit mások is megerősítettek. Kozirjev orosz csillagász 1958 november 3.-án az Alphonsus kráter központi csúcsának elhomályosodását, vörösessé válását, majd kifényesedését figyelte meg. A színképfelvételek széntartalmú gázkitörésről tanúskodtak! Pár nappal később a központi csúcs szomszédságában új, vöröses, három kilométer átmérőjű folt tűnt fel, és több hónapon át fennmaradt. Eleinte ezeket a megfigyeléseket sokáig kétségbe vonták. A halmozódó megfigyelések hatására azonban új kutatóprogramba fogtak. Rendszeresen figyelni kezdték a Hold felszínén jelentkező gyors változásokat (angolul: lunar transient phenomena, LTP). Ezek egy része fény-árnyék hatás, de mintegy 40%-uk fizikai anyagáramlást jelez. Erre utal, hogy eloszlásuk nem véletlenszerű, egyes területeken különösen gyakran fordulnak elő, például épp az Alphonsus kráter környékén, más helyeken pedig sohasem. Még fontosabb, hogy leggyakrabban épp akkor, amikor a Föld által a Holdon előidézett árapály a legerősebb!
Hogyan tudja az árapály a Holdat vulkáni tevékenységre bírni? A Föld árapály-ereje a Hold szilárd anyagában feszültségeket vált ki. De hogyan alakulnak ezek a feszültségek forró anyaggá? Hogyan hoznak létre olyan forró anyagot, amely képes az évmilliárdok óta kihűlt holdkőzeteken átvándorolni, kijutni a felszínre, és felvillanást, kifényesedést okozni? Egyáltalán, milyen mélységben keletkezik a forró vulkáni anyag? A Hold középpontja 1700 km-re található a holdfelszín alatt. Mérésekkel kimutatták, hogy ha a Napból erős mágneses terű anyagcsomó dobódik ki, és ez megközelíti a Holdat, mágneses tér keletkezik a Holdon. A mágneses tér tulajdonságaiból következtetni lehetett a felszín alatti rétegek elektromos vezetőképességére, ami pedig függ a hőmérséklettől. Ezek szerint a Hold felszíne alatt 200 km-rel a hőmérséklet 1000 fokot érhet el!
Hasonló jelenség a Földön is ismert, és itt alaposabban tanulmányozható. A Földön nemcsak a Hold, de a Nap is árapályhullámokat kelt, bár a Nap hatása a Holdénak kevesebb, mint a fele. És itt egy érdekes jelenségre bukkanunk. A Föld vulkánjainak egy része ugyanis a földmag határáról, több mint 2000 km-es mélységből (az ún. D" rétegből) ered! Ezek a vulkánok a Föld felszínén megfigyelhető "forró foltok"-ba torkollnak, és a földfelszín mozgásaiban, a kontinensvándorlásban alig vesznek csak részt. A D" réteg mindössze 100 km vastag, és tevékenysége olyan eleven, hogy változásai a földfelszín változásainál jóval hevesebbek! A D" réteg megolvadásában valószínűleg a Hold árapályhatása játssza a legnagyobb szerepet. A megolvadt kőzetek olyan forróvá válnak, hogy tágulni kezdenek, és amikor környezetüknél jóval könnyebbé válnak, emelkedni kezdenek, vulkáni kürtőt hoznak létre, megcsapolva a D" réteget. P. R. Vogt kimutatta, hogy a forró foltok vulkánossága a Föld felszínének csak bizonyos körzeteiben jelentkezik, ezekben viszont egyidejűleg. Így például elég a Hawaii szigetek vulkántevékenységi változásait összevetni az izlandiakkal ahhoz, hogy a párhuzam szembetűnő legyen. A forró foltok elsősorban ott jelentkeznek, ahol a Föld alakja (a geoid) kidudorodik - ezt is valószínűleg a földmag feláramlásai idézik elő. A Föld 130 forró folt körzete messze elkerüli a geoid belapult körzeteit.
Mindezek a változások alapjában érintik a földi élővilágot. Nemcsak a vulkáni tevékenység és a földrengések révén, hanem az élővilág nagy kihalásainak 20-30 millió éves ritmusa is kapcsolatban állhat a földmag változásaival. Ráadásul a D" réteg lehet a Föld mágneses terének, a dinamó-mechanizmusnak is székhelye. A földmag hőáramlásai közvetlen összefüggésben állnak a klímával, a hőmérséklet hosszútávú alakulásával, a mágneses tér megfordulásaival is.
Az alapkérdés tehát: mi hozza létre a földmag forró foltjait? Miért lesz egyes helyeken a környezeténél jóval magasabb a földmag hőmérséklete? Talán létezik egy tényező, amely képes az árapály-fűtésből eredő parányi hőmérséklet-eltéréseket felerősíteni? De ahhoz, hogy a pár fokos hőmérséklet-különbséget párezer-fokos, tartós fűtéssé erősítse egy egész körzetben, gigantikus erősítésre lenne szükség! Ilyen érzékenységű erősítő létét eddig csak a napmagban tételezték fel. Ott ugyanis az energiatermelés hőmérséklet-érzékenysége egy önerősítő folyamatot képes beindítani. Ha az árapályfűtéstől egy parányi körzet felmelegszik, gyorsabban zajlanak a magreakciók, és még több energia termelődik, amíg be nem indul az a hőáramlás, ami elszállítja a megtermelt hőt. Ilyen energiaforrásról azonban a Föld és különösen a Hold magjában nem tudunk. A tények azonban - a fentiek szerint - megkövetelik egy rendkívüli érzékenységű önerősítő folyamat létét mindkét égitestnél. Ez a rendkívüli érzékenységű, önerősítő folyamat, amely olyan alapvető életjelenséggel állítható párhuzamba, mint az ingerlékenység, az égitestek közti kapcsolat eddig nem sejtett finomságú természetére világít rá.
/Grandpierre Attila /
