Omyno
A születésnapod csupán egy dátumnak tűnik. Pedig a nap, amikor születtél talán jóval több ennél. Kód, amellyel meg tudod változtatni az életed. Kód, amelyet ha jól használunk, meg tudjuk változatni a világot, amelyben élünk. Salinger Richárd új regénye egészen más irányból közelít a misztikus témákhoz, mint amit eddig megszoktunk. Rengeteg humorral, szeretettel és iróniával tárja elénk, hogy mi az Omyno, és mi az ősi, rejtélyes képlet, amely felkavarja az indulatokat, abban a pillanatban, amikor megismerik. Az Omyno végtelen lehetőséget jelent mindenki számára. Omyno kódja pedig mindenkinek van, akár tudomást vesz róla akár nem. Sokan gondolják majd, hogy ez az energia hatalom mások felett, pedig éppen ellenkezőleg, azért kapjátok meg a kódot, hogy újra egyenlők lehessetek. Akik attól félnek, hogy nevetségessé teszik magukat, mert hisznek egy náluk nagyobb erőben, nem beszélnek majd róla, de próbálkozni azért fognak. Ők a hosszabb úton járnak, így tanulnak alázatot. De lassan mindenki hite és vérmérséklete szerint méltóvá válhat Omynóhoz. Egyedülálló regényt tart a kezében az olvasó, amely nagyon szórakoztató utazás önmagunk felé, ugyanakkor jól használható technikai forgatókönyv mindenki számára, aki javítani akar a saját életén. A nemzetközi piacon egyre több misztikus bestseller jelenik meg. Már éppen ideje volt, hogy egy magyar szerző is titkok után eredjen. Csakhogy a nemzetközi szerzők végül homályos utalásokon kívül nem találtak semmi kézzelfoghatót. Ebből a regényből tényleg kiderül valami fontos, gyakorlati és visszavonhatatlan.
Kiadó: PARADIGMA FILM INT. KFT.
Szállítás: 1-3 munkanap
Oldalak száma: 304
Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly: 410 gr
ISBN: 9789630697798
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2010
További információk
- Megvásárolható Librinél
Halálközeli élmények
Egy napon az egyik bácsi félrevont, és elmesélte, hogy amikor õt megmûtötték, valami csodálatos zenét hallott, fényt és fényes angyalokat látott. Hittem is, meg nem is; mit tehet az udvarias gyerek, ha egy felnõtt õrültségeket mesél neki?
Majdnem ugyanebben az idõben Raymond A. Moody filozófia szakra járt a Virginia Egyetemen, és egy pszichiáter professzortól fantasztikus történetet hallott arról, mit élt át a klinikai halál állapotában. Én folytattam tanulmányaimat a Deák téri általános iskolában, õ pedig gyûjteni kezdte a halálközeli élményekrõl szóló beszámolókat, amelyeket 1975-ben meg is jelentetett Élet az élet után címmel. Világsikert aratott. Én ez idõ alatt a lineáris algebra gyûlöletével töltöttem napjaimat a TTK-n.
Titkos Tanok
Amikor mintegy 10000 éwel ezelőtt a Titkos Tanok a tibeti beavatottak között először megjelent, nem intellektuális módszerekkel tanitották, és nem adták át nemzedékről nemzedékre egymásnak. A Titkos Tanok csak akkor tárulhatott fel egy novicius előtt, ha az előzőleg asztráltestének központjait működésbe hozta, és kitágitotta éteri organizmusát. A majdani beavatott megvilágosodásának eme pillanatát közvetlenül megelőző felkészülés a kozmikus irat lépésről-lépésre való elolvasása volt, pontosan ugyanaz a folyamat, amelyet később a Grál-tradició igy nevezett: "az ábécé megtanulása a fekete mágia művészete nélkül".
Észak-Európa népeinek mesés mitológiájában sok minden tovább élt az Atlantiszon uralkodó viszonyokról, a környezet megdöbbentő természetéről, a csodálatos forma-, képesség- és tudatállapotokról. Az atlantiszi ember nem a tudomány előtti világ durva és primitív teremtménye volt, ahogyan a modern tudomány és a mai antropológia gondolja. Atlantisz sokfajta és sokrétű civilizációinak némelyike magas társadalmi és technikai tökéletességet ért el, melyben a tudományt, az oktatást és a művészeteket nagy gonddal ápolták és nagy becsben tartották. Az atlantiszi tudósok felfedezték, hogyan lehet magukból életerőt kivonni, és ezeket az erőket hozzáférhetővé tették a kontinensen működő kiterjedt kereskedelem számára. Közlekedési eszközeik között nemcsak erőmeghajtású hajók szerepeltek, hanem fejlett kormányszerkezetekkel felszerelt repülő járművek is. A modern ember talán azt érti meg legnehezebben az atlantiszi örnyezeti feltételekkel kapcsolatban, hogy maguk a természeti elemek és összekapcsolódásaik módja teljesen eltérő volt a maitól. Igaz állítást teszünk, ha azt mondjuk, hogya Föld evolúciójának akkori szakaszában a víz "hígabb", a levegő pedig, ennek megfelelően, "sűrűbb" volt a mainál. A mai érzet-észlelés számára Atlantisz sűrű ködbe burkolózva jelenne meg. Mindazonáltal az atlantisziakat semmiképpen sem hozta hátrányos helyzetbe ez a szituáció, mivel a jelenségvilágot nem közvetlen érzet-észlelés révén tapasztalták. Egyfajta élénk, képszerű tudatban éltek, amelyben a színes képzetek pontosan tükrözték az érzéki világ valóságos tárgyait. A mai és az ősi atlantiszi ember közötti legélesebb különbség az emberi tudat evolúciójában azóta történt hatalmas változásnak az eredménye. A modern ember, amikor "ébren" van, a jelenségvilágban tökéletesen tudatá nál van, ám az öntudat teljes eltörlődését éli át alvás közben. Ezzel szemben az atlanti szi a jelenségvilágban, munka közben tapasztalta tudatosságának csökkenését. Éjszaka öntudatának megerősödését élte át, mert a vele mágikus eszközei folytán kommunikációban álló makrokozmosz mennyei hatalmairól közvetlen, tudatosan átélt víziókat látott. Az atlantiszi kornak hét korszaka volt, amelyek során hét alfaj fejlődése váltotta egymást. Mindegyik fennmaradt, miközben a többi kifejlődött mellette.
A rmoahalok, a tlavatlik és a toltékok mágikus erejének forrása egy tökéletesen kitágított éteri organizmus volt, mely messze túlnyúlt a fizikai test határain. Beszédük például szorosan összekapcsolódott a természet erőivel, szavaik nemcsak a növények fejlődését, a vadállatok megszelídítését segítették elő, de azonnali és csodálatos gyógyulást hoztak a betegnek, és borzalmas pusztítóerővel rendelkeztek. ... Az atlantiszi alfaj ok vezetői nem voltak egyenrangúak a közönségesen fejlődő emberi lényekkel, bár természetesen bizonyos szempontból összetartoztak társaikkal; ám mivel abban a korszakban a fizikai test lágyabb, hajlékonyabb, képlékenyebb volt, a magasabb szellemi lények számára lehetséges volt, hogy emberi formát öltsenek. A vezetők mentális és szellemi kvalitásukban az emberek felett álltak, és kortársaik emberfelettinek látták őket. Isteniemberi hibridlényeknek lehetne őket nevezni, valamiféle Isten Embereknek. Minden alacsonyabb rendű halandó nagy hódolattal adózott nekik, hálásan fogadta irányításukat, és feltétel nélkül engedelmeskedett parancsaiknak. Ilyen felsőbbrendű lények irányították az embereket a tudományok, a művészetek, a jog és a vallás területén, és ők tanították meg nekik a szerszámkészítés technikáit és a kézművesség gyakorlatát is. Ezek a felsőbbrendű emberek az új fajok létrejöttének törvényeit is ismerték. Jóshelyeiken kiválasztották a különleges tanulókat, és őket a többiektől elválasztva orákulumokba küldték. Ott ezeket a tanulókat megtanították arra, hogy kifejlesszék azokat a képességeket, amelyek egy új faj kitenyésztésekor szükségesek. Az ilyen, gondosan megtervezett mutációk, melyek az atlantiszi kor alfajainak születését és egymásra következését szabályozták, hatalmas ellentétben álltak a tökéletesen más természetű mutáns tí pusok megjelenésével. Ebben a történelem előtti korszakban a test méretét, formáját és képlékenységét nagyobb mértékben befolyásolták a lélek voltaképpeni minőségei, mint az öröklődés. Ha valaki a mágikus erőket nem helyesen használta fel, hanem ösztöneinek, vágyainak és szenvedélyeinek önző kielégítésére, akkor a teste - formájában és méretében - óriássá és groteszkké vált. ... Az atlantiszi korszak első felének tudatos evolúciója az emlékezet erőinek kifinomítása irányában haladt. Miután akkoriban még nem létezett a fogalmi gondolkodás képessége, személyes tapasztalatot csakis emlékezés útján lehetett nyerni. Amikor egy régi atlantiszi lelke előtt megjelent egy képzet; számos hasonló, korábban tapasztalt képre emlékezett vissza. Igy halmozódott fel a bölcsesség és az annak megfelelő személyes ítélet. A közösségi életet is az emlékezés képessége kezdte megformálni ezen az elveszett kontinensen. Az embercsoportok olyan férfit választottak vezérüknek, aki gazdag emlékraktárat halmozott fel magában. A faji identitás alapvetően a közösségi emlékezet egyik oldala volt. Egy további fokozat volt az, amikor az emlékezés egyfajta "vérségi emlékezet" formájában szállt nemzedékről nemzedékre. Az emberek olyan tisztán elevenítették fel elődeik cselekedeteit, amilyen tisztán saját életükre emlékeztek. Az uralkodók fiaiknak és unokáiknak adták át bölcsességüket. Az őskultuszok valamelyest hasonlóan fejlődtek ki, mint sok évezreddel később az ősi Kínában. Királyi dinasztiák hatalmas királyságokat és birodalmakat építettek fel, és az uralkodás folyamatos fonala duzzasztotta a királyi emlékezetet, mely az ítélethozás alapja volt. Mégis, éppen az emlékezés hatalma volt az, mely nagymértékű és katasztrofális személyi kultuszt hozott magával, amelyben a személyes becsvágy a végletekig fejlődött. Minél nagyobb volt egy vezető személyes hatalma, annál jobban ki akarta használni azt. És mivel az atlantisziak mágikus erejükkel befolyásolni tudták a természetbeli életerőket, ennek tisztességtelen alkalmazása katasztrofális következményekkel járt. A növekedés és a szaporodás erői, természetes funkcióikból kiszakítva és azoktól függetlenül alkalmazva, mágikus kapcsolatban álltak a levegőben és a vízben működő elementális erőkkel. A leghatalmasabb turáni királyok közül az orákulumban sokat bevezettek az elementális szellemek működésébe. Ezekben az iskolákban önző módon visszaéltek a tanítással, és olyan szent termékenységkultuszokat teremtettek, amelyek a legborzalmasabb romlást idézték elő. Az emberi szaporodás erőinek eltérítését is alkalmazó fekete mágikus rítusok hatalmas és baljós hatalmakat engedtek szabadjára, és az egész földrész végzetes, katasztrofális szélviharok és vízözön közepette bekövetkezett pusztulásához vezettek. Atlantisz történetének ebben a pillanatában teremtettek meg egy új fajt, amelynek az volt a feladata, hogy az ember szellemi lényegét megmentse a kipusztulástól, és az emberiséget megillető fejlődést biztosítsa az elkövetkező évezredekben, egészen a mi posztatlantiszi korunk első feléig.
Az Atlantisz degenerált népeinek mágikus képességeiben rejlő romboló hatalmakat csak egy magasabb rendű képesség megjelenése állíthatta meg - a gondolkodás képessége. A gondolkodás ereje még a múltra való mágikus emlékezést is felülmúlja. Az ember a gondolkodás segítségével összehasonlíthatja tapasztalatait, és improvizálhat. A gondolkodás következményeként feltűnik az erkölcsi ítéletre való képesség, mely az ösztön, az impulzus és a vágy egyébként telhetetlen erőit ellenőrizheti és szabályozhatja. Az atlantiszi ember törekvésének, hogy perverz étvágyát önző módon kielégíthesse, mely fokozatosan tönkretette a földrészt, csak a gondolkodás hatalma és a lelkiismeret belső hangjára való hallgatás képessége vethetett véget. A szorongató szükség eme állapotában jött létre a "vezető faj". De ez az új faj, az árja rossz, nem csupán a korábbi atlantiszi alfajok finomítása útján jött létre. Egyfajta ugrás következett be az emberi evolúció egész folyamatában azért, hogy megalkothassák a gyökérfajt, hogy az az Atlantisz teljes pusztulását követő időkben, új környezeti feltételek között tovább éljen. A régi típusú képi tudatot, mely a fizikai világ láthatatlan lényegét színes képzetekben tükrözte vissza, a lényegi világ közvetlen érzéki felfogás útján való látására való képesség váltotta fel. Az újfajta árja ember éteri organizmusa összezsugorodott, elősegítve ezzel a személyes intelligencia és az érzéki világ közvetlen látomásának megjelenését. De a gondolkodásra és az érzéki megragadásra való képesség megszerzésének az volt az ára, hogy az emberi szervezet teljesen elvesztette a természet és az életerők feletti mágikus hatalmát. Még az ember alapvető alakja is tökéletesen megváltozott. A tlavatlik, toltékok és turániak képlékeny, formálható, hajlítható, laza porcú testének helyébe a mai emberíigura, a csontvázzal rendelkező test lépett. Az új fajt kemény időjárási körülmények között, a földrész legészakibb, kinyúló részén tenyésztették ki. Csak több emberöltősorán, fokozatosan sikerült olyan testet kifejleszteni, amelyik elég szilárd volt ahhoz, hogy ellenálljon a korábbi atlantiszi fajokat eltorzító ellenséges lelki hatalmaknak. Az éteri test eközben fokozatosan összezsugorodott, és az utódok már semmilyen mágikus hatalommal nem rendelkeztek a természet felett. De az élettestnek ez a része - most már a fizikai testtel egyesülve - a gondolkodás alapvető eszközévé kezdte átalakítani a fizikai agyat. Ennek a folyamatnak a lezajlása közben az új nemzedékek az "ént", vagyis az egót, a testen belül kezdték érzékelni, és ezáltal megszületett az "öntudat" első emberi élménye. A harcos vezetőknek kiválasztottakat hegyi orákulumokba küldték, és kemény fegyelem mellett rideg nevelésben részesítették óket.
Azt tanították nekik, hogy mindent, ami a földön látható módon szembekerül velük, a makrokozmosz láthatatlan hatalmai irányítanak, és nekik az életüket e hatalmak feltétel nélküli szolgálatába kell állítaniuk. Képzésüket a hibrid Isten-Emberek vagy felsóbbrendű emberek irányították, akik eljuttatták őket addig a pontig, ahol gondolkodás útján megragadhatták az árja faj továbbfejlesztésének alapelveit. Mindenekelőtt arra tanították meg őket, hogy tiszteljék és védelmezzék vérük tisztaságát. Megszilárdították és próbára tették erkölcsi akaraterejüket, mert önző természetű vágyaikat és sóvárgásaikat félre kellett tenniük. Ily módon a faj legkiválóbb egyedeinek legjobb tulajdonságait fejlesztették, s így folyt az árja faj kifinomítása. A földrész déli részén élő degenerált fajok hatalmas uralkodói meglátták az árják fejlődésében rejlő veszélyt, és háborút indítottak ellenük. Az árja hősöknek a hegyek lábát körülvevő ködben kellett szembeszállniuk a fosztogató népek rettenetes hordáival, melyek közül soknak groteszk alakja, hatalmas termete volt, s a leg félelmetesebb mágikus hatalmakat tudták megidézni, és emberfeletti tettekre voltak képesek. Az árják újsütetű intelligenciájukat használták fel velük szemben, és az improvizációra való képességük magasabb rendűnek bizonyult minden rájuk küldött varázslatnál.
Ott, a világ közepén alapítottak egy Nap-orákulumot, mely az Atlantisz utáni kor hét civilizációját volt hivatva vezérelni és irányítani. Ebben az orákulumban beavatottakat képeztek, akik számos különböző nép vezetőiként születtek újra. Ezek a népek szintén túlélték a vízözönt, és Európa, Ázsia és Amerika különböző részein telepedtek le. A legtisztább árja népek legnagyobb része Indiában telepedett le. Nem nehéz elképzelni, milyen hatással volt a Titkos Tanok eme néhány részének feltárása Adolf Hitler termékeny és sátáni elméjének további alakulására.
A fõláma érintése
1984-ben Kaliforniában meghalt a buddhista főláma, Yeshe, a tibeti lámaizmus szerzetes-istene. Egy évre rá újraszületett egy spanyol kisfiúban, Osa Iza Torresben.
Paca és Maria Torres, négy gyermek anyja-apja Ibiza szigetén kapcsolatba kerültek egy buddhista közösséggel. Úgy gondolták, a buddhizmusban inkább megtalálják az igazságot, mint a katolikus vallásban. A közösség tagjaiként Ibizán maradtak.
Egy napon Maria Torres az imaházban ájtatoskodott, amikor Yeshe, a főláma, aki akkoriban szintén Ibizán tartózkodott, odalépett hozzá, és megérintette a kezével. Az asszony úgy érezte, villámcsapás érte. Nem sokkal később teherbe esett. Ó is, a férje is örömmel várták ötödik gyermeküket.
Miért nem emlékeznek általában az emberek elõzõ életükre?
Miért van az, hogy aránylag nagyon kevesen emlékeznek az elõzõ életükben velük történtekre? Miért nem tudjuk tudatosan emlékezetünkbe idézni és hasznosítani az elõzõ reinkarnációinkból származó eredményeket, tapasztalatokat?
Az elsõ ilyen válasz, igenis emlékezünk elõzõ életünkre. Nem felejtettük el teljesen, a róla, belõle való emlékeink el vannak raktározvá és hozzáférhetõek. Spontán is feltûnhetnek, például álomban, az elõzõ élet töredékképeiként.
Vannak jógik, akik nem csak a saját inkarnációikra emlékeinek, mások elõzõ létét is le tudják írni látnoki képességük révén.
A tojás ereje
Az oroszok nagy becsben tartják a tojást, melynek a hagyományos gyógyításban mindig mágikus erõt tulajdonítottak. Csaknem minden orosz háztartásban tartanak fából faragott vagy hímes tojást, talizmánként. A tojás az új életet, a fejlõdést és a gyarapodást jelenti. Amint a tisztaság állapotát is: belsejében rejtezik az isteni erõ csírája. A tojás ezenkívül a fogantatás és az élet kezdetének a jelképe.
Szimbolikus jelentõsége mellett a tojás a szellemi és pszichikus negativitás elnyelésének egyik leghatásosabb eszköze. A tojás körüli energia mezõ rendkívül erõs, mivel maga az életenergia összpontosul a belsejében. Ez, a növekedés energiájával egyesülve, hihetetlen erejû, fényes frekvencián rezeg a tojás körül, és eloszlatja a negatív energiát. Gyakran elõfordult, hogy a sarkokba állított négy tojással tisztították meg a házat. Hittek benne, hogy elnyeli a káros energiát. Hét napig maradtak a helyükön a tojások, ezután úgy, ahogy voltak, kidobták õket. A tojás azonban csak abban a környezetben hat, ahová helyezik, a lakásban használt más anyagokkal (só, tömjén, gyertya) ellentétben, melyek jóval tágabb területrõl gyûjtik össze az ártó energiát. A tojás a pontosan körülhatárolt, kis területek tisztítására kiválóan alkalmas.
A varázskör
Bármilyen kör, amit meghúzunk, egyszerre lehet (mágikus) védelem, tér-idõ szimbólum, és határvonal is a való és a természetfeletti világ között. A kör magában is védelem a gonoszok ellen, s ilyen a földre rajzolt vetülete a minket övezõ védõmezõnek, az aurának is. Ezt a természetes védmûvet használja és erõsíti fel a mágus akkor, amikor nem is egy, de három vonallal meghúzza varázskörét. A varózskör így valójóban az emberi hatókört, az aurát jelöli ki, azt a teret, amelyben az ember biztonságban érezheti magát. A mágikus kör hiedelmének gyakorlati alapja az, hogy a tapasztalatok szerint a kör egyébként is a védekezésnek, a védhetõségnek a leginkább magától értetõdõ formája.A körrel egyfajta "keretezést" is végzünk, ahogyan történik ez például a mûalkotások befogadása esetében is, amikor valamilyen kezdési aktussal kifejezzük, hogy mostantól elvonatkoztatunk a hétköznapi élettõl, figyelmünket az alkotás belsõ világába összpontosítjuk, s ami innentõl a záróaktusig tart, már nehezen megfogalmazható valóságunknak egy más birodalmába tartozik.
Fontos, hogy a kör készítõje a határvonalat valami jelen lévõ dolognak érezze, élõnek vizualizálja, ebben segít a tényleges megrajzolás, mivel így az elképzelt határvonalat könnyebb létezõként tudomásul venni. E szempont figyelembevétele után már tulajdonképpen mellékes, hogy a kör használója a kör készítése során technikailag miképpen jár el. Lehet a kör fehér, rézdróttaI borított, húzható szentelt krétával, készülhet (kifelé haladva) vörös, zöld és sárga színekben, melyek a fizikai, az asztrális, illetve a mentális síkokat jelképezik, rajzolhatják földre, padlóra, készülhet papírból, pergamenbõl, vagy akár, ahogyan a mai városi mágusok alkalmazzák: praktikus textilbõl is, elõnyomott mintákkal. Ebben az esetben a kör meghúzását imitálni kell. A kört többnyire az óramutató járásával megegyezõ irányban hozzák létre, tehát balról jobbra haladva.
Az legújabb kori ezoterikus irodalom még egy úgynevezett asztrálfûrész kialakulását is javasolja, ami az aura határán helyezkedik el, s tulajdonképpen gömb a gömbben, esetleg henger a hengerben, s benne az elemek ellentétes irányban forognak nagy sebességgel. A körhöz hasonlóan az embernek önmaga körül kell elképzelnie, és ez ugyancsak elsõsorban védelmi funkciót lát el.
Mi történik a mágussal a varázsköre közepén? Miután a varázsló valóságos létezõvé tette a határvonalát, a négy égtájnak megfelelõen gyertyákat helyez el. A gyertyák kettõs hatást fejtenek ki, egyrészt segítenek elégetni az esetleg leváló vagy a mágikus mûködés során keletkezett szennyezett erõtereket, másrészt pedig mindegyik körülbelül 1 méter sugarú körben harmonizálja is a teret, gyengítve, egyes vélemények szerint pedig akár teljesen megsemmisítve a káros földsugárzásokat. A fehérmágus tere tehát egy energetikai/ag rendkívül erõs fokú, megtisztított tér, ahol biztonságban érezheti magát. (Jellemzõ a félelemre és az aggodalomra, ami a mágikus mûveletek során felébredhet az emberben, hogy a középkori varázsköröknél a vonalon kívül még felrajzoltak egy háromszöget, hogy ha valamilyen nem kívánt ártó teremtmény érkezne, oda lehessen parancsolni, és ott csapdába ejteni a varázsmunka idejére.) Ha a helyszín nincs kellõen megtisztítva, vagy a varázsló nem készült fel eléggé, esetleg tisztátalan, zûrzavaros gondolatokat, félelmeket és manipulatív szándékokat hordoz, ezek tartalmai a varázskörön kívülre kényszerülhetnek ugyan, de sunyin lapító gonosz kis sötétszürke, zöldesbarna, sötét szürkészöld vagy fekete, sûrû ködgomolyagként várakozhatnak a mágusra, akire nyomban rávetõdnek, ha véletlenül kilép a körbõl. de akkor is, ha a szertartás végeztével nem tudja magát megfelelõen felvértezetté tenni. Ezek a riasztó saját erõk azonban tanulságosak is lehetnek, hiszen ki-ki'jobban megismerheti saját árnyékszemélyiségének rejtett, szégyellt oldalait. A mágikus mûvelet azonban könnyen lehet, hogy nem lesz sikeres ilyen körülmények között, és igencsak megtörténhet, hogy saját felkavart, csapongó, irányítatlan erõink zúdulnak vissza ránk.
A mágus a négy elemet is segítségül hívhalja, ehhez az szükséges, hogy a négy gyertya területén képzeletében élénken kialakítsa négy, az ég és a föld felé is határtalan, másfél-két arasznyi átmérõjû, áttetszõ, energiával dúsan telített oszlop képét. Az oszlopok a tûz, a víz, a föld és a levegõ szimbólumai, de vannak, akik szerint ezekben az irizáló piros, kék, zöld és sárga energiacsatornákban a varázsló az elemi szellemeket hívja maga mellé. Az ötödik elem, az éter a mágus halhatatlan testének aktivitása révén nyílik meg, és egyesíti az összes elem mérhetetlen hatóerejét. EI lehet képzelni, micsoda rendkívüli építõ (és persze sajnos pusztító) hatalom összpontosulhatna egy olyan személy kezében, aki ezt az energetikai terhelést képes volna indukálni, elviselni és irányítani.
Megoszlanak a vélemények arról, szabad-e egyedül varázsolni, vagy kell-e emberi segítõ. A famulus csak akkor támogatja a mágust, ha szükség esetén képes a védelemre, és nem kell még az õ lelki és mentális épségéért is aggódni. A riadalom, a pánik nagyon hamar rést üthet a varázskör védelmén, s ha valaki nem erõsít minket ilyenkor, akkor gyengít. Szokás a körbe nagyhatalmúnak tartott õrangyalokat is meghívni, a nevük leírásával vagy helyes kimondásával. A fehérmágus tapasztalhatja azt is, hogy a szertartás alatt védõszellemek, segítõ angyalok érkeznek, általában kettõ, gyógyítás alkalmával azonban több is. Ez csak akkor történik meg, ha a varázslás magas szintû, és a mágia célja makulátlanul tiszta.
A helyesen végigvitt mágikus mûködés során a nyugati világ mágusa gondosan Ieszigeteli magát egyrészt a földhöz, a talpcsakráin keresztül, másrészt a Föld középpontjához, a központi energiavezeték ebbe az irányba történõ meghosszabbításával. Belsõ tisztulásáról már korábban gondoskodott, hiszen a képzett mágus tudja, hogy a praxis elõtt 7, 9, 14, 21 vagy 40 napra klauzúrába kell vonulnia, ilyenkor megtisztítja testét, böjtöl, imádkozik, élénken koncentrál a céljára, amelyet képek formájában rögzít és pontosít. Alkoholt nem fogyaszt, sem kávét vagy teát, húst, fûszereket vagy sót. Tartózkodik a nikotintól, és nem részesülhet érzéki örömökben. Napi többszöri meditációval és imával tisztítja szellemét és lelkét, központi energiavezetéke és csakrái nyitottak, kiegyensúlyozottak.
A varázslásra a mûveletsor csúcspontján kerül sor. A varázskörben a mágus kényelmes terpeszben áll, karját vagy egymáshoz képest 110-120 fokos szögben az ég felé tartja, vagy vevõ kezét emeli fel, adó kezét pedig maga elé nyújtja. Tenyércsakrái aktívak, fénypásztához hasonló kisugárzásuk másfél-két méteres is lehet. Az. ujjak végébõl is lézerfényszerû nyalábok indulnak, amelyekkel a mágus ugyanúgy tud mûködni a testi szövetekben, mint a formáló mezõkben, ahol a képzeteinek megfelelõ valóságot alakítja ki, és ezzel a gondolatmátrixot az anyagvilág felé mozdítja. Az égi és a földi energiákat fennakadás nélkül egyesíti, ötvözi és forgatja át a szívcsakrájában, amely felfényesedik, sugárzóvá válik és megnagyobbodik. Megdöbbentõen nagy körfogatúvá nõ a központi energiavezeték is, az eredeti 3-4 cm-es átmérõrõl akár a teljes törzs méretére tágul, ám ez a méret fölfelé tölcsérszerûen még nagyobbá, akár másfél méteres (!) átmérõjûvé is válhat. Az ember ilyenkor úgy érzi, mintha a saját energiavezetéke belsejében volna, ám ez az energiacsatorna a halhatatlan test anyagával azonosul, tehát a mágus szinte a vákuum közvetlen alkotóeleme lesz. Ez az áramló, csillámló, fehéreskék, vastag falú, egyre táguló energiaciklon magával is sodorhatja a felkészületlen próbálkozót, aki nem tud mit kezdeni azzal az erõvel, amit magához hívott. (A sámánbeavatásoknál hasonló mélységbe és magasságba pillant a sámán is, aki a testi feldarabolás pszichikus élményét éli át, s késõbb gyakran többször is "meghal" egy-egy szertartás során.) A halhatatlan testrõl szóló részben már bõven írtam arról az átjáróról, amellyel valójában a mágus (és persze a sámán, illetve néhány meditáló) is találkozik. Hogy valóban létezik a varázsló körül és felett tapasztalt energiatölcsér, arra különös megerõsítésként szolgált számomra az a leírás, amelyben pszichikus látással rendelkezõ Wicca-boszorkányok fogalmazták meg az eléjük táruló képet. Eszerint az úgynevezett "hatalomtölcsér" ezüstös, kékes fényben jelenik meg, és a mágikus kör közepébõl spirál alakban emelkedik ki. A fehérboszorkányok arra használják, hogy a rituális megjelenítés után a kitûzött célra vagy feladatra irányítsák. Ez az az energiacsatorna, amelyen át a fehérmágushoz megérkeznek szellemi segítõi. Öket többnyire szinte vakítóan fénylõ fehér energiagomolyként tudom csak azonosítani, arcukat ritkán lehet látni, külalakjuk lekerekített, rugalmas tapintású, megnyúlt tojásdad, vagy óriási fordított vízcsepp formájú. Olyan, mintha szép komótosan leereszkednének a tölcsér belsejében, magasan a mágus felett lebegnek kétoldalt mögötte, vagy közvetlenül a háta mögött, de akkor is fölötte. A talajt nem érintik sohasem, alsó részüket gyakran csak elmosódva látom, mintha a földhöz való közelség kissé szétrezegtetné õket, vagy mintha az érzékelés korlátai miatt volnának határozatlanabb körvonalúak. Mint a beavatásoknál, itt is fokozatosan haladnak a mágus felé, idõt adva az energiaszint megemeléséhez, az áthangolódáshoz. Ritkán jönnek kíváncsiságból, inkább a mágus hívására, aki egy-egy meghatározott feladathoz kéri támogatásukat.
Létezik olyan hagyomány is, amely megengedi, hogy a mágus személyes segítõje, familiárisa (kísérõ szelleme) is részt vegyen az okkult eseményen. Ez a boszorkányoknál (nyilván a sámánvilág örökségeként) többnyire állat, a fehérmágusnál azonban magasrendû szellemlény, védõangyal. Gyakran önként vállalt feladata az ember mindennapi védelme, s ha ki-ki tartja vele lélekben a kapcsolatot, többnyire érezheti jelenlétét. A mágus biztonságos környezetet teremthet számára, ha egy szimbólumot készít, amely az õrzõszellem hívójele. Ismert õrangyalok (mint Mihály, Gábriel, Rafael vagy Uriel) névjele hozzáférhetõ, ha azonban a védõszellem ismeretlen, bensõséges, meditációkban zajló beszélgetések révén, vagy látó médiumok segítségével ismerhetjük meg lényegét. A személyes õrzõszellem a mágikus rítus során szimbólumához (pecsétjéhez, névjeléhez) kötõdve lebeg, kis opálosan fénylõ energianyúlványokkal lehorgonyozva a szigillumhoz. Ha csak a jelenléte kell, a legkisebb energiavesztést biztosító gömb alakra törekszik, ám aktív idõszakában felemelkedik és megnagyobbodik, miközben földi kapcsolatát a jel révén továbbra is megõrzi. A pecsét alkalmazása túlbiztosításnak tûnik számomra, mert tapasztalataim szerint a személyes védõszellem ilyen "megkötések" nélkül is a rendelkezésünkre áll. Általában a mágus aurakörében találni, de azt, hogy az érkezõ segítõknél alacsonyabban szervezett, nem mondhatnám. Találkoztam már olyan esettel, ahol a lények egyenrangúak voltak (egyébként is minden szellem, emberi és köztes létben élõ is egyenrangú, csak nem egyenlõen fejlett), de volt olyan élményem is, ahol a személyes segítõ kifejezetten emberi, jóindulatú, rózsaszín es vagy világoskékes volt, és inkább hasonlított elhalt rokonra, mint nagy tudású, de kimért mesterszellemre.
Ha mindenki megjött, akkor már csak az a kérdés, hogyan tartósítható a varázslás eredménye?
Igénylõ technika (gyakorlat)
Meditálni tehát, úgy tûnik, nagyon is érdemes akkor, ha valaki tárgyakat vagy dolgokat szeretne magának a vákuumból, például erõsen vágyik egy szép otthonra, egy kényelmes házra, egy izgalmas utazásra vagy egy szeretõ partnert keres, esetleg spirituális megvilágosodásért, szellemi tisztulásért fohászkodik.
"Kérjetek és megadatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek" - mondja Jézus Lukács evangéliumában (11,9), sõt Márknál a módszert is elárulja: "Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek." (Márk, 11,24) Szó szerint ezt kell tennie annak, aki kíván magának valamit:
-
elsõ lépésként kérni, vagyis pontosan megfogalmazni, apró részletekig kigondolni, mit is szeretne valójában az ember,
-
második lépésben imádkozni (könyörögni), vagyis valamilyen módosult tudatállapotban a vágyott célt kivetíteni, és a szellemi világ segítségét kérni,
-
harmadik lépésben pedig forrón és rendületlenül hinni a kívánság biztos teljesülésében. Ezt a jézusi módszert a Silva-féle agykontroll a vágy-hit-elvárás hármasságával írja le, de mindenki, aki valaha is hevülten imádkozott már egy fontos cél érdekében, tudja, hogy még a legreménytelenebb helyzetekben is mûködik az ilyesfajta fohászkodás. Mi történik eközben az auratérben, és hogyan tudjuk elõidézni? A módszert, amivel bármilyen vágyott célt elérhetünk, igénylõ technikának neveztem el.
Öt fõ lépésbõl áll:
-
A teremtõ energiákkal való kapcsolatfelvétel
-
Kivetítés vagy létrehozás
-
Vitális feltöltés
-
Bevonzás
-
Materializáció
Tegyük fel, hogy valaki egy szép, kényelmes otthont kíván magának.
Az eljáráshaz elõször is hozzuk magunkat ellazult, nyugodt, meditatív állapotba, mert arra, hogy bármilyen óhajunk beteljesüljön, nagyobb az esély akkor, ha közben nemcsak saját kis energiamezõnket mozgósítjuk, hanem kapcsolatba lépünk az egész energiaóceánnal. Ezt pedig eredményesebben tudjuk manipulálni, mozgósítani akkor, ha megpróbáljuk saját tudati rezgéseinket a világegész rezgéseivel összhangba hozni. Ez a teremtõ energiákkal való kapcsolatfelvétel fázisa.
A folyamat elején aztán teremtsük meg a ház képét. Ezt gondolatfornta segítségével tesszük meg, érdemes a lehetõ legpontosabban, a legapróbb részletekig kigondolni, megtervezni, mit is óhajtunk. Legyen az eredmény egy, a saját halhatatlan testünkbõl a vákuumtérbe érõ elasztikus kinyúlás, egy holografikus kép, egy háromdimenziós modell, amiben úgy járkálhatunk, mintha valóságos térben halad nánk. Van, aki szó szerint is egyfajta mozivásznon formálgatja a tárgyait, de hasznosabb inkább térben dolgozni, mert az jobban megközelíti a dolgok földi világban felépülõ szerkezetét. Ez a kivetítés, vagy létrehozás fázisa.
A következõ szinten a képet töltsük fel emocionális energiával, vagyis fûzzünk hozzá mély érzelmeket, érdeklõdést, izgatottságot, akarást, vágyakozást, szeretetet. Ez a folyamat létezésben tartja a képet, energiát közöl vele, és stabilizálja. Ez a vitális feltöltés szakasza.
Idáig a külsõ energiatérben dolgoztunk, ahol megteremtettük a kívánt dolog vákuumhologramját, "éteri kristályrácsát", azt a tervrajzot, amely alapján az anyagi szférákban megindulhat a rezgések összerendezõdése és a képzet materializálódása. Valós világ tárgyai azonban csak az anyagvilágban teremtõdnek, ezért a képzeleti képet közelebbivé és még valóságosabbá kell fejleszteni. Az sem mindegy, hogy a kép kié, mert meditálhatunk mások házáért is, de ha önmagunknak szeretnénk valamit, ahhaz a dolgot be kell emelni a saját aurába, belsõvé, sajáttá kell tenni. Ehhez képzeljük el, hogy a kialakított formának egy vele lényegileg azonos lenyomatát, kicsi modelljét behúzzuk, beemeljük a saját auramezõnkbe, és ott, mint egy rendkívül pontos makettet, elhelyezzük - többnyire a fejkömyéki térben, de nem túl közel a csillagtesthez. Nem az a cél ugyanis, hogy a dolog rögeszmeként kapaszkodjon éteri hálózatunkba, és úgy maradjon létezésben, hogy eközben energia rendszerünket megcsapolja, és elhomályosítsa érzékelésünket, érzékenységünket. Fontos, hogy az adott képzetnek megmaradjon a köztes térrel való energetikai kapcsolata, tehát az úgynevezett formáló mezõkben legyen az "akkumulátor", de az egyéni mezõben legyen a "jelzõfény". Ez a folyamat abevonzás.
A belsõ energiatérbe jutó holografikus lenyomat (emlékeztetõ) információcsomaggá válik, mintává, amely a "hasonló hasonlót vonz" energetikai elve alapján elkezdi magáhaz hívni azokat a földi energiákat és rezgés minõsége ket, amelyek az anyagi világban megfelelnek a mentális térbõl kiinduló, és a vákuummezõben kialakított szerkezetnek. (Ez a vonzási elv mûködik akkor is, amikor már vagyonos emberek további gazdagsághaz jutnak vagy nyereményekben részesülnek. Erre mondják, hogy a pénz is csak oda megy, ahol már van - de most már azt is tudjuk, mi ennek az energetikai vonzástörvénye. Ennek fényében azt is jobban megérthetjük, miért van fontos szerepe például az elsõ bankjegynek, amit valaki megkeres és félretesz, hogy késõbb szerencsepénzeként szolgáljon.) Korábban szegény emberek is juthatnak jó helyzetbe, ha képesek ebben komolyan bízni. Mindez néha nagyon is egyszerûnek tûnik, például az ember egyszer csak éppen meglátja azt, amit keres, a dolog pont üres vagy eladó, és neki váratlanul anyagi forrásai is lesznek. Az események gyökere azonban mélyebben rejtõzik, ott, ahol a belsõvé tett kép megmozgatja az anyagi teremtõerõket, s ezzel beindítja a materializációt.
Fontos, hogy a kialakuló képet sokszor erõsítsük meg azzal, hogy rendszeresen gondolunk rá, mégpedig létezõ valóságként, már elkészült, befejezett dologként. Ezzel egyrészt fenntartjuk a teremtõ folyamatot addig, amíg a lassabban mûködõ anyagi világban is összerendezõdik az, ami a vákuumtérben már létezik, másrészt pedig minden egyes újabb rágondolással a tárgynak további energiát, töltést, erõsítést adunk - ezzel egyre szilárdítva, stabilizálva létezését. Egy kívánatos, morális értelemben is jó képzet állandó jelenlétben, evidenciában való benntartása pozitív többletenergiát eredményez az aurában, ami mindenképpen kedvezõ hatás, a gyakori megerõsítésekkel pedig a dolog a részünkké lesz elõször képzeletben, majd anyagi valóságában is.
(Hodnik Ildikó, A lélek teste címû könyvébõl- részlet)
{mos_fb_discuss:10}
Õk is hittek a csillagokban
Az asztrológiában való hit nem Albrecht von Wallensteinnel kezdõdött, s nem is ért vele véget. A tudósok lesújtó véleménye sem rendít meg sokakat abban a hitükben, hogy a jellemet meghatározza a születés idõpontja, s hogy a horoszkópból kedvezõ és kedvezõtlen jelek olvashatók ki.Joseph Göbbels, Hitler propagandaminisztere asztrológiai osztályt tartott fenn, s segítségével a náci ügy szempontjából ügyesen manipulálta a sajtót.
Indira Gandhi, India miniszterelnöknõje fontos döntések elõtt állítólag mindig kikérte személyes guruja véleményét.
