A születéskő

Rate this item
(1 Vote)

születéskőA születéskő fogalmának kialakulása időszámításunk első századában kezdődött. Régebben az évet tizenkét állatövi periódusra osztották, mindegyiket egy-egy drágakő jelképezte. Amikor azonban a hónapokra osztott római naptár került használatba, az állatövi periódusok mindig az előző hónap huszadik-huszonnegyedik napjának valamelyikén kezdődtek és a szóban forgó hónap tizenkilencedik-hu-szonharmadik napján végződtek, ahogy most is. Akkor történt, hogy Josephus Flavius, a történetíró, összefüggést fedezett fel a tizenkét zodiákus kő, a főpapi melldísz tizenkét köve és az év tizenkét hónapja között. Azt állította, hogy minden hónapnak (és minden állatövi periódusnak) megvan a maga meghatározott köve, és ez a kő különösen erőteljes hatást gyakorol azokra, akik abban a hónapban illetve periódusban születtek.

Később, az ötödik században, Szent Jeromos ugyanezt írta le. Mégsem látszott semmi jele, hogy bárki is a saját születési dátumához kötődő követ viselte volna. A pusztán előnyös rezgéseket kibocsátó köveknél mindenki inkább olyan követ részesített előnyben, amelytől orvoslást remélt valamilyen bajára.

Római szokás volt felváltva viselni a tizenkét követ, minden időszakban a megfelelőt. A tehetősebbek között pedig az a divat járta, hogy egyszerre több követ is magukon hordtak, ami egy kortárs történetírót arra késztetett, hogy így írjon: "épp csak a körmük látszik ki" a gyűrűk alól. (Hogy visszatérnek a divatok!) Ezekben a gyűrűkben kis kövek voltak. Jóval késó'bb terjedt el, hogy az emberek a saját születési hónapjukhoz kapcsolódó követ viseljék.

A születéskövek népszerűsítése az 1700-as években Lengyelországba emigrált zsidókhoz fűzó'dik. Tudós zsidó férfiak írásaikban sokat foglalkoztak a melldísz köveivel, hiszen a főpap zsidó származású volt. Ennek a népnek a tagjai mindig magukkal vitték a tulajdonukban lévő drágaköveket, akárhova vándoroltak is. Logikusnak tetszik hát, hogy a születéskövek divatja olyan nép koréból ered, amelynek az ékszerek iránti érdeklődése több ezer évvel ezelőtti időkre nyúlik vissza.

Az évezredek során a születéskövek sok változáson mentek keresztül; a melldísz kövei közül hat azonban még jelenleg is használatos, hivatalos születéskó": a topáz, a karbunkulus (rubin), a smaragd, a zafír, a gyémánt és az ametiszt.

Néhány születéskő mindig is ugyanazt a hónapot jelképezte. Az ametisztet például a zsidók, a rómaiak, az arabok, a lengyelek, az oroszok, az olaszok - sőt még Szent Izidor is, aki i.sz. 600-ban Sevilla püspöke volt - februárral kapcsolták össze, s ez a mai napig érvényben van. A topáz ugyanígy mióta világ a világ, november születésköve volt. Az akvamarin, amely jelenleg március alternatív köve, hosszú évtizedeken keresztül októbernek felelt meg.

A születéskövek modern lajstroma bibliai források, hagyomány, változatok, pszichikus érzékelés, csillagászati ismeretek, ősi szokások és hiedelmek, valamint egyszerű praktikus szempontok egybeolvasztására épül.

Amikor az Amerikai Ekszerészegyesület 1912-ben összeállította a hivatalos listát, minden meggondolást figyelembe vettek. Abban az időben jegyzék is létezett, ami igencsak zavarossá tette a helyzetet. Egyes születéskövek alkalmatlannak, mások beszerezhetetlennek bizonyultak, vagy egyszerűen nem feleltek meg a mai ízlésnek. Azonban a hagyományos képzettársítások is erősen tartják marakat. Mindezeket a tényezőket szem előtt tartva állító t-:ák össze a lehető legkielégítőbb jegyzéket. Azóta ez két további kővel, az alexandrittal és a citrinnel egészült ki, a .apis lazulit pedig felváltotta a kék cirkon (amely mostanában az elérhető kövek közé tartozik). Más változtatás r.em történt.

Jelenleg az Amerikai Ekszerészegyesület és az Amerikai Drágakő Társaság az alant található jegyzéket ajánlja.

Tizenkilenc születéskövet vettek fel a listára, ezek között hét alternatív kő szerepel. Márciusra egy születés-Követ és egy alternatív követ, júniusra egy születéskövet

További, alternatív kővel is rendelkező hónapok az augusztus, az október, a november és a december.
 

 
 
 
 
 
HÓNAP
SZÜLETÉSKŐ
SZÍNEI
ÁTLÁTSZÓSÁGA
JELENLEGI LELŐHELYEI
ŐSI KÉPZETEK, ALKALM. TERÜLETEK
Január
Gránát
vörös, barna, fekete, sárga, zöld, narancs
átlátszó
Dél-Afrika, USA
Utazás közben megóv a balesettől; csillapítja a lázat; a gránátgolyó halálos sebet ejt
Február
Ametiszt
bíbor vagy ibolya
átlátszó
Dél-Afrika, Brazília, USA
Fennkölt eszmények és erények ösztönzője; az igazság, a bátorság és a hatalom jelképe; a részegség ellenszere
Március
Vérkő
világostól a sötétzöldig, áttetsző vagy apró vörös foltokkal   átlátszatlan
 
 
Bátorságot, erőt és bölcsességet ad; meggyógyítja a sebeket; a nemzőképtelenség el­lenszere
 
Akvamarin
kéktől a tengerzöldig
átlátszó
Brazília, USA
Boldogságot és örök if­júságot hoz; felfedi a jö­vőt; hatalma van a go­nosz felett
Április
Gyémánt
„színtelen", rózsaszín, barna, sárga, a kék árnyalatai
átlátszó
Dél-Afrika, Szibéria, USA
Csillapítja a haragot; erősíti a szerelmet és a házastársi egyetértést
Május
Smaragd
mély élénkzöld
átlátszó
Kolumbia, Dél-Afrika
Siker, szeretet ás állha­tatosság; gyógyítja az epilepsziát
Június
Gyöngy
fehér, rózsaszín, krémszínű, kék, fekete
áttetsző
Perzsa-öböl, Sri Lanka,
Megvilágosodást és bé-tenyésztett: Japán       késséget hoz;
a tisztaság szimbóluma

 

 
 
Holdkő
kékesfehér opáleszencia
áttetsző
Brazília, USA
Felfedi a jövőt; szerelmi talizmán
Alexandrit
napfénynél kékeszöld, mesterséges vilá­gításnál málnapiros
átlátszó
Oroszország
1830 óta Oroszország nemzeti drágaköve
Július
Rubin
mélyvörös ibolya árnyalatokkal
átlátszó
India, Sri Lanka, Afrika, Thaiföld, USA
Gazdagságot, egészséget, bölcsességet hoz; távol tartja az el­lenséget, elhárítja a veszélyt
Augusztus
 
Szardonix
narancsvörös, fehér és barna rétegek
áttetsző vagy átlátszatlan
Madagaszkár
Bátorságra ösztönöz; há­zastársi szerelem erősítője
Peridot
világostól a sötét olivazöldig
átlátszó
Egyiptom, USA
Félénkség leküzdése; öröm, derű; ékesszólás elősegítése
Szeptember
Zafír
kék, zöld, sárga, rózsaszín, ibolya, színtelen
átlátszó
Sri Lanka, USA
Lehűti a vért; megvéd az őrülettől; igazság, kitar­tás, a Mindenható rejtélyes üzenetei
Október
 
Opál
fehér, fekete, na­rancsvörös alapszín, sokszínű belső tűz
áttetsző
Ausztrália
Szőke hajszín meg­őrzése; szerencsét hoz
Turmalin
fehér, minden szín, fekete
átlátszó
Burma, USA
Nincsenek ősi hagyományok
November
 
Topáz
aranybarna, világoszöld vagy kék, ibolya, barna, színtelen
átlátszó
Brazília, USA
Hűség, termékenység, barátság
Citrin
halványsárga, füstössárga
átlátszó
Brazília, Sri Lanka
Mint a topáz
December
 
Türkiz
égszínkéktói a zöldig
átlátszatlan
Irán, Új-Mexikó, Perzsia
Jómód; lélek felvidítása; megvéd az eséstói
Cirkon
vöröses, barnás, sárga, füstszínű, színtelen
átlátszó
Ausztrália, USA
Álmatlanság gyógyítása; járvány ellenszere
Read 20073 times Last modified on July 29 2014
More in this category: A drágakövekrõl »

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

2 comments

  • Comment Link Martin Gábor May 06 2015 posted by Martin Gábor

    Helyesbítve csak az iolit

  • Comment Link Martin Gábor May 06 2015 posted by Martin Gábor

    A gránát és az iolit sajnos hiányzik.